Zack Snyder-t lehet szeretni, lehet nagyon nem szeretni, de tény, hogy a palinak megvan a maga víziója a filmjeit illetően.
Persze sajnos nem Kubrickosan, hanem sokkal inkább Michael Bay-esen vízionál ő, ám tény, hogy a Holtak hajnala, a 300, vagy épp a Watchmen mind-mind olyan filmek, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Ugyanakkor véleményem szerint az a helyzet, hogy Snyder valahol menet közben (akárcsak Shyamalan) nagyon ledobta az ékszíjat, és amit az utóbbi években művel, az inkább csak erőlködés (igen, az Igazság Ligája tényleg kivétel).
Mert higgyétek el, én nagyon akartam szeretni A halottak hadseregét. Tényleg. Igaz, hogy a zombis téma egy kicsit szerintem kezd sok lenni, de ígéretesnek tűnt az egész koncepció. Papíron.
A valóságban azonban egy látványilag aránylag rendben lévő, ám egy cetlin elférő történetből alkotott eposz lett az egész, amiből nem itt-ott kellett volna 2-3 perceket kivágni, hanem gyakorlatilag a 150 perc fele mehetett volna a kukába, és talán még nem is mondtam sokat.
Szóval, nem, abszolút nem volt ez sikeres projekt, és nem is nagyon értem a Netflixet, hogy miért gondolják azt, hogy ezt a vasat tovább kell ütni és univerzummá fújni az amúgy aprányi lufit.
Ezt pár hónappal ezelőtt sem értettem, most, hogy túl vagyok az első folytatáson, ami ugye egy előznény, most pláne nem értem, hogy milyen indíttatásból jön itt sorozat, meg folytatás (a hírek szerint A halottak bolygója néven jön majd A halottak hadserege 2).
Mert a halottak hadserege nem kíván folytatást, a tolvajok hadserege pedig csak azért illeszthető be ebbe az univerzumba, mert a Matthias Schweighöfer által alakított karaktert ezúttal is Dieternek hívják.
Senki ne essen ugyanis tévedésbe: ez a film nem zombifilm (de egy kicsit se), ez egy heist film. Semmi több. Abból se épp emlékezetes.
De ezt úgy értsétek, hogy tényleg nem az: semmiféle (azaz tényleg nulla, zéró, nuku, nyista) újdonságot vonultat fel, összeáll egy csapat, van megbízó, vannak bénázó rendőrök, meg egy csetlő-botló zseni, aki csukott szemmel, vakon, alvás közben is feltör bármit, történetesen német akcentussal, így lehet poénkodni is és….
ennyi.
Amikor pedig azt mondom, hogy ennyi, akkor tényleg úgy értem, hogy ennyi.
A film humora nem túl acélos (el-el lehet azért mosolyodni rajta), Schweighöfer azonban ezúttal is remek (már annak, aki szereti ezt a burleszkes eső-kelő humort), de az akciók felejthetőek, sajnos a széftörős jelenetek is nagyon lagymatagok, a vágó pedig most is szabadságon lehetett, mert bár ezúttal “csak” 127 perc a játékidő, bizony ebből is ki kellett volna metszeni legalább fél órát. Az, hogy ezúttal legalább a látvány kihúzná az unalomból a filmet, az sajnos tényleg nagyon hiányzik – talán nem volt jó ötlet, hogy a főszerep mellett a rendezést is rábízták Schweighöferre.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!