Milyen az, amikor a mesterséges intelligencia berobban a New York-i politikai-gazdasági élet nagy színpadára, és elkezd rendezni? A még fiatal harmincas Jonathan Nolan ad rá választ, ezzel a lehengerlő lendületű, háttérhatalmakat, szövetségi és titkosszolgálati embertelenségeket leleplező, morális kérdéseket filozófiai magasságokban feszegető, elegáns humorú akciósorozattal.
A kortárs rendező zseni, Christopher Nolan öccsének első saját szüleménye (tavaly debütált és hasonlóan nagyot szólt a második: Westworld; társszerzője Lisa Joy), noha neve ismerhető az ezredforduló óta, testvére rendezéseinek mintegy felét (Memento, saját műve alapján, The Prestige ,The Dark Knight, The Dark Knight Rises, Interstellar) forgatókönyvíróként jegyzi.
A történet alfája a gép, az embereket digitális hálójában tartó megfigyelőrendszer, melynek megalkotója Harold Finch, Michael Emerson briliáns alakításában. Ez a mesterséges szuperértelem a hatóságok elől bujkálva kísérli meg az általuk irrelevánsnak minősített állampolgárok sorsát és tetteinek következményeit – az igazság sokszor közel sem evidens iránytűje mentén – befolyásolni.
A rendkívül művelt, házi könyvtárral rendelkező piperkőc, programozó guru azonban irtózik az erőszaktól, ezért a nyílt terepre szerződteti a saját életéről már lemondott volt kormányügynököt, John Reese-t (Jim Caviezel), akinek ez maga a tökéletes megbízatás: egy vezekléses második esély. Mindennapjaikba hamar belefonódik két nyomozó: a korrupt és pökhendi Fusco (Kevin Chapman) és a rendíthetetlen erkölcsű Carter (Taraji P. Henson).
A gép működésének alapja, hogy minden nap kiadja azon személyek társadalombiztosítási számát, akik bűncselekmény elkövetésére készülnek, vagy annak áldozataivá eshetnek.
Miközben a kormányzat titkosszolgálatán keresztül a nemzetbiztonsági szintű ügyek után nyomoz és jár el, Finch az átlagpolgárok életébe avatkozik. Titkos vállalkozása az emberiség emberségét hivatott megóvni, teszi mindezt paradox módon saját csúcsszámítógépének hátszelével.
A színészek kivétel nélkül ellenállhatatlanok, nemcsak a főbb szereplők, de valamennyi karakter egyenként is elvinné a hátán a szériát.Vizualitás és hanghatások terén messze átlagon felül teljesít a sorozat, a cselekmény időben is mozgó sodrása, tartalomgazdagsága, az intellektuálisan elsöprő párbeszédek mind együtt fejtenek ki egy olyan komplex erőhatást, hogy futószalagon kell pörgetni az epizódokat.
A célszemély látványos akciójelenetekkel, tudományos igényességgel, pozitív és negatív hősei sorsain keresztül mutatja be a kort (Finch és Reese esetében nagyon arányosan, rendkívüli múltjukat lassan kibontakoztatva), amikor a technika átveszi a hatalmat az őt létrehozó ember felett. Nehéz úgy követni, hogy a néző ne érezze legalábbis helyenként, hogy őt is megfigyelik, és egyáltalán nem zárható ki, hogy a világ, amit látunk, azonos azzal, amelyikben élünk.
Pont ettől olyan ütős, egyszerre szórakoztat, tanít, megijeszt és megnyugtat, miközben permanens, fennkölt gondolkodásra késztet. Ha totális megvilágosodást nem is kap, a földi életünket alakító jó és rossz, helyes és helytelen, szükségesnek és elkerülhetetlen tűnő döntések mögötti filozófiai térbe biztosan belépőt nyer a nagyérdemű.
[fb_button]
Felkeltette az érdeklődésemet…