Különös Valentin-nap volt az idei, hiszen sokan a moziban ünnepeltük, nem épp a legromantikusabb módon, hiszen végre-valahára a hype-train beért az állomásra és ezzel együtt Dadpool a mozikba. A nagyszájú szuperhős (?) pedig jött, látott, győzött és villámgyorsan belopta magát mindenki szívébe. Hogy minek köszönhető ez a hatalmas siker? A válasz roppant egyszerű.
S bár ezért nem feltétlen leszek népszerű, nem azért, mert a Dadpool olyan hihetetlenül jól sikerült volna. Nem, erről szó sincs. Egész egyszerűen olyan mennyiségű szuperhős filmet kaptunk az elmúlt évek során, hogy legtöbbünk -annak ellenére, hogy szeretjük őket- egy kicsit már belefáradt. Ezt nagyon ügyesen (és jól időzítve) kihasználta Tim Miller és csapata, s hoztak nekünk a Marvel rengetegben valami olyat, ami egy kicsit más szemszögből mutatja be egy X-Men életét.
Ezúttal a gyermekded báj helyett az ízléstelen (kinek mi), altesti poénok kapták a főszerepet, egy olyan Deadpoollal a középpontban, aki többször kacsint ki a kamerába, mint ahányszor Tony Stark elengedett egy laza beszólást.
Ez a kettősség pedig baromira jól áll a filmnek, ennyi a siker titka, semmi több. Lazaság, egy kis alpárisággal, no meg némi tahósággal megfűszerezve, remek dialógusokkal és egy felejthetetlen Ryan Reynoldssal, akinek ez a karakter végül tényleg megmenti a pályafutását.
Egy olyan filmet kaptunk, amin rengeteget lehet röhögni (nem, nem nevetni) és épp emiatt lehetetlen nem szeretni. Ha ettől egy pillanatra elvonatkoztatunk, akkor viszont nem nagyon marad semmi, amit korszakalkotónak mondhatnánk. Egy eredettörténet, aminek az első fele közepesen érdekes (de semmi különlegeset nem tartogat történetileg), a második fele pedig egy szimpla bosszúfilm, ami túlságosan laza, a “főellenség” pedig teljesen erőtlen, érdektelen.
Nem, nem fogom ostorozni a Deadpoolt, mert imádtam. Hazudnék, ha mást állítanék. De akkor se mondanék igazat, ha azt mondanám, hogy ez volt a legjobb X-Men film, vagy a legjobb Marvel mozi, amivel eddig találkoztam. Nagyon jól állt neki az R besorolás, az, hogy nyíltan gúnyolja saját magát, a saját világát, dőltem a röhögéstől a poénokon (főleg a kicsikéz ütött nagyot), de ha ezeket az adalékokat leszámítom, a felszín alatt csak a közepes szintet épp megütő váz marad.
De mint mindig, most is egyben kell nézni az élményt, amit a film ad. Az pedig parádés, főleg azért, mert vitt egy kis színt a műfajba, noha nem a Deadpool volt az első, s garantálom, hogy nem is az utolsó ilyen típusú szuperhősfilm.
[fb_button]
TCs
Nekem bejött 1 percet se bántam megnéztem bár a kukorica hamar elfogyott
Hétköznapi mozibajáró
Hm… Kezdek hozzászokni, hogy az itt olvasható kritikák leginkább szubjektív ömlengések a szerző saját maga által alkotott ideális kép szerint, amit egyetlen film sem tudott még megtestesíteni.
Even az oldalon még egyetlen olyan kritikát sem olvastam, ami után azt mondtam, hogy no akkor lássuk azt a filmet!
Month azért írná a szerző, hogy elriasszon mindenkit a mozitól…
Assume job, ha ezentúl new eat olvasom, hanem inkább hiszek az imdb-nek.
Irate rossz lehet a szerző élete, minden alkalommal csalódottan jön ki a moziból, akkor is, ha rajta kívül mindenki más örömmel nézte meg a filmet!
Hessteg
csak less rá mindig a pontszámokra, ne fáraszd magad az olvasással.
Illetve miután háromszor elolvastam a hozzászólásod második felét, azt kell mondjam, hogy az írással se nagyon 😀
Andrew
Szerintem a blog író csak irigykedik. Ő akart volna deadpool lenni, de a szitu az, hogy a pálmát már elvitték, és pusztán csak tény, hogy jogosan, mert stílusban van egy egész klasszisnyi különbség. Példának okáért a filmben remekül ki volt egyensúlyozva még a legalpáribb tahóság is az adott helyzettel, leborotválták róla a túlkapásokat, amit a blog esetében nem sikerült megtenni, pedig annak a csapatnak filmet kellett készíteni, míg a blog írónak csak cikket írnia. A fentebbi kritika mégis szimplán ripacs maradt, ha akárhányszor is lett eddig átcsiszolva – még egy párszor ráférne. De semmi vész, mind voltunk nagyon fiatalok is, mindannyian tanultunk valahogyan – főleg a hibáinkból – az az időszak kijár mindenkinek, még ha utólag nem is vagyunk rá büszkék. Kitartás, lesz majd jobb is.
Hessteg
Amúgy jól vagy? 😀
Namelessness
Egyszerűen jó volt. Nem hittem, hogy ilyen poénokkal lehet jó filmet csinálni, de lehet. Top 10 filmjeim közé is bekerült. Bár az idősebb korosztálynak nem biztos, hogy tetszene, és hát a moziba csak +16-os volt, de szerintem inkább +18-nak kellett volna lenni. Milyen problémám van… 😀
Miki
valami kegyetlen gyenge film.röhögni? szép. kínunkban talán:(