Én a hőskor gyermeke vagyok, az ezredfordulót követő években rongyosra játszottuk A PES-t (főleg a 3 volt nyüstölve extrém mértékben), akkoriban még billentyűzet és USB kormány (!) párosításban. Persze néha kinézett egy kis Fifa is, de az olyan szinten scriptelt játékélményt adott a PES randomságához képest, hogy nagyon rövid idő alatt visszatértünk.




A szerelem pedig hosszú évekig kitartott. Sokak véleményével ellentétben nálam a Pro Evolution Soccer széria nagyon sokáig messze az EA sorozata előtt tanyázott, minőségben és játékélményben egyaránt, egyetlen aprócska hibáját (licence kérdés) eleinte szinte észre se vettem, a későbbiekben pedig könnyedén áthidaltam.

Aztán jó pár évvel később a Fifa erősen felzárkózott – már ami a játékmenetet illeti, a 13-as kiadással rengeteget játszottam (persze mellette párhuzamosan a PES is ment, az volt az az év, amikor képtelen voltam győztest hirdetni), majd ott megint egy butulást véltem felfedezni a következő két évben.

Ami ennél sokkal jobban fájt, az az, hogy a PES széria esetében is egy ilyen tendenciát figyeltem meg.

Nem csak arról van szó, hogy az elmúlt 2-3 évben a Konami mostohagyerekként kezelte a PC-s kiadást, mert ez csak egy dolog. Nem csillog olyan fényesen, mint konzolon – na bumm, nem is ezért rajong érte aki rajong. De az utóbbi 2 játéknál azt vettem észre, hogy a gép egyre jobban csal.

Nem, szó sincs arról, hogy most nekiálljak panaszkodni, nem ez a lényege ennek. A lényege az, hogy ha azt érzed egy sportjátékban, hogy a gép csal, akkor azt csak egyféleképpen teheti: egyre keményebben scripteléssel. Ismered azt az érzést, amikor mész egy labdára, előrébb jársz, mint a védő, de már akkor tudod, hogy nem fogod elérni, mert beelőz, amikor elindulsz?

No ezek az eleve elrendeltetett szituációk teszik tönkre a játékélményt.

S míg konzolon ez nem jelentkezik hatványozottan, addig a PC változat nem csupán csúnyább, de élvezhetetlenebb is lett az utóbbi időkben. Ennek most – a Konami ígérete szerint – vége. Ezúttal az asztali számítógép tulajok örülhetnek, ők lesznek a PES 2018 fő célcsoportja, megkapunk mindent, mi szem-szájnak ingere.

PES 2018 videó (katt és lenyílik)

Úgy legyen. A most érkezett trailer mindenesetre baromira jól fest. Tényleg. Nem marketingszöveg, nem kapok jattot sem, őszintén mondom, ős-PES-esként, hogy rég vártam ennyire a következő kiadást.



Ha sikerül tartani az ígéreteket (és e tekintetben nem szidhatom a Konamit, mert ők nem is szokták megígérni, hogy jó lesz, amikor rossz lett), akkor idén ismét a PES lesz a vitathatatlan győztes – legalábbis számomra mindenképp. A videó vége pedig garantált libabőr, nagy piros pont ezért a Konaminak.

sav5-01

Szólj hozzá

Mert a te véleményed számít igazán (ráadásul regisztrálnod sem kell)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>