A kutya karmai közt (2021) – kritika

User Rating: 7.5

Jane Campion 1993-ban felért a csúcsra. A Zongoraleckét, amely abban az évben tarolt, nem csupán rendezőként, de íróként is ő jegyzi. 




Ám a rendkívül ígéretes hölgy ezt a sikert azóta sem tudta nem hogy megismételni, de megközelíteni sem. Gyaníthatóan ez rendkívül frusztráló volt számára, hisz 2009 óta nem jelentkezett játékfilmmel, ám most megtört a jég.

Én pedig nagyon röviden (mert mindig gondolok azokra, akik nem szeretnék az én szócséplésemet olvasni) azt mondhatom, hogy megérte ez a 12 év várakozás, mert A kutya karmai közt ha nem is Oscar-esélyes alkotás, de mindenképpen egy olyan film, amit nem csak a műfaj kedvelőinek ajánlok, hanem gyakorlatilag bárkinek.

Ebben persze komoly szerepe van Benedict Cumberbatch-nak is, akinél tökéletesebb színészt keresve sem találhattak volna, ám talán ne szaladjunk ennyire előre.

Megpróbálom spoilermentesen összeszedni, hogy miről is szól ez a bő két óra, amit a film tartogat számunkra.

1925-ben járunk, valahol Montana-ban. Főszereplőink a Burbank testvérpár: Phil (Benedict) és öccse George (Jesse Plemons) a világtól elzárva élik mindennapjaikat. Ahogy az oly sokszor lenni szokott, ők ketten egymás ellentétei. Phil rendkívül intelligens, egyetemet végzett, ám a lelke sötét, deviáns. George ezzel szemben egyszerű lény, aki családra vágyik és nyugalomra. Kettejük kapcsolata alapból feszült, ám a bomba akkor kezd el igazán ketyegni, amikor Phil megházasodik, és az asszonnyal együtt egy mostoha fiú is a házba költözik. Egy fiú, aki iszonyatosan nem illik a valódi vadnyugatra, hisz pösze, mimóza és orvos szeretne lenni. A családi feszültség pedig egyre csak nő, míg a végén robban a bomba.

Igen, ez egy western köntösbe öltöztetett pszicho-kamaradráma, aminek a középpontja egy romlott ember, Phil. Kissé furcsa látni így Cumberbatch-ot, ám nagyon hamar hozzá lehet szokni, hogy ő itt most nem a pozitív figura, főképp, mert alakítása egyszerűen lehengerlő. A többiekre sem panaszkodhatok, lévén ez gyakorlatilag tényleg egy kamaradráma, ezen állt, vagy bukott a siker.

No meg azon, hogy hogyan sikerül felépíteni a feszültséget, de Campion ezt nagyon jól megoldotta – nyilván nem spoilerezhetek, így csak annyit mondok: higgyetek nekem, megéri kivárni az utolsó percig.

Kissé hiánypótló alkotás ez, ami gyönyörű fényképezésével, nyers, színes-szagos miliőjével simán beszippantja a nézőt, hogy aztán az kényelmetlenül fészkalódjon a székében, mert ez egy ilyen kényelmetlen film, mégha oly remekül is lett összerakva.




És legyen ez a zárszó is, mert kár tovább ragozni a tényeket: mindenképpen adj neki egy esélyt, mert kiváló alakításokkal, és egy remek sztorival leszel gazdagabb. Csak arra készülj fel, hogy ez nem egy feelgood mozi. Nagyon nem.
Összegzés
Hiánypótló pszichodráma a vadnyugatról - zseniális alakításokkal.
7.5
Nagyon Jó

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
tyukketrecharcSgt. Goodbody Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Sgt. Goodbody
Vendég
Sgt. Goodbody

Nem hinném hogy gonosz lenne Cumberbatch, maximum nyers és kissé megkeseredett, főleg a személyiségfejlődése miatt, egy ponton bevallja a fiúnak hogy rosszul indult a kapcsolatuk és próbál ezen változtatni. Sajnos megint egy olyan filmet láthattunk 2 órában ahol a háttérben húzódó női befolyás-szál erősebb mint maga a történet amit el szeretne mesélni. Szuper szereposztás? Nem vitatom. Csodás játék a főszereplőktől? Semmi kétség. Csodás díszlet/tájak? Úgy van. [spoiler title=”De az hogy a srác hirtelen ötlettől vezérelve, hogy a depressziós, alkoholista anyját megvédje a cowboy haragjátol, megöli őt, az csak ráerősít arra hogy ki is a gonosz igazából… A háttérben húzódó, de… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>