Attack on Titan – végre itt a második évad!

Nagyon hosszú kihagyás után végre elérkeztünk a folytatáshoz. Ezúttal ebben semmi költői túlzás nincs, hisz tényleg rendkívül hosszú időn át kellett kitartani a rajongóknak. A hónap elején azonban végre valahára visszatért a képernyőre az Attack on Titan.  




A sorozatot 2013. április 7-én mutatták be Hajime Isayama mangájának adaptációjaként. A rajongók több, mint fél éven keresztül követhették nyomon Eren Yeager, Mikasa Ackerman és Armin Arlert történetét, míg nem szeptember 29-én véget ért az első évad és következhetett a 4 (!) hosszú évig tartó várakozás.

Ennek a legfőbb oka az volt, hogy a sorozat beérte a képregényt, de a készítők biztosítottak minket, hogy lesz folytatás, és tessék! Azoknak, akik nem ismernék az animét, lássuk mivel van dolgunk és milyen volt a második évad első része.

A történet kezdete előtt emberszabású óriások (Titánok) a semmiből felbukkanva, majdnem kipusztították az emberiséget. Bűntudat és indokok nélkül falták fel az embereket, rombolást és halált hagyva maguk után. A túlélők három monumentális fal mögé (A legkülső Mária fal, a középső Rózsa fal és a legbelső Sina fal) menekültek.

A falakon belül egy évszázadon át törékeny békében éltek, sokan úgy felnőve, hogy sosem láttak titánt. Azonban minden megváltozott, mikor egy napon egy 60 méteres egyed rést ütött a Mária falon.

Az első évad itt veszi fel a fonalat. Bemutatja nekünk a kialakult társadalom szociális berendezkedését, a titánok ellen kifejlesztett fegyverarzenálokat, valamint minden részben egy pár másodperc erejéig kapunk egy-egy titkosított vagy nyilvánosságra hozott feljegyzést amely képet ad nekünk mind azon információról, amiket a titánokkal kapcsolatban tudni lehet.

Meg kell mondjam, hogy habár nem vagyok a műfaj (úgy értem az anime) nagy rajongója, az Attack on Titan egyike a legzseniálisabb sorozatoknak amit valaha láttam. A történet elképesztően komplex. Lassan és megfontoltan építkezve követik egymást a részek, újabb és újabb titkokra fényt derítve.

Az ember alig bírja kivárni, hogy vége legyen az egyiknek és belekezdhessen a következőbe. A helyszín, a karakterek, az akciójelenetek és úgy az egész rendkívül részletgazdag.

A második évad első része sem okozott csalódást. Már az introba bevágott képek izgatottsággal töltenek el. A sok apró kis jelenet a 60 méteres, vagy a páncélozott óriásról, a csata jelenetekről, mind-mind arról árulkodik, hogy bizony megérte az a négy év várakozás.


Nem szeretnék semmit sem “lespoilerezni” azok előtt akik még nem látták, így ízelítőnek csak ennyit az első részből, de ahogy halad a sorozat előre, még jelentkezünk majd összefoglalókkal.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .