Barb és Star Vista Del Marba megy (2021) – kritika

User Rating: 7

Oké, ezért lehet, hogy sokan lehurrogtok majd, de a Barb és Star Vista Del Marba megy nálam az év vígjátéka.




Mondom ezt annak tudatában, hogy a film nem fog mindenkinek tetszeni, sőt, bőven lesznek olyanok, akik már az első fél óra után dühösen kinyomják – nyugi, a hiba nem a ti készüléketekben van.

Mondhatnám azt is, hogy rétegvígjáték, de egy picit sarkítanék ezzel a meghatározással. Kristen Wiig és Annie Mumolo szerelemgyereke ugyanis sokkal inkább egy főhajtás az ezredfordulót megelőző (Top Secret, Csupasz Pisztoly, Haláli fegyver) vígjátékok előtt, noha meg sem próbálják másolni egyik fent említett kultikus alkotást sem.

Ez komédia-hullámvasút, ami éppúgy tartogat musical, mint ahogy paródiajeleneteket, ám annyiban mégiscsak megidézi a nagy öregeket, hogy főhősei épp annyira szerencsétlenek és életképtelenek (ezzel együtt viszont mégiscsak hősök a maguk módján), mint amilyen például a leghíresebb hadnagy, Frank Drebin volt.

Barb (Annie Mumolo) és Star (Kristen Wiig) két nyugis csaj, rendkívül nyugis melóval (egy időközben becsődölt bútorboltban) egy rendkívül nyugis kisvárosban. Aztán amikor az állásukból is, meg a kedvenc klubjukból is kitiltják őket, a két örök barátnő nagy elhatározásra jut: életükben először kalandra indulnak, méghozzá az idilli Vista del Marba, ahol aztán felejthetetlen élmények várnak rájuk.

Szó szerint, hisz a sors az útjukba sodorja Edgart (Jamie Dornan, aki egyszerűen zseniálisan hozza a karaktert), aki elcsavarja Star fejét, de a románcból jó nagy galiba keveredik.

Merthogy Edgar nem épp az az ártatlan gentleman, akinek tűnik, sőt. Az ő párja Sharon Gordon Fisherman (Wiig ismételten), akivel ugyan épp válságban a kapcsolat, de ez másodlagos, hisz a nő épp egész Vista Del Mar elpusztításán ténykedik.

Kedvenc párosunknak tehát fel kell kötni a gatyát, ha már belekeveredtek ebbe a kényes szituba, és valahogy meg kell menteniük a világot (vagy hát legalább ezt a részét).

Mi pedig csak dőljünk hátra és élvezzük a nyakatekert humort, a zseniális pillanatokat és a néha idegtépő szerencsétlenkedést, mert ilyenre rég nem volt példa a filmtörténelemben.




Persze – ahogy mondtam is az elején -, akinek a gyomra nem veszi be ezt a fajta humort, az bármennyire is erőlteti, nem fog jól szórakozni. A többieknek viszont egy igazi filmes csemege a Barb and Star Go to Vista Del Mar, olyan, amit nagyon meg kell becsülni.
Összegzés
Régi nagy klasszikusokat megidéző, ám épp ezért sajátságos és néhol idegtépő humorú komédia, amit a műfaj szerelmesei nagyon fognak szeretni - a többiek viszont jóval kevésbé.
7
Nagyon Jó

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .