Az űr végtelenje mindig is lenyűgözte és ugyanakkor félelemmel teli kiváncsiságra sarkallta az emberiséget. Méliés kisfilmjeiben, a mozi első perceiben már előkerült a Verne által is megálmodott kor. Az 1950-es évektől kezdve a világ két vezető nagyhatalma ádáz csatát vívott, céljuk: minél előbb embert küldeni az űrbe.
A Capsule ebben az időszakban játszódó, minimalista kamaradráma. Andrew Martin(A leleményes Hugo) Guy Taylort alakítja, aki elsőként jut britként a kietlen végtelenbe. A hidegháború idején megkísérelt műveletek mindig kétes kimenetelűek és veszélyesek voltak. Nem csak technikailag, hanem politikailag is bizonytalan vállalkozások. Ennek a kornak állít mementót a film.
A történet szerinti Hermész művelet 1958-ban sikeresen küldi fel első űrhajósát, Guy Taylort egy parányi kapszulában, majd végigkövetjük Guy küzdelmét különböző technikai meghibásodások közepette az életben maradásért. Egyetlen kapcsolata a Földdel a rádió, amin keresztül az irányítással tárgyal és opcionálisan a parancsokat is követi.
Az olyan egyszemélyes filmek, melyek cselekménye kizárólag szűk térre korlátozódik, alapos színészi játékot kívánnak, mivel nincs más, ami a nézőt ébren tartaná, csakis a főszereplő hiteles alakítása.
A Capsule ebből a szempontból sikeresen vizsgázik, a történet 90 perce alatt Andrew Martin mindent megtesz, hogy elhiggyük, valóban a kapszula rabja és ténylegesen megküzd idővel, oxigénhiánnyal és a politika okozta újabb bökkenőkkel.
A hidegháborúban ugyanis minden rádiós beszélgetésnek van hallgatósága. A kormány tussolni akarja, hogy baj van, az oroszok is foguk fenik, az idő pedig vészesen fogy.
Láthattunk már hasonló mozit, az Élve eltemetve vagy a Fűrész is a klausztrofóbiával operál. Sosem egyszerű sikerre vinni az ilyen történeteket, mert ha nem tökéletes a ritmus vagy nem elég jó a karakter, könnyen bukás a vége.
A Capsule hibája az erősen “home cinema” jelleg. Az elsőfilmes Andrew Martin munkáját a lassú tempó, a szűkre szabott tér okozta egyhangúság nézőn való eluralkodása, és a téma lehetőségeihez képest minimális technikai felkészültség teszi vontatottá.
Az űr mint látványfaktor nem lehet csak egy kis kémlelőablakon át látszódó szeletke, ha nem elég feszes a tempó (erre az Apolló 13 kiváló ellenpélda).
Ugyan a Capsule – minden igyekezet ellenére – nem iskolapéldája a monodrámáknak, egy megtekintést így is megér, főleg a téma szerelmeseinek vagy az összeesküvés elméletek fanatikusainak.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!