In Darkness (2018) – kritika

Az internet egy csodálatos kis világ. Akik hozzám hasonlóan szeretnek néha elmerülni a 9gag posztjai közt, azoknak bizonyára feltűnt már, hogy az ottani többmilliós bázisnak megvan a maga királynője – királynői.




Olyan színésznők, akiket istennőként szeretnek – ebben persze van némi humor, de összességében érthető a dolog, hisz két név mondhatni örök ezen a listán: Emma Watson és Natalie Dormer. Mindkét hölgyemény valóban tüneményes és már-már kikezdhetetlen, így azt hiszem, hogy 9gag királynőnek mindketten tökéletesek lennének, talán érdemes lenne őket versenyeztetni a címért. No ez a kis kitérő persze csupán Dormer kisasszony miatt született meg, aki remek példája annak, hogy egy jó szerepválasztással (Margaery Tyrell) milyen könnyen be tudja lopni valaki magát nézők tízmillióinak a szívébe.

Az, hogy a Trónok harca mellett nem nagyon láthattuk semmi értelmesben, az úgy tűnik, hogy nem csak nekem tűnt fel, hiszen az In Darkness megszületése a pletykák szerint pontosan ennek köszönhető. Natalie ugyanis megunta, hogy nem találják be egy normális forgatókönyvvel/szerepajánlattal, úgyhogy fogta magát (és a vőlegényét) és csinált magának egy filmet, amivel végre berobbanhat a tévé mellett a mozikban is.

Nos ez a berobbanás most elmarad(t), sajnos az In Darkness a benne rejlő potenciált nem tudta a javára fordítani.

Tudom, gonoszságnak tűnhet, de nem annak szánom. Őszintén gondolom, hogy a családi vállalkozásban készülő filmek általában nem sülnek el túlságosan jól. Nyilván valóan a nagy egyetértés a munkafolyamat javára válik, csupán a kritikusság látja ennek kárát. Dormer és vőlegénye ketten hozták össze ezt a mozit: Anthony Byrne a rendezés mellett a forgatókönyv megírásában is segédkezett Natalie-nak, aki pedig emellett a főszerepet is magára vállalta. Valahol pedig a mozi kisiklott, ez a valahol pedig a forgatókönyv.

Az alapötlet nem rossz. Jó párszor láttunk már ilyet, vagy ehhez hasonlót, de határozottan nem rossz. Ennek köszönhetően a mozi első 20-25 perce meglepően pörgős és szórakoztató, könnyedén leköti a nézőt.

Sofia (Natalie Dormer) egy londoni koncertzongorista, aki történetesen vak. A nő elvállalja, hogy játszik a felső szomszédja, Veronique (Emily Ratajkowski) apjának. Aztán amikor Veronique rejtélyes körülmények között elhalálozik, Sofia a kezébe veszi dolgokat és maga ered a bűnügy nyomába, ami bizony az áldozat apjához vezet, aki történetesen szerb háborús bűnös.

Jó, aláírom, ez így leírva meglehetősen klisés, de higgyétek el, ezzel semmi gond nincs. Hisz Dormer tényleg nagyon jó színész, ráadásul kapunk mellé egy Emily Ratajkowski-t is, ami már önmagában egy hatalmas plusz, nemde? 🙂

Csakhogy Dormerék tényleg ráfeküdtek a forgatókönyvre és úgy gondolták, hogy egy nyomasztó ‘vak lány bűntény szemtanúja lesz’ sztori attól lesz jó, hogy megkínálják hajmeresztő csavar(okkal)ral. Nos, sajnosez a számítás nem jött be, mert ezek a fordulatok teljesen megölik az addig egész rendesen felépített történetet és egyben megölik a filmélményt. Ed Skrein viszont még mindig menő.

Az egyszeri néző pedig innentől elkezd bosszúsan hibákat keresni és fennakad olyan apróságokon, mint teljesen oda nem illő “romantikus” jelenet, ami teljesen nyilvánvaló módon csak azért került bele a filmbe, mert a nép azt majd zabálja.

Ennyire olcsón azért nem vagyunk megvehetőek.

Öszességében egy kissé vicces úgy tekinteni a filmre, hogy ez azért készült, mert Natalie az évek alatt egyetlen épkézláb forgatókönyvet sem kapott, így hát megírták ezt.

Akkor milyen lehetett az a számtalan könyv, amit visszadobott?




Na de viccet félretéve: egynek elmegy, de nincs benne semmi plusz az átlagthrillerekhez képest, ami lett volna, azt tényleg kinyírták az ostoba csavarokkal és az egyéb apró bakikkal/logikátlanságokkal. Viszont ritkán látni egy moziban Dormert és Ratajkowskit, úgyhogy ha ez megmozgat, akkor tudod a dolgod 😉

Értékelés:
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .