Christopher Nolan Hollywood állócsillaga – noha én személy szerint rühellem a hype-ot, mint jelenséget, van néhány kivétel, ami tényleg erősíti a szabályt. Mert ha valaki szűk két évtized alatt egyszer sem hibázik, az már rosszindulattal sem nevezhető szerencsének.
Márpedig Nolan esetében ez a helyzet. Az ezredfordulón egyszer csak berobbant a Mementó és onnantól kezdve nem volt megállás. Átlagosan kétévente egy olyan filmet tett le az asztalra Chris, amiről utána hónapokig folyt az eszmecsere. (na jó, a korrektség jegyében azért azt hozzá kell tennem, hogy nekem az Álmatlanság nem okozott húdenagy élményt)
A tökéletes trükk, a Batman trilógia, Eredet, majd végül három évvel ezelőtt az Interstellar (te jó ég, hogy repül az idő!) – csupa olyan alkotás, amit a kritikusok is imádtak, a nézőkről nem is beszélve.
Szakmailag és gazdaságilag egytől-egyig iszonyatosan sikeres mozik ezek, nem csoda, hogy mára már szinte teljesen szabad kezet kap, azokkal dolgozik, akikkel csak akar, annyit költ egy-egy új tervére, amennyit nem szégyell.
Ettől függetlenül most egy picit letért a megszokott ösvényről. A Dunkirk nem folytatja a “hagyományokat”, ezúttal szó sincs képregény hősökről, pláne sci-fi elemekről. Egy kőkemény háborús drámát ígér nekünk Nolan, tőle pedig persze, hogy ezt is várjuk.
Annak ellenére várjuk, hogy az eddig megjelent anyagok nem kimondottan indították be a fantáziánkat. Tény és való, hogy tőle ez tulajdonképpen megszokott, a Csillagok között esetében sem tudtunk sok mindent, mielőtt beültünk a moziba, de ott izgalomban tartott minket a történet rejtélye.
Ezúttal erről nincs szó, a Dunkirk eseményei nagyjából ismertek.
Aztán miután lementek az első vetítések, és szállingóztak a vélemények, nagyjából megértettem, hogy miről lesz itt szó. Hogy mitől lesz különleges egy világháborús dráma Nolan tolmácsolásában.
Szinte biztos vagyok benne, hogy mesterien elkapta a feszültséget. Tudjátok, arra gondolok, amikor kényelmetlenül fészkalódtok a moziszékben – nem tudjátok pontosan megmondani, hogy mitől, de legszívesebben lerágnátok mind a tíz körmötöket. Nagyon kevés film képes erre.
És szerintem a Dunkrik egy lesz a nagyon kevésből.
A mostani trailer legalábbis már nagyon erről árulkodik. Tökéletes képi világ, tökéletes zene: kell ennél több? Én azt hiszem nem.
Nemsokára kiderül, hogy igazam van-e, ezt a szűk két hetet most már féllábon is kibírom – most azonban azt érzem, hogy a mester ezúttal se nyúlt mellé, és ez nagyon jó érzés. Bitang jó.
[fb_button]
CN-nek majdnem minden filmjet lattam, es egyik sem tetszett. Ez a trailer sem győzött meg. Sokan csak divatbol hajpoljak a fickot, de tenyleg latszik a filmjein, hogy eroltetett es nincs mögötte tanulmányi háttér.