11,6 millió (2013) – villámkritika

Bizony van, amikor a valóság sokkal jobb történeteket szül, mint a hollywoodi írók.

Az mondjuk ismételten kiderült, hogy egy kiváló sztori önmagában még nem biztos, hogy elég, azzal kezdeni is kellene valamit, de ne rohanjunk előre ennyire.

Szóval néha-néha szembejön olyan hír, vagy épp történés, aminek az elolvasása után az emberben az az első gondolat, hogy ez így ahogy van vászonra kívánkozik.

Ha esetleg ismerősen cseng nektek Toni Musulin neve, akkor talán az ő története is felsejlik, nem véletlenül. Az ezredfordulót követően az ő rablása kapta talán a legnagyobb hírverést, okkal persze. Egyetlen pisztolylövés, vagy bármiféle erőszakos cselekedet nélkül elrabolt (most jön a meglepetés) 11,6 millió eurót.

Az akciót persze jól kitervelte, és az is sokat segített, hogy tűzközelben dolgozott, hisz 10 évig volt sofőr a Loomis cégnél, és hát pénzszállítóként tökéletesen átlátta a rendszert, azt a rendszert, ami hemzsegett a hibáktól. Ő pedig kihasználta ezeket a hibákat, igaz nem (feltétlen) a pénz vezérelte, hanem a munkahelyi körülmények, a főnökség, ráadásul minderre rátett egy lapáttal a boldogtalan házassága, meg úgy az egész, kissé kilátástalan élete.

Ha ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy “hőssé” váljon, azokután, hogy 185 államban körözték, végül nem sikerült elkapni, és 11 nap után, 2009 november 16-án végül feladta magát. Nagyon olcsón megúszta és 2013 szeptember végén már ki is engedték a börtönből.

Hogy végül mi a poén? Nos… 2,5 millió eurónak nyoma veszett…. szóval… valószínűleg valami szép helyen piheni ki épp a sitten töltött éveket.

Szóval, ahogy mondtam is, a valóság ezúttal egy remek sztorit tett le az asztalra. Mindemellé főszereplőnek sikerült megszerezni François Cluzet-et, akit nem csak az Életrevalók miatt imádok, hanem mert egy remek színész, aki minden karakterből kihozza a maximumot, és ez ezúttal sincs másképp.

Az, hogy a 11,6 végül egy nagyon fura élmény lett, arról nem ő tehet. Hanem a forgatókönyvírók.

Mert lehetett volna ez egy remek heist film, vagy egy jól felépített személyes dráma, de a készítők egy egész más utat választottak .

Kapunk egy rablót, akinek az indítékai zavarosak és gyengén felépítettek. Noha a “tények” egész mást sugallnak, végül egy nagyon furcsa és a legkevésbé sem megérthető motivációjú, megkeseredett, logikátlan lépéseket és döntéseket hozó emberként festik le Musulin-t, mindezt úgy, hogy a történetvezetés sokszor döcögős és darabos.

Ha nem rühellném annyira ezt a szót, akkor azt mondanám, hogy egy katyvasz lett az egész, amiért őszintén mérges vagyok a készítőkre, mert ez a sztori, ez az alap ez annyira adta magát és annyi lehetőség volt benne, hogy szinte bűn az, hogy ebből ezt sikerült csak kihozni.