Mike Mills, a film rendezője és írója felnyitott nekünk egy időkapszulát az 1970-es évek végének Amerikájából.
Ebben a korban virágkorát éli a punk, a csonka családban élő gyermekek terápiára járnak, gyermekcipőben jár a fogamzásgátlás, láthatóvá válnak a feminizmus társadalmi hatásai, a nő és a férfi fogalma újraértelmeződik, a szociális hálók lazulnak. A fogyasztói társadalom veszélyeire Jimmy Carter hívja fel a figyelmünket, miközben a mellékhatások vagy következmények még nem ismertek a hétköznapi ember számára.
Ebben az önfeledt, sokszor kétségbeejtő, bonyolult környezetben figyelhetjük meg a különböző generációba tartozó szereplők mindennapjait, és egymástól radikálisan eltérő gondolatait, mert annak ellenére, hogy ugyanabban a jelenben élnek, mindegyikük máshogyan reagál a világra. Többek között ebben rejlik a film erőssége is: adott egy korosodó anya (Annette Bening), aki egyedül neveli a 15 éves fiát (Lucas Jade Zumann) egy meditáló ezermesterrel (Billy Crudup), egy punk fotográfussal (Greta Gerwig) és egy szertelen tinilánnyal (Dakota Fanning). A film nem csak a társadalomba, de a karaktereibe is betekintést enged: megismerjük a motivációikat, a félelmeiket, a gyengeségeiket, a vágyaikat.
A film végére érve egyikükre sem aggatható rá semmilyen jelző, mert hús-vér emberekké válnak.
Az anya karakterére fókuszálunk a legtöbbet, hiszen ő az, aki a háttérből mozgatja a szálakat, aki utat szeretne mutatni a fiának, hogy egészséges férfivá érhessen, miközben az általa ismert fogalmak és értékek átalakulóban vannak, vagy már feledésbe is merültek.
Egy önéletrajzi ihletésű filmnél kétségkívül van egyfajta nosztalgiafaktor, ami jelen esetben is abszolút érzékelhető például az anya ábrázolásában, akit ugyan többféle szemszögből is látunk, mégis megmarad egyfajta rejtélyként Sosem tudjuk, hogy mit fog tenni vagy hogy valójában mit gondol magában. Sokszor olyan, mintha haladna valami felé, de mégsem változik. Nem tudjuk annyira kibontani, mint a többi karaktert, ő egy emlékkép.
Az eseményeket a fiú szemszögéből szemléljük, ezért az egész filmet áthatja a biztonságérzet, valamilyen könnyed légiesség még a legdrámaibb pillanatokban is. A helyszínek tágasak, a színek élénkek, minden új és izgalmas, a társadalomban zajló események nem szivárognak be közvetlenül a szereplők életébe, megmaradnak említés szintjén, hatásuk mégis kézzel fogható.
A film jó érzékkel ugrál oda-vissza a karakterei és az őket körülvevő társadalom ábrázolása között. Ez a játék adja a film dinamizmusát: megmutatja, hogy a társadalom hogyan hat az emberre mint egyénre, és az egyén hogyan hat a társadalomra, a közvetlen környezetére. Bár ez legtöbbször nem dicséret,
a filmnek nincs sztorija, nem jut el A-ból B-be, hanem egy végtelenségig bővíthető mozaik,
ami annyira komplex és szerteágazó, hogy teljes egészében úgysem tudjuk megérteni, hiszen, az anya szavaival élve, mi is a részesei vagyunk.
[fb_button]
Dakota Fanning -> Elle Fanning