A 2017-es nyári szezon „poszt-apokaliptikus” utópia filmjét a The Bad Batch című film vállalta magára. Az internetes filmértékelések élet-halál ura, a Rotten Tomatoes szerint bölcsebb lett volna kihagyni, erre pedig van száznyolcvanezer ok, a 6 millió dolláros költségvetésből.




A Bad Batch a szegény ember Mad Max-e. Legalábbis nagy vonalakban. Maga a film egy olyan utópisztikus világot vázol fel, amelyben a társadalomba beilleszkedni nem tudó, túl csúnyákat, túl butákat, túl ügyetleneket, túl tehetségteleneket, vagy csodabogarakat, egy börtöntetkóhoz hasonló számozással látják el, és kidobják őket a sivatag középére magukra hagyva.

Ezek az emberek felépítenek egy új társadalmat a saját szabályaik szerint, amiből viszont nem maradhatnak el a zsáner már klasszikussá vált kannibalizmus jelenetei, szemétben turkálásai, vagy fura, koszos, összevissza beszélő őrültjei.

A Bad Batch ebben a szempontban hasonlítani akar a Mad Max-re.

A díszlet sokkal szegényesebb, az új, selejteken felépülő társadalom itt is hierarchikus amit egy fura korrupt fazon irányít, a főszereplő egy traumatizált női karakter akinek a története egy férfival való kapcsolat mentén bontakozik ki stb. stb…

Egyetlen egy dologban a Bad Batch viszont odaver a Mad Max-re. Bár a történet itt is karakter központú, viszont sokkal közelibb. Amíg a Mad Max-nél a történet az újonnan felépült társadalom megváltásáról szólt, addig a Bad Batch-ben erről szó sincs. A főhősnőnek (Suky Waterhouse) ez eszében sincs, itt minden személyes síkon zajlik.

A kamera beállítások – amik időnként idegesítően hosszúak – nagyon közeliek, kevés beszéd hangzik (az első szó valahogy a 20. perc környékén) és minden nagyon személyes. Érdekes megközelítése ez a műfajnak, viszont ami bosszantó, hogy a készítők ezt meg nem használták teljesen ki.

Ha már a film készítői ilyen irányt céloznak meg, akkor erre jobban rámehettek volna a karakterek mélyebb ismertetésével és például olyan felesleges szereplők kihagyásával (Giovanni Ribisi) akiknek az a két mondata ami van alig ad hozzá valamit a történethez.

Érthető, hogy a karakterekkel is az újonnan felépített társadalom képét és berendezkedését akarták árnyalni, ilyen volt Jim Carrey néma vándor-hajléktalan karaktere, de ezen kívül többet vártam volna például a Álomtól, a selejtek polgármesterétől.

Hiába az erős casting, olyan színészlegendák mint Jim Carrey egy szót se kap, és Keanu Reeves-ről pedig lesül, hogy mennyire unja az egészet. Jason Momoa a szokásos tetkós kigyúrt dörmögős férfiállat, de talán még ő a legszerethetőbb.




Viszont akit érdekel milyen egy Mad Max berendezkedésű film kisebb nagyító alatt, apróbb lépésekben, annak tetszeni fog, feltéve ha félreteszi a film lassúságát és időnként túlexponálását. Nem rettenetesen rossz és nem is túlságosan jó, amolyan tipikus langyos víz.

Értékelés:

sav5-01

Szólj hozzá! Mert számít a véleményed, ráadásul regisztrálnod sem kell.

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
wpDiscuz