Beszéljük meg: te hogy véded az adataidat?

Kétségtelen, hogy a személyes adatok megóvása rendkívül fontos, hisz temérdek olyan információt osztunk meg magunkról és szeretteinkről – sokszor önként és dalolva – amelyekből profi cégek olyan profilokat raknak össze rólunk, hogy ha látnánk, ketté állna a hajunk.

Ám pár dologgal érdemes tisztában lenni ennek kapcsán. Az egyik, – és tudom, hogy ez sokatok számára már unalomig ismételt, lerágott csont lesz -, de az ingyenességnek mindig ára van. Tudnám ezt egy jóval trágárabb hasonlattal is szemléltetni – nevezetesen azzal, hogy nincs ingyenb…. – ám akármilyen szófordulatot is használok, a lényeg ugyanaz.

Ha úgy használsz egy programot, oldalt, Facebookot, Instagrammot, Tiktotokot, teljesen mindegy melyiket, hogy nem fizetsz, akkor bizony te magad vagy a termék. A potenciális vevő. Az árucikk, amit a cégek egymás között adnak-vesznek.

Természetesen lehet erre legyinteni – mármint nem a tényre magára, hanem arra, hogy az online világban ebben van a valódi pénz -, és őszintén megmondom, nem is látok különösebb kivetnivalót abban, ha valaki tudatosan aláírja ezt a képzeletbeli felhasználói szerződést. Mert sokan így vannak ezzel: tudják jól, hogy az adataikkal fizetnek, és ez számukra teljesen rendben van. Legyen, nincs ezzel semmi baj.

Ám ettől függetlenül én mégis azt tanácsolom, hogy amennyire csak lehet, legyünk azért megfontoltak. Van ugyanis egy másik ezeréves – mármint internetes időszámítás szerint – igazság. Mégpedig az, hogy ami egyszer kikerül a világhálóra, az bizony örökre ott is marad (és jó, ha megjegyezzük, hogy minél inkább tenni akarunk ez ellen, annál inkább igaz lesz ez az állítás. Gondoljunk csak Rihanna emlékezetes koncertfotójára, amit tűzzel-vassal megpróbált eltávolítani).

Ennek megfelelően pedig arra az egyre még akkor is nagyon ügyeljünk, ha minket nem nagyon érdekel, hogy a legváltozatosabb adataink bejárják a világot, hogy csak a saját életünket tegyük közszemlére. Erre ugyanis a legtöbb esetben sem a barátaink, sem a kollégáink, de főképp a gyermekeink nem adnak engedélyt. Ha pedig az összes fontosabb családi pillanatot megosztjuk a közösségi portálokon, akkor mire a csemeténkből tinédzser lesz, egy egész könyvtárnyi anyag áll rendelkezésre róla a neten.

Szerettük volna, ha velünk is ez történik anno? Vagy visszagondolva sokkal jobb, hogy például a ballépésinkről nem maradt fenn bizonyíték, mert mi még abban a korban voltunk fiatalok, amikor nem rohangált mindenki kamerával a zsebében?

Na ugye. Főképp azért is érdemes így gondolkodni, mert – és ez lehet, hogy sokaknak kellemetlen igazság lesz -, de az embereket korántsem érdekli annyira az életünk – főképp nem az apró mozzanatok – mint ahogy azt gondoljuk. Ettől függetlenül persze ha felkerül minden, akkor ott is marad, és lesz, aki ebből hasznot húz. Tényleg megéri? Kötve hiszem.

Létezik azonban egy egész másfajta adatvédelem is, amire szintén érdemes nagy hangsúlyt fektetni. Ez pedig a számítógépünkön – vagy telefonon, tableten – tárolt személyes anyagaink összessége. Senki fölött nem törnék pálcát, aki nem gondoskodik a megfelelő védelemről, hisz jó magam is eltemettem anno két merevlemezt rengeteg pótolhatatlan emlékkel, mire realizáltam, hogy a biztonsági másolat az olyan, mint a kisgyermekes szülők számára az életbiztosítás.

Nem opcionális, hanem kötelező.

Azonban nagyon alaposan érdemes átgondolni, hogy milyen formában védjük meg ezeket az adatokat. A felhő jó megoldásnak tűnik, ám rejt magában kockázatokat. Nem elsősorban arra gondolok, hogy hackerek ellopják a képeinket – hacsak nem vagyunk hírességek -, ám ott is előfordulnak időnként hardveres gondok, és egy adatvesztés ugyanolyan végzetes, mint otthonunkban. Ezzel együtt B-tervnek tökéletes (sőt, erősen ajánlott), ám elsődlegesen én a fizikai backup híve vagyok.