Trónok harca – 8. évad – 4. rész – The Last Of The Starks – kritika

A múlt heti hosszú éjszakát bemutató epizód rengeteg reakciót váltott ki, sokan – köztük jómagam is – meglehetősen elégedetlenül keltek fel a záróévad harmadik epizódja után a tévé elől. (írásunkat emerre találod). Spoileresen nézzük, mi történt a negyedik etapban.

Ahogy a cikk végén is említettem egy héttel ezelőtt, különösebben nem vártam a soron következő részt, s bár akkor – azt hittem – csak felindultságomban írtam, ma az az érdekes helyzet állt elő, hogy kora estig el is felejtettem, hogy már kint van a negyedik.

Úgy látszik valami egy kicsit tényleg eltört bennem az Éjkirályos kaland után.

No de ez persze nem azt jelenti, hogy ne estünk volna neki az utolsó Starkoknak, noha ezt az epizódot nem irigyeltem, mert nem volt könnyű dolga, hogy megbékítse a rajongók egy jó részét. Mindenesetre volt rá nettó nagyjából 70 perce, ami alatt nagyon sok minden megtörténhet.

Ismertek már, szeretem korán ellőni a poént, szóval: nem, nem történt meg sok minden.

Ha valamire tökéletesen illik az a kifejezés, hogy töltelékrész, akkor azt hiszem ez volt az.

Itt persze megint meg kellett állnom egy picit és újfent elmélázni magamban, ahogy Tyrion és Varys tette valahogy a negyvenedik perc környékén. Ugyanis még mindig ott motoszkál bennem a gondolat, hogy talán túl sokat vártam (vártunk?) ettől a záróévadtól.

Talán nincs is ebben a sorozatban már annyi elmesélni való, mint ahogy azt előzetesen gondoltam volna. Négy rész után, két résszel a vége előtt legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy így van. Nagyjából az egyetlen kérdés ami megválaszolatlan az az, hogy hogyan fogják elintézni Cersei-t. Mert arra, hogy itt valami igazán meglepő, netalántán okos és hatalmas csavart kapunk még, már egyáltalán nem számítok. Ezzel együtt pedig ez az egész nyolcadik évadra ráhúzható: csak az volt a hat epizód két titka, hogy végül ki pusztítja el az Éjkirályt és ki Cersei-t. Ezen kívül minden egyéb maximum lábjegyzet.

No de lássuk akkor hogy mi is történt ezen a héten.

Az epizód két nagyobb részre bontható: az első 50 percben javarészt Deresben, míg az utolsó 20 percben Királyvárnál zajlanak az események. Nem tettem macskakörömbe, mert jó fej vagyok (nem), de a deresi majd egy óra túl sok tartalmat nem tartogat. Az életben maradtak meggyászolják halottaikat, Jamie és Brienne szerelme végre beteljesedik (ezúton is hálámat fejezem ki az alkotók felé, hogy 12-es karikás megoldást választottak), Dany arcára pedig kiül a kín és a szenvedés, hisz egyre inkább érzi, hogy a nép még úgy is Jon-t akarja, hogy nem is tudják, hogy ő a jog szerinti örököse a Vastrónnak. Így hát belibben és jól megesketi Jon-t, hogy a sírba viszi a titkot, aki erre gyorsan elmondja Sansa-nak és Arya-nak, akik megesküsznek hogy a sírba viszik a titkot, úgyhogy Sansa gyorsan elmondja Tyrion-nak, aki aztán gyorsan elmondja Varys-nak. Tiszta Lila Akác köz na.

A borgőzös éjszaka és a halotti tor után aztán megkezdődik a taktikai megbeszélés, ami kimerül abban, hogy ugyan a seregek fele odaveszett – a másik fele pedig gyaníthatóan a konyhában lebzselt a csata alatt, másképp nem tudom hogy maradtak életben -, de jól megtámadják Királyvárt, aztán habzsidőzsi.

Úgyhogy – és most kapaszkodjunk meg – így is tesznek. Felderítés, kémkedés, helyzetfelmérés, meg úgy cakkpakk minden nélkül odadurrannak, aminek egyetlen egy értelme volt csupán: hogy Euron hatásvadász módon a hajókra szerelt skorpiókkal jól kilyuggassa Rhaegalt. Drogont persze nem bántják, mert egyrészt teljesen érthető hogy mindenki egy sárkányra lő a kettő közül, másrészt meg ugye mégiscsak Dany ül Drogon hátán. Egy sárkány mínusz, maradt egy. Oda se neki, akkor lövik a hajókat.

Teleportálunk, a vert hajós sereg megmaradt saccra hatvan tagja kivonaglik a partra, mindenki rendben aki számít, egyedül Missandei teleportált Cersei fogságába.

Hopp, egy aduász kézben, lehet menni tárgyalni. Tárgyalni Cersei-el? Nem túl elmés elgondolás, igaz Dany nem is nagyon erőltette, csak a két tanácsosa. Eredmény? Missandei kettőben távozik a várfalról, Dany pedig most már tényleg baromira pipás.

Eközben legalább történik valami tényleg érdekes is: Jamie hátrahagyja a jó meleg hálószobát és elindul Királyvárba lóháton. Látszólag azért, mert nem tud szabadulni Cersei emlékétől, valójában pedig valószínűleg azért, mert törleszteni akar az régmúlt gaztetteiért – saccra egy huszáros vágással a nővére nyakán.

Aztán van egy kis időnk, hogy elmélázzunk azon, hogy az a sereg (ha jól értettem, akkor az eredeti katonák fele), amelyik túlélte az Éjkirály ostromát, azok hol is élték túl (több ezren?). Mert a várban nem. A vár előtt nem. Aztán ez a gondolat tovaillan, mert helyét átveszi az, hogy Cersei-t mi is akadályozta meg abban, hogy Dany-t, Tyrion-t, meg a megmaradt 60 makulátlant sárkányostul szétnyilazza? Biztos az, hogy a jó Cersei hirtelenjében gerincet növesztett. Talán ugyanaz vezérelte, ami Euront és a hajóhadát, amikor Drogon-t nem lőtték a hátán Dany-vel: hogy még van vissza két rész.

Egy dolog biztos: ebbe az epizódba sikerült csempészni némi feszültséget. Már-már elhittem, hogy Bronn tényleg a másvilágra küldi valamelyik Lannister bratyót és egy pillanatig visszatartottam a levegőt, amikor Jon döntésre kényszerült.

Ezeket az apró pillanatokat leszámítva azonban túl sok örömre nem volt okom.

Nem azért, mert nem történt semmi – épp ellenkezőleg, történt, de a sorozat annyira kapkod, hogy szinte minden történés súlytalanná válik azonnal. Olyan pillanatokban mélázik el a kamera, amikor teljesen indokolatlan és olyan helyeken nem kapunk magyarázatot, vagy teleportálunk, ahol nagyon nem kellene. Ezzel együtt a dialógusok java is csak szó a szélben, nincs valódi feszültség, már lépünk is tovább, adott esetben valami teljesen lényegtelen, ámde percekig tartó jelenetre.

Ugyanakkor le a kalappal Dany karaktere előtt: annak ellenére, hogy Emilia Clarke véleményem szerint nem egy különösebben nívós színésznő, az, amilyen utat az ő karaktere bejárt, az tanítani való. Én már a kezdet kezdetétől nem szimpatizáltam vele – mostanra pedig elérkezett ahhoz a választóvonalhoz, amihez kötelező volt elérnie. Be kell(ene) bizonyítania, hogy számára az elsődleges cél, hogy a világban béke honoljon egy igazságos vezér keze által, még akkor is, ha az a vezér éppenséggel nem ő. A helyzet pedig úgy áll, hogy Jon minden szempontból alkalmasabb nála, ő ezt mégsem tudja elfogadni és az amit a legjobban akar, az a hatalom, a Vastrón – ami nem is őt illeti.

Meglátjuk. Míg az előző rész végén azt mondtam, hogy nem várom a következőt, most ilyet nem ejtek ki az ujjaimon. Most úgy érzem, hogy igenis érdekel, hogy hogyan végzi Cersei, kinek a keze által. Ezzel együtt ez a rész sem volt jobb, vagy épp nagyobb élmény, mint az előző.

Hogy ki kerül végül a Vastrónra? Az nem igazán. Az a hajó már egy kicsit elment.

A jövő héten találkozunk, a sakkjátszma folytatódik.
[fb_button]