Egy pillanatra vissza kell kanyarodnom a fiatalkoromhoz, mert van egy olyan meghatározó – filmes – eleme, ami mellett lehetetlen szó nélkül elmenni. Mert ez a (két) film nagyon nagy hatással volt rám.
Alien(s) (1979 – 1986)
Nem sokkal a Rémálom az Elm utcában után találkoztam fiatalkorom másik meghatározó horror párosával (megengedők voltak a szülők na), Ridley Scott és James Cameron remekműveivel.
Eleinte vívódtam, hogy inkább az első, vagy a második rész kerüljön fel a listámra, aztán bevillant, hogy hé, ez az én listám, azt csinálok, amit akarok, szóval akár mindkettőt is felvéshetem, ráadásul tényleg nem lett volna egyszerű a döntés.
Utólag azt mondom, ha valaki pisztolyt tart a fejemhez, akkor szinte biztos, hogy Ridley filmje lett volna a befutó, nem azért, mert jobb, hanem egyszerűen horrorabb. (nincs ilyen szó, igaz?)
A filmtörténelemben sokan megpróbálták már meglovagolni az űr végtelenjének nyomasztó erejét, vagy épp egy nálunk erősebb idegen faj támadását, de az Alien – azt hiszem ezt nyugodtan leírhatom – mindezen filmek alappillérét jelenti.
Túl azon, hogy adott nekünk egy tényleg kemény női karaktert (mert Sigourney alakítása egyszerűen hibátlan) az atmoszférateremtése is szinte utánozhatatlan (és ebben nagy szerepe van a technikai megvalósításnak is, ami a CRT monitorokat leszámítva még mindig nagyon ott van).
Zsigereinket – még sokadszorra is – átjárja a rettegés, és bár jól tudjuk, hogy mi fog történni, csak izzadó tenyérrel tudjuk végig nézni.
Legalábbis én így vagyok vele. Mindig.
A folytatásokról nem véletlen nem beszélek – bár a Fincher féle harmadik rész annyira nem volt katasztrofális -, számomra azok a filmek nem léteznek. Egyik sem.
Parafaktor: 10/10. Hibátlan.
The Shining (1980)
Mit is írhatnék a Ragyogásról? Egy zseniális Stephen King regényből készített kultuszfilmet az utánozhatatlan Kubrick, és a jelzők lassan elfogynak.
Azt hiszem ez az a horrorfilm, amit mindenki ismer, amiről mindenkinek van valamilyen sztroija, sokan tudjuk, hogy King mennyire elégedetlen volt a végeredménnyel, hogy Kubrick szinte gyötörte a színészeit a forgatás alatt, hogy Shelley Duvall-nak rengeteg mindent kellett kiállnia, mire végeztek a filmmel.
Sok újat pedig én sem tudok hozzátenni az információkhoz. Talán csak annyit, hogy a Ragyogás megkerülhetetlen, örök hivatkozási alap, valahogy azonban igazán sosem szerettem.
Nem tudom ezt rendesen körülírni, látom, tudom, hogy a film hibátlan és zseniális. Mégsem a szívem csücske. De talán…. tényleg csak talán…. épp ez is volt a célja. Hogy annyira kényelmetlen legyen, hogy ne lehessen igazán szeretni. Ezt már sosem fogom megtudni.
Parafaktor: 10/10. Jack Nicholson…. egy zseni. Kubrick pedig még zsenibb. (tudom, ilyen szó sincs)
Gyere velem az utolsó oldalra, és mondd el, hogy neked mik a kedcenceid!
Ez még korántsem a vége, vár az 5. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!