Trónok harca – 8. évad – 5. rész – The Bells – kritika

Nagy veszteség árán végül csak odaértünk Királyvár alá, s noha ez már az utolsó előtti epizód, még sok kérdés nyitottan állt előttünk. Ez azonban a rész végére erősen megváltozott.

Bizonyos szempontból az évad legjobb része volt ez, kezdjünk is rögtön ezzel. Ehhez a dicsérethez azért szervesen hozzátartozik az is, hogy ebből a mezőnyből nem volt nehéz kiemelkedni – no és az is, hogy ezúttal se volt hiány fejfogós jelenetekben.

Nagyjából ott vesszük fel ugye a fonalat, hogy bedurrant a nagy hír: Jon a valódi trónörökös. Aki ugyan egyáltalán nem akarja a trónt, de azért csak elkotyogja Sansa-nak, aki aztán továbbadja, így megtudja Tyrion és Varys is. Míg a törpe továbbra is hiszi, hogy Dany lenne a megfelelő királynő, addig Varys ugye egész más véleményen van.

Az epizód elején ezt a vívódást visszük tovább, amiből Varys jön ki rosszul és az árulóknak kijáró Dracarys véget vet Trónok harcás pályafutásának. Bírtam a tagot, de tekintve, hogy az előző másfél évadban mennyire töltelékszereplővé vált, akivel a készítők fájdalmasan nem tudtak már mit kezdeni, halálának nincs különösebb jelentősége.

Aztán másnap reggel megérkezik az utánpótlás, respawnolnak a Dothrakiak és a Makulátlanok, úgyhogy minden készen áll az ostromhoz. Előtte azonban még megkapjuk a rész legjobb jelenetét: a Dany fogságába esett Jamie-t kiszabadítja Tyrion, a két testvér pedig búcsút vesz egymástól. Noha Tyrion tudja, hogy ezzel aláírta a saját halálos ítéletét, Jamie-t nem csak azért engedi el, mert a testvére és viszonozni akarja a jóságát, hanem hogy vegye rá Cersei-t, hogy időben adja meg magát, ezzel megmentve több tíz, vagy épp százezer ártatlant. Ezért pedig nem nagy ár a halál.

Jó gyerek ez a Tyrion, mindig tudtam én.

No de könnycseppeket letörölni, nem érünk rá, jön az ostrom.

Innentől kezdve pedig kettészakad a dolog, tudathasadunk. Egyrészt folyó nyállal lehet nézni a harcot, a tüzet, a robbanásokat. Tényleg, túlzás nélkül állítom, ez nem egy sorozat, de egy 100 milliós mozifilm minőség volt. Nincs sötétség, nincs trükközés, élesben közelről megy minden, a koreográfia csillagos hatos, izzad a tenyér a menekülő tömeg láttán. Le a kalappal.

Emellett pedig blőd hülyeségek sora ágyazza meg, hogy végül majd felsóhajtsak: jól van, már csak egy rész.

Nagyon csúnya dolgot csinálok most: plagizálok egy hozzászólást, amit máshol olvastam, de iszonyatosan ideillik, ennél jobban én sem tudnám körülírni azt, amit a Trónok harca nyolcadik évadja kapcsán érzek. Szóval olyan ez, mint az érettségire készülő, addig 12 évig kitűnő tanuló esete, aki a vizsgákra készülve már csak azokkal a tárgyakkal foglalkozik, amikkel kell. Azokat, amikre pedig nem lesz szüksége, vagy épp nem tesz belőle érettségit, azokat jól mellőzi, a tanárai pedig dühösen néznek rá hónapok óta: ejj gyerek, hát nem voltál te ilyen. Miért csak azt tanulod meg, amit muszáj?

Ez az évad pontosan ilyen. Csak azzal foglalkoznak és csak azt mutatják be, amit feltétlenül muszáj, hogy minél gyorsabban elérjünk a legvégére, ehhez pedig bevetnek mindent amit kell. Ha kell, akkor teleportálnak karaktereink, ha kell, akkor egész másképp viselkednek, mint az előző évadokban. Egyik részről a másikra.

Tehát megkezdődik Királyvár bevétele. Dany sárkányháton nekilendül és előbb felégeti az egész Euron flottát, majd módszeresen szétrobbantja a várfalon felsorakoztatott összes Skorpiót.

Ehhez az kellett, hogy az előző rész óta a Skorpiók ólombélést kapjanak, az azokat kezelő katonák agyvérzést, Drogon meg +100 pontot minden statjára. Aztán némi igen egyoldalú hadakozást követően az Arany Kompánia megadásra kényszerül, s az aggódó tekintetektől vezérelve felcseng a város megadását jelző harangszó.

Dany-ből azonban felbuggyan a Targaryan vér: megadás ide, vagy oda, ő nem ezért jött, meg még a büdzséből is maradt egy jó adag, úgyhogy módszeres népirtásba kezd: utcáról utcára égeti fel és rombolja le Királyvárat és teszi hamuvá ártatlan nők és gyermekek tízezreit. Mert ha már szeretni nem fogják (hát így biztos nem, amúgy meg honnan tudhatná), akkor legalább féljenek. Már az a maréknyi, amelyik túléli. A sárkányos felégetés pedig nagyjából a rész végéig eltart, közben megszakítja pár szereplő végzete.

Jamie előbb Euronnal fut össze, ennek örömére jól megböködik egymást, aztán a Királyölő tovalibben Cersei felé (miután kétszer átszúrták egy harminccentis pengével, de +100 Hp-n van ő is), aztán Clegane (a Sándor) fut össze a Heggyel. Kettejük ütközete inkább olyan, mint két öregúr kakaskodása, nem mellesleg Sándorunk elfelejtett harcolni is kicsit, de végül megoldja és bátyjával együtt zuhan a mélybe. Bosszúnak mondjuk bosszú, és előtte legalább rábeszéli Arya-t, hogy takarodjon, Cersei ezt nem fogja túlélni, kár lenne a lányért is. Arya ezt jól meg is fogadja, felhúzza magára a +100-as plot armort és nekilódul meglépni.

Jamie aztán rátalál Cersei-re, még épp időben, így ügyesen meg tudnak murdelni egymás karjaiban, na de kellett egy kis izgalom a Rosalinda rajongóknak is.

Nagy vonalakban ennyit kaptunk, így az utolsó részre maradt, hogy ki lesz az, aki elintézi Dany-t, aki a Sárkányok anyjából, a dothraki horda fejéből, a hidrogén fővásárlójából egy csapásra pszichoanyu lett és a széria főgonosza, well done, ezt a pálfordulást tényleg másfél rész alatt kellett összehozni. Ahogy múltkor is mondtam, mindig is rühelltem a csajt, úgyhogy nem bánom, a kivitelezés viszont kevésbé örömteli.

Kicsit fájlaltam, hogy végül Jamie-nek nem volt semmilyen mesteri hátsó szándéka, hanem tényleg Cersei karjaiba rohant, ugyanígy erőteljesen “meh” az is, hogy Cersei haditerve kimerült abban hogy hótkomoly fejjel néz a pusztába. (na jó, némi futótűzzel azért még variált volna, de arra már nem volt szükség).

No hát ez van. Azt hiszem a látványra egy árva apró panaszunk sem lehet, sőt. A történetvezetés, a karakterek pedig már régóta a kukában landoltak, egyszerűen több pénzt kellett volna szánni rendes írókra és kevesebbet a CGI-re, de ahogy kezdtem is a bekezdést: ez van, és már csak egy rész.

Azt azért mentségül felhozom, és ezzel nem árt tisztában lenni, és emlékeztetni magunkat, hogy az agyonhypeolt sorozatoknál a lezárás legtöbbször nem sikerül úgy, hogy az a többségnek tetsszen. Ez persze még nem ok és magyarázat semmire, de azért egy pillanatra gondoljunk csak a Lost-ra.

Várlak benneteket a jövő héten is, lássuk mi lesz a fináléban.
[fb_button]