A sorozat alapjául Margaret Atwood azonos című könyve szolgál, amit 1984-ben kezdett el írni. Nem véletlen egybeesés, hogy az ikonikusnak számító évszám hallatán rögtön felmerül bennünk George Orwell neve, de az is sokat elmond a történetről, hogy a legutóbbi amerikai választásokat követően ismételten a bestseller listák élére ugrott a könyv. Sokféle adaptációt megélt műről van szó: készült már belőle film, képregény, opera és balett, a sorozatkészítés aranykorában pedig 10 epizódba foglalva került a képernyőkre 2017-ben.
Az elmúlt pár évben az HBO és a Netflix újraértelmezték a sorozatok fogalmát, így napjainkban már nem meglepő, hogy egy-egy széria látványvilága, forgatókönyve és a színészi játék vetekszik egy stúdiófilmével, ami jobb (vagy rosszabb) esetben is legfeljebb 3 órára korlátozódik, míg egy sorozatban sokkal több idő áll rendelkezésre a karakterek és történetszálak kifejtésére, árnyalására. A szolgálólány meséjé-vel a Hulu is beszállt azon sorozatkészítők közé, akik teret hagynak az alkotóknak kreatív ötleteik kibontására és nem rémülnek meg a kísérletezéstől sem, ami kifejezetten szükséges, ha egy egyes szám első személyben megírt, komplex társadalmi problémákkal foglalkozó, ingerszegény környezetben játszódó történet vászonra viteléről van szó.
Offred egy extrém vallási csoport által kontrollált országban él. A sugárszennyezés miatt vészesen alacsony a születések száma, így a termékeny nőket – mint szóban forgó főhősnőnket is – összegyűjtik és akaratuk ellenére átnevelik, majd a rendszert irányító vezetők házába küldik őket, hogy beteljesíthessék biológiai végzetüket. Egy tökéletesen szabályozott világról van szó, ahol előre meghatározott és biztonságosnak tűnő szófordulatokkal kommunikálnak és az utcákon cirkáló fekete furgonok rémképe az egész lakosság tudatába beleivódott.
Az emberi érzéseknek nincs többé helyük, csak kötelesség és megoldásra váró feladatok léteznek, mondhatni az élményhajszoló 21. századi fogyasztói társadalom szöges ellentéte.
Atwood több interjúban is hangsúlyozta, hogy csakis olyan eseményeket épített be a történetbe, melyek egyszer már megtörténtek vagy éppen a jelenünkben zajlanak. Ebben rejlik a sorozat egyik erőssége is: annak ellenére, hogy egy brutális és embertelen disztópiát látunk kibontakozni, tudatában vagyunk a 17. századi salemi boszorkánypereknek, Magyarországon a diktatúrát senkinek sem kell bemutatni, illetve még 2017-ben is vannak olyan országok, ahol a női lakosság a sorozatéhoz hasonlóan szűk jogkörrel rendelkezik; de a nyugati társadalmak történelmében sem kell sokkal korábbra visszamennünk ahhoz, hogy hasonlóságokat véljünk felfedezni. A sorozat legerősebb kitekintése talán a környező országok képmutató viselkedését bemutató rész volt, de ezen kívül is rengeteg tartalmas témát ölelt fel az első évad.
Az önmagukban is sokkoló képsorokat a saját hétköznapjainkat bemutató flashbackek teszik még dermesztőbbé. A sorozatban cameo szerepet vállaló Margaret Atwooddal karöltve olyan hirtelenséggel vágnak minket pofon, amire kevés spekulatív fikció volt eddig képes, mert a múltban és jelenben játszódó jelenetek váltakozása kirajzolják számunkra azt a hihetetlenül vékony vonalat, amin a nyugati társadalmak a demokratikus és a diktatórikus államberendezkedés között táncolnak.
A változás sosem következik be egyik pillanatról a másikra, az ember azonban hajlamos a homokba dugni a fejét, ha a biztonságáról van szó.
Ez tette lehetővé például a „Patriot Act” bevezetését is, melynek visszásságaira a lehallgatási botrányokat követően figyelt fel az amerikai lakosság. A széria tengerentúli sikere többek között ennek az áthallásnak köszönhető.
A sorozat az idő nagy részében Offred történetére koncentrál, de szinte az összes szereplő életébe betekintést nyerhettünk. Rettentően könnyű lett volna egy szűklátókörűen feminista és vallásellenes szemszögből bemutatni a történetet, amiben Offred az áldozat, a szabadságáért küzdő feddhetetlen hős, aki velejéig gonosz emberek ellen harcol. Ehelyett azonban a készítők képesek voltak megmutatni nekünk a hatalommal rendelkezők emberi oldalát, küzdelmeiket és vágyaikat. Érthetővé és átélhetővé tették döntéseiket és viselkedésüket, illetve Offredet sem emelték piedesztálra, ahogyan Gileád köztársaságának jó oldalát is bemutatták korunk társadalmának kritikájával párhuzamosan.
Mindebben hatalmas szerepe volt a hihetetlenül tehetséges színészgárdának, a zseniális kamerakezelésnek és rendezésnek, amely segített megörökíteni a karakterek között cikázó legapróbb rezdüléseket és hatalmi játékokat, a redőny rácsain keresztül beszűrődő éltető napfényt, a fizikális és érzelmi izoláció szülte ordító magányt, egy-egy apró érintés jelentőségét, a mélyre fojtott érzelmek agresszióban történő manifesztálódását, a közösséghez tartozás érzését, a csoportos lelki terror által kiváltott borzongást, a világra jövő új élet tisztaságát és ártatlanságát, amely nemtől és a rendszerben való hovatartozástól függetlenül mindenkit egyformán megérint.
Minden kétséget kizáróan állítható, hogy A szolgálólány meséje 2017 egyik legfontosabb és legszebben kivitelezett sorozata. Az alkotók elhivatottsága és profizmusa lehetővé tette, hogy a képernyők előtt ülve levegyük a szabadon választva hordott szemellenzőnket és felébredjünk kényelmesnek vélt délutáni szundikálásunkból, amit a jogállamiság sziklaszilárd lábakon álló képzetével fűszereztünk.
[fb_button]
Hát nagyon brutál. Elképesztő fényképezés, brutális történet. Nyomasztó, beteges, mégis megmutatja mire számithatunk a jövőben. Nem elképzelhetetlen, hogy ide fog vezetni az emberi kapzsiság ,és hatalomvágy.