Az erőszak völgye (2016) – kritika

Nem az évszázad westernje, Az erőszak völgye, ám kétségkívül megvan a sajátos hangulata, ami miatt mégis csak odaköti az embert a képernyő elé. Mind a színészek játéka, mind az operatőr munkája, mind a zene számomra kifogástalan.

Ami nehézzé teheti ezt a filmet, az az, hogy nem könnyű azonosulni a főhőssel, hiszen nem igazán derül ki, hogy kicsoda. Kapunk persze utalásokat, de mindez nincs a szánkba rágva. Nekünk kell összeraknunk a képet. Nem ehhez vagyunk szokva.

A szituáció egyszerű és ezzel nem lövök le semmit a filmből: egy férfi magányosan utazva halad a határ felé és közben át kell mennie egy településen. Adott egy kis kötözködés, de semmi komolynak tűnő. Azután kezdenek előjönni a jellemhibák, ami a negyedórás történetből több, mint másfél órást csinál.

Valójában a kíváncsiság szögez oda a képernyő elé: Mit akarnak ezzel? Hova akarnak kilyukadni?

Ami igazán érdekes a filmben, hogy a rossz végre nem az a végletekig elmenő, bárkit bármikor lelövő gyilkos fajta. Ha így lenne, a film maximum negyed óráig vinné. Halomra lőnék egymást az ivóban és annyi. A jellemek azonban itt finomabban kidolgozottak. Senki sem egyszerűen megfejthető, még ha nyilvánvaló is az, hogy szimpatikus-e, vagy sem. Van olyan szeplő is – nem írom le ki – akiről végig nem tudtam eldönteni, hogy hova tegyem. Végül aztán majdnem a pozitívba tettem, míg az utolsó jelenet nem tette egyértelművé ezt is. Ugyanígy a főhős sem makulátlan, igaz mindezt nem is tagadja.

Nem a fekete a fehér ellen játszik, hanem a világos szürke a piszkos fehér ellen.

Ezzel már az első jelenetben szembesülünk. Már-már az arcunkba van vágva: nincsenek jók és rosszak, tiszták és tisztátlanok, pozitívak és negatívak, viszont van sok-sok átmenet, amiből ebben a filmben csak párat kapunk.

További pozitívum, hogy az előzőekből következően kevés benne a klisé. Van pár, amit nem spoilerezek le, de még ezek is úgy jelennek meg, hogy nem tudhatjuk előre. Úgy, ahogy azt sem, hogy a főszereplő életben marad-e, vagy sem. Mert ebben a filmben mindkettő beleférne. Mindkét oldalon átlag emberek küzdenek. Nincsenek mesterlövészek, hősök, a bosszú sem egyszerű bosszú, hanem finomítva van a hős múltjából eredő árnyékkal. Hogy miért is ez a film címe, szinte csak az utolsó percben áll össze, mikor az addig néptelen város megelevenedik.

Mindezek miatt ez a film sokkal mélyebben kidolgozott, mint ahogy elsőnek tűnik. Végre nem valószerűtlen parasztvakítással próbálnak a képernyő elé ültetni, hanem olyasmivel, ami emberi, ami éppen a bonyolultsága miatt érthető, emészthető.

Tanulság? Van, persze, de nyilvánvaló, hogy ennek a filmnek nem ebben van az ereje. Az, hogy nem egyszerű, könnyű, átlátható, megfejthető dolog embernek lenni, állást foglalni, megítélni, elfogadni, megérteni. Ezek messze túlmutatnak a tanulságon.

[fb_button]