Az éjszaka fogai (2021) – kritika

User Rating: 6

Valamikor 2008-2009 környékén újra fellángolt a vámpírtéma és a csapból is a vérszívók folytak.




Jöttek az Alkonyat filmek, a tévét meg ellepte a Vámpírnaplók, és hát tényleg olyan érzése volt az embernek, hogy most addig fogják szipolyozni a témát, amíg csak van benne… vér.

Valahol persze ez érthető, mert a vámpír téma hálás: jó karakterek kellenek, aztán lehet venni teljesen komolyra, viccesre, romantikusra (True Blood), akciósra (Penge), a lehetőségek tárháza majdhogynem végtelen, ellenségből meg mindig akad pár.

Vérfarkasok, másik vámpírcsalád, emberek, fénybenjárók…

Ám a nézők egy ponton túl belefáradnak bármilyen témába (és higgyétek el, a szuperhős témával is ez lesz majd), ilyenkor pedig következik egy nagyobb szünet, majd minden kezdődhet előről.

A Netflix most egy picit előkapta a vámpírkártyát, és ezért alapvetően dicséret illeti őket, mert bár a Night Teeth egy pillanatig sem próbálja meg megújítani a műfajt, vagy bármi eget rengetőt tető alá hozni, simán tud elég laza lenni ahhoz, hogy egy kicsit se érezzük rókabőrnek. Illetve persze ha elkezdenénk agyalni rajta, akkor nyilván annak éreznénk, de ez egy tipikusan olyan film, amin nem fogunk agyalni. Egy kicsit sem.

Főhősünk Benny (Jorge Lendeborg, Jr.) egy tipikus fősulis arc: alszik az órákon és sosincs elég lóvé a zsebében.

Így hát vállal egy kis mellékest: éjszakánként sofőrködik, ezúttal épp két csinos lányt visz buliról bulira, ám egy idő után leesik neki a tantusz: ezek a csajok nem hétköznapiak, az este pedig lehet, hogy egyben az utolsó estéje is lesz. Vámpírháború, dögös bulik, akciók, éééés… hát ennyi.

Nem, nem a legbonyolultabb forgatókönyvből dolgozott Adam Randall, de ahogy mondtam is: ez nem baj, ennek a filmnek jól áll a buta lazaság. Persze érezhető rajta egy kis Netflixes egyenlőtlenség (talán kissé túlságosan szemetszúróan is a gyengébbik nem az okosabb/ügyesebb/szebb), de ezen könnyedén túl tudjuk tenni magunkat, ha arra koncentrálunk, hogy ne koncentráljunk semmire, csak engedjük, hogy magával ragadjon a flow.

Partifilm. Guilty pleasure.

Annak viszont tényleg nem rossz. Megnézitek, majd elfelejtitek holnapra.




De ezzel semmi gond sincs, a Netflixnek ez is volt a célja. Ez egy szuperdrága pilot epizód egy olyan sorozatból, amely végül sosem készül el.
Összegzés
Kissé agyatlan vámpírakció, jó csajokkal.
6

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .