Az alapító (2016) – kritika

A szürke hétköznapok tele vannak olyan ötletekkel, melyek egyszer csak gyökeresen megváltoztatják mindennapjainkat, s életünk megszokott résztvevői lettek. Az ilyen ötletek mögött mindig áll egy remek történet, ami filmvászonra kerülve eloszlatja a kételyeket.




Szerencsére az elmúlt években több ilyen gyöngyszem is napvilágra került, legyen szó akár egy forradalmian új számítógépről, egy félreértett tablettáról, vagy a netes fizetés megszületéséről. Most, amikor a street food, a kézműves hamburger a reneszánszát éli, ideje lerántani a leplet arról, hogyan ismerte meg mindenki a világ leghíresebb szendvicsét.

Ray Kroc (Michael Keaton) az örök szerencsevadász, turmixgépekkel házalva igyekszik a felszínen maradni, az amerikai autós büfék lusta, bohém világában.

Így jut el a McDonald fivérek különleges étterméhez, ahol 30 másodperc alatt juthat az ember friss finomsághoz, szó szerint aprópénzért. A gyorsaság, a finom burger, és a kellemes, családias-autós büfé képe annyira megbabonázza, hogy mindenképp részt kíván venni ebben a csodában.

Így indul útjára a világ egyik legismertebb, és legvitatottabb étteremláncának története.

Megszületik a mindent eldöntő szerződés, beindul az üzlet, egymás után nyílnak az éttermek, s úgy tűnik, hogy a határ a csillagos ég. Persze egyik nagyvállalat sem egy nap alatt épült, és főleg nem zökkenőmentesen. Miközben álmát hajszolja, Raynek fokozatosan szembe kell néznie a nagyság minden átkával.

A filmet két főszereplőnk Ray Kroc (Michael Keaton) és D. McDonald (Nick Offerman) folyamatos párharca viszi a hátán.

Keaton a Birdman után feltámadva, remekül hozza a hibátlan fogsorú, gyűrött öltönyös salesmant, akinek minden vágya, hogy beírja magát a történelembe. Mellette Nick Offerman kilépve a bajszos idióta skatulyából, annyival jobban alakít mint általában, hogy eleinte rá sem ismerni.

A történet bővelkedik hullámvölgyekben, ahogy azt az ilyen filmektől már megszokhattuk. Eleinte inspiráló és felemelő, de néhol brutálisan valóságos, folyamatos mérlegelésre késztetve. A drámára mindemellett nincs sok idő, az üzlet-magánélet viszony megjelenítése mindig rövid és tömör, kevés döntés születik érzelmi alapon, ezzel is kihangsúlyozva az üzleti világ farkas törvényeit.

A történet kevésbé csavaros mint várnánk, de aggodalomra semmi ok, kapunk cserébe sok-sok ötletes megoldást, férfias felelősségvállalást, gyermeteg rajongást, és mindent elsöprő, makacs kitartást. Igen a kitartás nagyon fontos elem, és talán az egyetlen komoly üzenet.

Ha karfát kaparós izgalomra vágysz, rossz helyen kopogtatsz,

viszont ha tetszett a például a Jobs, vagy csak érdekel hogyan lehet a semmiből valamit csinálni csupán egy jó ötlettől vezérelve, akkor mindenképp vess rá egy pillantást.



A színészi alakítás remek, a korkép hiteles, így a stílustól elvárható szintet abszolút hozza, és olyan kérdésekre ad választ, amik valljuk be, sokszor megfordultak már, sokunk fejében. Úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót, nézzétek, vegyétek, egyétek!

Értékelés:

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..