Az immunis (2021) – kritika

Ezer meg egy alkalommal kifejtettem már az évek alatt, hogy bizony alacsony költségvetésű, gyatrább filmekre igenis szükség van: egyrészt nem mindenki születik Nolan-nek, másrészt pedig ahogy a legtöbb szakmát, úgy a filmkészítést is gyakorolni kell.

A gyakorlathoz pedig táptalaj kell: erre aztán tökéletesen alkalmas egy apróból készülő akció/dráma/horror (bármi), amin a rendezőtől kezdve az ifjú színész titánokon át az operatőrig és vágóig bezárólag mindenki megtapasztalhatja, hogy milyen egy valódi éles meló. Tudjátok, ahol a lótifuti gyerek végre rendesen meg tudja jegyezni, hogy ki hány cukorral issza a kávéját.

Ám ehhez nem szükségeltetik egy árva darab világsztár sem, sőt, én személy szerint megtiltanám, hogy ismertebb nevek cameozzanak az ilyen filmekben, mert ez egyszerűen a néző palira vétele, semmi több.

Az immunis (ejnye a magyar fordítóknak) ékes példája a mérgelődésemnek. Adott egy aránylag frissnek ható, ámde rendkívül lagymatag sztori: a Covid járvány után másfél évvel a világon eluralkodik a káosz, bandák garázdálkodnak, egy lányt, Sarah-t (Ruby Modine) pedig mindenáron el akarnak tenni láb alól.

Őt csak a szőke herceg, akarom mondani az FBI legügynökebb ügynöke védheti meg, és hát Ben (Jonathan Rhys Meyers) nem is tétlenkedik: amikor a búvóhelyüket körbeveszi Aaron (John Malkovich) és bandája, akkor mindent megtesz azért, hogy a lány életét megóvja.

Nagyjából ennyi a történet, és hát nyilván mindenkinek megakad a szeme a poszteren, meg az én soraimon is: John Malkovich. Naná, hogy akkor ez nem lehet gyatra.

Dehogynem. Ó, de még mennyire.

Ez kérem szépen egy igazi gyakorló filmecske, annak minden bújával és bánatával: szörnyű karakterek, szörnyű alakítások, buta forgatókönyv és agyon használt klisék. Hol némi sétát bámulhatunk, hol keresgélést, hol a pisztoly csövébe meredünk, de legtöbbször unalmas, semmitmondó, időkitöltő dialógusokat hallgatunk, hogy aztán a merengésünket megtörje némi séta, némi keresgélés…. és így tovább.

Az akció… hát mit is mondjak. Nem szögez a székbe, de láthatóan senki nem erőltette meg magát (és ne legyenek illúzióitok: Malkovich jó ha két napot a forgatáson töltött, épp ennek megfelelő 5 percet bukkan csak fel a filmben, ám húzónévnek tökéletes volt ugye).

Nincs egy eleme a filmnek, ami miatt érdemes lenne az időt pazarolni rá (legyen elég, hogy én megtettem), de pont ezért vagyok mérges.

Mert úgy állítják be, mintha valami A-listás cucc lenne, pedig B-listásnak is csak nagy jóindulattal nevezhető.