Star Wars: Skywalker kora (2019) – kritika

J. J. Abrams előtt egy rendkívül könnyű feladat állt: Trevorrow helyére beugorva lezárni egy négy évtizedes saga-t.

Egy olyan történetet, ami az emberek nagy részében bizonyos szinten ott él. Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de a Star Wars név nagyjából a Coca Cola határait súrolja: bizonyára vannak olyan eldugott törzsek Amerika déli részein, akik még életükben nem láttak tévét, de a népesség nagyobbik hányada bizony tisztában van a Star Wars cím jelentésével.

És akkor arról még nem beszéltünk, hogy hány rajongója van a világnak.

Az új filmsorozat (2015-től kezdődően) nagy előnnyel indult: a nép iszonyatosan ki volt éhezve egy új SW mozi(sorozat)ra, és meg is kapták azt, amire vágytak. Legalábbis eleinte még úgy tűnt, ám ahogy telt-múlt az idő, úgy kezdtek egyre jobban felnyílni a szemek és meglátni azokat a hibákat, amiket a jó CGI, meg Ridley kisasszony bájos arca képtelen volt elfedni.

Innen pedig nem volt megállás: Az utolsó Jedik végérvényesen kiverte a biztosítékot a legtöbb rajongónál (noha a Rogue One valamelyest növelte a reménykedést, a Solo már kevésbé volt rendben, csak hogy a köztes töltelékmozikról se feledkezzünk meg), és úgy tűnt, hogy a Disney kezéből végérvényes kicsúszott a gyeplő.

Miért? Mert annyira meg akartak felelni mindenkinek 0-99 éves korig, ősrajongótól koca Star Wars nézőkig, hogy a fa, amibe a fejszéjüket vágták nagyobb volt, mint egy Halálcsillag. És hát J. J. nem egy rossz iparos, de erre a feladatra alkalmatlan (ahogy szerintem nagyjából bárki), ráadásul mondom újra úgy kellett beugrania a távozó direktor helyére, s ha ez nem lenne elég, hát még szegény Carrie Fisher halála is rendkívül megnehezítette a dolgát, hisz a Skywalker kora főként a színésznőre épült volna.

Így kellett lezárnia ezt a hatalmas történetet Abrams-nek, és hát valljuk be, az, hogy elbukik, az borítékolható volt. Csak az volt a kérdés, hogy mennyire.

És akkor megpróbálom spoilermentesen, egy kivétellel, akit ez zavar, az ugorja át a következő sort (a dőlt betűset), utána már nem lesz több spoiler.

Szóval (spoiler!) Palpatin vissza hozatala… gyerekek… hát ennél vérszegényebb, ötlettelenebb…semmit… szégyen…..szégyen……szégyen….(spoiler vége)

Akik olvasnak engem esetleg régebb óta, azok tudják, hogy abszolút nem vagyok Star Wars rajongó. A klasszikus trilógiát néha előveszem, a másodikat soha, az új filmekkel pedig úgy voltam, hogy végre kapok valami nagy büdzséből készült űr-cuccot, most hogy Star Wars, vagy nem, az nekem alapvetően mindegy. Jó, sarkítok, de nagyjából ez a helyzet, szóval én minden epizódra hót nyugodtan ültem be, hisz nem-rajongó lévén nemigen tudtak túl nagy csalódást okozni. Ennek az a hatalmas előnye, hogy szinte elvárások nélkül, külső szemlélőként (mármint önálló moziként) tudtam nézni a filmeket, így én jóval kevésbé voltam kiakadva, mint az emberiség egy jelentős része.

És ilyen megfontolásból nekem a Skywalker kora se okozott lelki sérüléseket. Viszont akik kimondottan szeretik a sorozatot, azok valószínűleg nem így lesznek vele, és teljességgel átérzem, hogy miért nem.

Abrams a rengeteg nehéz közül a legkönnyebb utat választotta: a lezárás egy mindenre (túl nagy agyalások nélkül) elfogadható válaszokat adó, rendkívül pörgős, már-már kapkodós, ámde szinte fájóan felszínes, nagyszabású akciómozi lett, ahol az iram egész ügyesen elfedi a hibákat. 140 perc rohamtempó, amiből a karakterfejlődések mélysége szinte teljesen hiányzik, cserébe kapunk látványt, méghozzá dögivel. Ez az egyszeri kocanézőnek (nekem) azt jelenti, hogy láttam egy velős blockbustert, ám a valódi rajongónak inkább olyan érzés lehet, mintha kiszúrták volna a szemét egy olcsó ponyvával. Ráadásul mindkét szemét.

Fisher halálát a lehetőségekhez mérten ügyesen megoldották, némi CGI és a rendelkezésre álló plusz felvételek segítségével szép lezárást kapott a tragikus módon elhunyt színésznő, emellett pedig a Ridley – Driver kettős az, amit ki tudok emelni, mondjuk nem titok, hogy én nagyon bírom Adam-et, szerintem ő a következő évtizedek egyik nagy színészóriása (mondjuk az azért nem ebből a filmből derült ki).

Szóval megkaptuk a lezárásunkat, de biztos vagyok benne, hogy ez még nagyon sokáig téma lesz, és jelen pillanatban nem tudom, hogy a Disney fejeseinél mi lehet a helyzet, vajon hogy képzelik el a továbbiakat.

Mert még mindig azt gondolom, hogy a Star Wars névvel – a számtalan csalódás után is – szinte bármit el lehet adni, és röhögve át lehet lépni a milliárdos bevételt, bármikor. Hogy most milyen taktikát alkalmaznak (netán ismét kivárnak pár évet, hogy aztán újult erővel szórjanak meg minket egy adag filmmel?) nem tudom, sőt azt sem, hogy mi lenne a jó taktika. Azt viszont tudom, hogy nem az, amit az elmúlt közel 5 évben alkalmaztak.

Elég ha csak a Mandalorian-re gondolunk. Ami nem csinált mást, mint vett egy kreatív rendezőt (Favreau), aki szabad kezet kapott és máris meg tudta teremteni az igazi Star Wars hangulatot. Még nekem is. És ez egy sorozat, jóval alacsonyabb büdzsével. Talán nem kellene megfelelni akarni a tinik hadának, meg azoknak, akik életükben nem láttak egy Star Wars epizódot sem. Talán nem kellene akarni megfelelni mindenkinek csak azért, hogy a film végül ne 1.6, hanem 1.9 milliárd dollárt hozzon. De ez csak az én véleményem.

Ami biztos, hogy egy korszak most lezárult. Sok elégedetlen hangot hagyva maga mögött, de végérvényesen (?) lezárult. Hogy merre tovább? Azt majd meglátjuk, gyanítom nem is olyan nagyon sokára.
[fb_button]