Atomszőke (2017) – kritika

Charlize Theron már a 2005-ös Aeon Fluxban megmutatta, hogy az akciófilmes műfajban is megállja a helyét, amit a legutóbbi Mad Max filmben vállalt szerepével tovább erősített, a 2017-es nyár legütősebb blockbustereként beharangozott Atomszőkével pedig a korábbiaknál is nagyobbat robbantott.

A berlini fal leomlását megelőző napokban a brit titkosszolgálat ügynökét, Lorraine Broughtont (Charlize Theron) Berlinbe küldik, hogy visszaszerezzen egy orosz kém által ellopott listát, amelyen titkosügynökök azonosítására alkalmas adatok szerepelnek.

A lista egy karórába rejtve jár kézről kézre és talán nem véletlen, hogy a titkot, amit mindenki megszállottan keres egy olyan eszköz belsejében helyezték el, ami egyrészt maga a megtestesült szabályosság, amiben mindennek megvan a helye és rendeltetése, mert a részeknek tökéletesen kell illeszkedniük a teljesség érdekében; másrészt pedig a karra csatolva, viselőjét felruházza mindazzal, amit a körkörösség és az újjászületés, illetve a kiszámítható pontosság, a kontroll érzése képviselnek.

Egy film sikere az órák precizitásához hasonlóan rengeteg apróságon múlik. Az Atomszőke esetében szinte minden fogaskerék a helyén van. A helyszínek és a kosztümök megteremtik a 80-as évek hangulatát, amire a jól időzített korabeli zeneszámok igencsak ráerősítenek és a neonfényekkel keverve kifejezetten pszichedelikus élményt nyújtanak. Az akciójelenetek hihetetlenül változatosak és jól koreografáltak, dinamikájukban és felhangjukban is különböznek egymástól, illetve David Leitch kamerája olyan közel visz minket a szereplőkhöz, hogy nincsen szükség 4D-re sem ahhoz, hogy mi is érezzük az ütések súlyát, amit a sztori halál laza főszereplőjének bőrén keresztül tapasztalhatunk meg.

Lorraine egy minden szempontból kompetens női ügynök, aki egy többnyire férfiak által irányított világban él, így ehhez mérten rideg és kemény, mégis női attribútumai teszik igazán sikeressé szakmájában.

Fizikuma nem tud egy férfiéval vetekedni, viszont hihetetlenül leleményes, így a közelharc során rendszerint valamilyen segédeszközhöz folyamodik, vagy jól elhelyezett ütések sorozatával operál. Magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, így képes eladni a mostohatestvérei helyett a férfiakkal rivalizáló hamupipőke szerepét, ezért a karakterek, de sokszor a néző sem tudja eldönteni, hogy a hercegnek nem nevezhető David Percival (James McAvoy) által átnyújtott cipő valóban az övé-e. Sofia Boutella ugyan keveset szerepel a vásznon, mégis hatalmas szerepe van Lorraine karakterének árnyalásában, hiszen pár kivételtől eltekintve csak a vele folytatott interakciók során láthatjuk igazán megközelíthetőnek és sebezhetőnek a maszkot viselő, sziklaszilárd önfegyelemmel és kitartással rendelkező kémet.

A film a többi karakter kifejtésében és a történetszálak vezetésében kevésbé remekel.

A sztori az elején lassan indul be, aztán viszont úgy felpörög, hogy a sebtében bemutatott szereplők megismerésére nem marad idő, így Lorraine mellett 1-2 karakteren van csak fókusz. Egy kém thrillerben fontos, hogy a néző csepegtetve kapja meg az információkat, hogy a homályos kép szépen lassan tisztázódjon ki, az Atomszőkében azonban annyira kirántják a néző lába alól a talajt az akciójelenetek közé ékelt rengeteg csavarral és fordulattal, hogy nehézkessé válik a karakterek motivációinak követése, hogy ki kivel van valójában, pár ponton pedig a küldetés értelme is megkérdőjeleződik, mintha mindez csak sok hűhó lenne a semmiért.

A történések súlytalanságára egyébként a korabeli televíziófelvételek is ráerősítenek, amelyek csak háttérzajként vannak jelen a szereplők életében. A karakterek egy teljesen más, elszigetelt valóságban élnek és úgy teszik a dolgukat, mintha nem látnák mi történik Berlinben, mintha a hidegháború még további negyven évig tartana. Egyszerre lehetünk szemtanúi mindannak a világnak, ami rejtélyesnek és izgalmasnak tűnik, és aztán láthatjuk a szereplőket kívülről, akik a fülhallgatóikat viselve teljesen alámerülnek a titkokkal és bizalmatlansággal kikövezett alagútban. Láthatatlanul és minden lépésüket előre kiszámolva egyedül élnek, távol a közösségi élmények adta impulzusoktól.

Az Atomszőke a felszínen egy szórakoztató, alkalomadtán humoros, akciódús, kusza történettel rendelkező kémfilm,

ami rengeteg szimbólummal és ellentétpárral dolgozik, melyekre ugyan nehéz odafigyelni a látványorgia mellett, de mindenképpen érdemes megpróbálni. Charlize Theron karaktere pedig önmagáért beszél: egy olyan nő, aki kiválasztott magának egy utat, és úgy megy rajta végig, hogy közben senkitől sem kér bocsánatot azért, amilyen.

[fb_button]