A tavaly alakult brightoni PaperSeven fejlesztőcsapat debütáló játéka nem kis port kavart a játékosok körében, ugyanis témáját és kidolgozását is figyelembe véve nem egy könnyen befogadható alkotást sikerült készíteniük. A következő játék, vagy ha úgy tetszik interaktív film, két gyermek, egy testvérpár megrázó történetét dolgozza fel nem mindennapi formában. Következzék, a Blackwood Crossing…

Előfordult-e már veletek, hogy egy jó hosszú ideig tartó utazás közben csak úgy felidéztétek életetek legboldogabb olykor legfájóbb emlékeit? Vagy volt már olyan nehéz éjszakátok, amikor az ezekről szóló álmok zargattak titeket és nem hagytak békén addig, ameddig le nem írtátok őket vagy le nem ültetek beszélgetni valakivel ezekről? Sehol és semmikor sem könnyű szembesülni a múlttal, de igenis ez egy nagyon fontos dolog az életünkben.

Jelen helyzetünkben adott egy testvérpár, Scarlett és Finn, akik fiatalkoruk ellenére rengeteg jó és egyben rossz dolgon mentek már keresztül együtt: önfeledt játszadozás, testvéri kötözködés, komoly viták és családtagjaik elvesztése keresztezte sorsukat mindezidáig. A páros lány tagja, Scarlett, az idősebbik testvér, aki azon kívül, hogy kamasz, meg van áldva egy Finn nevezetű „kisöcsivel”, akivel játszania kell, és akire egyben vigyáznia is. Utóbbi nem rossz gyerek, csak néha elhanyagoltnak érzi magát, amikor a nővére nem foglalkozik vele. Tehát róluk szól a mese, az Ő történetüket meséli el a játék, 1,5-2 órában. Lássuk, mivel is állunk szemben!

Minden egy vonatfülkében kezdődik, amikor is Scarlett – a mi „átlagos” tinédzserünk – testében felkelünk mély álmunkból és arra leszünk figyelmesek, hogy az öcsinket nem találjuk sehol… vagy talán mégis itt van valahol?

Néhány perces keresés után mégis meglesz a srác, de a körülmények egyáltalán nem normálisak. A „Simon mondja…” játék után egy nyúlmaszkos gyerek csatlakozik hozzánk, aki eléggé hatásos módon hívja fel magára a figyelmet. (Őszintén mondva, kissé ijesztő is az ürge!) Viszont még mielőtt felfognánk, hogy mi is van itt, arra leszünk figyelmesek, hogy Finnt elnyeli a sötétség! Megmenteni sajnos nem tudjuk, viszont megint felkelünk, mert úgy látszik ez is csak egy rossz álom volt… A következő pillanatban azonban ismételten furcsaságokkal találjuk szemben magunkat, mert újabb figurákkal találkozunk, szintén maszkos emberkékkel. Azonban ezek a „lények” már beszélnek is méghozzá egy-két mondatot, amikből hamar kitaláljuk, hogy ők a családtagjaink álombeli alakjai, a nyúl pedig magát Finnt szimbolizálja! (Érdemes egyébként nyitott fülekkel hallgatni a beszédeket, mert a szemfülesek akár plusz információt tudnak leszűrni a mondatokból!)

Nem nehéz kitalálni, hogy valójában tényleg egy álomban vagyunk! Ez az álom felidéz minden olyan emléket a testvérek múltjából, amikből számunkra ki kell derülnie, hogy mi a játék mondanivalója, a kulcsa.

A fentebb említett tényeken kívül, még sok esemény támasztja alá az állítást, mit pl. a vonatkocsiban megjelenő füves rét a gyerekek faházával, a nagyapa régi üvegháza, egy barlang, vagy épp egy tengerpart. Persze ezek a helyszínek a legfontosabb részét képezik a visszaemlékezéseknek, egy darabját mutatják meg szereplőinknek, és a köztük lévő köteléknek. Ezen kívül az álom jellegét mutatja még az, hogy különleges képességekkel rendelkezünk, mint az életre keltés vagy a tűzzel való „zsonglőrködés”!

Ha a történetmeséléstől eltekintünk, és azt vizsgáljuk, hogy mit is kell csinálnunk a játékban, akkor azt kell mondjam, hogy a lehetőségeink eléggé korlátozottak és előre lefixáltak. Dolgunk ugyanis annyi, hogy elirányítsuk főhősünket balról-jobbra vagy oda-vissza, kis rejtvényeket oldjunk meg vagy épp tárgyakat szedjünk össze. Viszont egyes részekben csak úgy tudunk továbbmenni, ha párosítjuk a szereplők párbeszédeit, ha rájövünk, hogy melyik mondatot ki mondta kinek.

A kommunikációt tekintve még inkább tehetetlenek vagyunk, mivel mondatok helyett csak azt tudjuk kiválasztani, hogy milyen hangnemben szeretnénk válaszolni másoknak: beszélhetünk mérgesen, viccesen vagy esetleg szarkasztikusan.

A grafikáról pár szót szólva, nem lehetünk elégedetlenek. Ha valaki csak képeket vagy videókat néz a játékról az láthatja, hogy a készítők elég szépen kidolgozták a részleteket, viszont ez sajnos ráment arra, hogy az irányítás és a játékmenet hagy maga után némi kilátnivalót. Ugyanis a játék gyakorta képes a laggolásra és a bugokra is, plusz az irányítás is nehézkes néhol. Ennek ellenére tényleg érdemes kiemelnem, hogy az ember néha úgy érezheti magát játék közben, mintha egy interaktív film részese lenne.

Összességében biztosíthatok mindenkit, hogy a sok hullámvölgy ellenére történetünk szép véget fog érni, és egy maradandó élményt fog hagyni sokak lelkében! Viszont másrészről tudom, hogy a Blackwood Crossing megosztó is lesz a közönség számára, mert nem mindenkit érdekel az ilyesféle komoly mondanivaló és nem lehet elmenni a játék hiányosságai mellet sem. Egy tanulságot viszont szerintem mindenki levonhat ebből az alkotásból, azt, hogy: Ne féljünk szembenézni a múlttal, mert azon már nem tudunk változtatni, ami megtörtént, inkább törődjünk azzal, ami megmaradt, és legyünk képesek elengedni a fájó emlékeinket, még ha ez nehéz is számunkra!

Gépigény:

MINIMUM:

    • Op. rendszer: Windows 7 vagy újabb
    • Processzor: Core i3-550 2.5ghz
    • Memória: 4 GB RAM
    • Grafika: NVIDIA GeForce 460 vagy erősebb + 1GB Memória
    • DirectX: Verzió: 11
    • Tárhely: 5 GB szabad hely

Értékelés:
sav5-01

Szólj hozzá! Mert számít a véleményed, ráadásul regisztrálnod sem kell.

Legyél te az első hozzászóló!

avatar