Schwetje Mihály neve már eddig is ismerősen hangozhatott a magyar film rajongóinak, ugyanis több nagy sikerű kisfilm mellett rendezett már a Terápia harmadik évadában is, nagyjátékfilmet viszont most először készíthetett, hiszen számtalan filmtervét utasította vissza korábban a filmalap.
Végül azonban sikerült elkészítenie a Remélem legközelebb sikerül meghalnod című filmet, ugyancsak állami támogatás nélkül. A financiális nehézségek azonban egy pillanatig sem látszódnak a végeredményen, sőt szerény véleményem szerint az utóbbi évek egyik legjobb, legfontosabb magyar filmjét sikerült elkészíteni ebből a minimális keretből.
A cikk elején egy vallomással tartozom: alapvetően úgy gondolom, hogy nem szükséges, hogy egy kritika tárgyát képezze, hogy a szerző éppen milyen életstádiumban, élethelyzetben van, ennél a filmnél viszont úgy gondolom, egy különleges nézőpontot jelent az számomra, hogy korban igen közel állok a film főszereplőihez, így azok a problémák, dilemmák, amelyek a szereplőket leginkább foglalkoztatják, igen ismerősek számomra.
Éppen emiatt elég nagy elvárásokkal ültem be a filmre, és mint azt már a bevezetőben is említettem, nem kellett csalódnom.
A történet érdekes felütéssel indul: Csaba bá’, az iskola méltán népszerű angol tanára bejelenti, hogy egy jobb élet reményében Angliába költözik. Ez a fejlemény pedig Esztert és barátnőjét igen mélyen érinti, ugyanis igen hamar világos a néző számára is, hogy a két lány gyengéd érzelmeket táplál Csaba bá’ iránt.
Búcsúbulit is szerveznek a fiatal angoltanárnak, aki egy közösségi oldalon kiköltözése után nem sokkal beszélgetésbe elegyedik Eszterrel. Azt gondolom, ennél többet nem is szabad elmondani a történetről, mely jókora fordulatokat rejt magában.
Ami mindenképp hatalmas erénye a filmnek, hogy bár a legtöbben egy online zaklatásról szóló filmnek titulálják, a ciberbullying valójában csak egy téma a sok közül. A szexuális ébredés, az elfogadásért vívott szélmalomharc, a generációs szakadék szülő és tini között épp annyira szerves részét képezik a filmnek, mint az előbb említett zaklatás.
A film pedig viszonylag rövid, 96 perces játékideje ellenére minden témát körültekintően mutat be.Külön kiemelendő, hogy a különböző közösségi médiás felületek nem valami sötétben megbújó, gyerekekre vadászó természetfeletti lényként vannak bemutatva, hanem egyszerűen olyan platformoknak, amelyek meghatározó szerepet játszanak a fiatalok életében.
Azonban mit sem ér a jó történet, ha a színészek nem tudják azt megjeleníteni, ebben a filmben azonban ez sem hibádzik. Schwetje nemcsak a témaválasztásnál volt bevállalós, hanem a színészek tekintetében is, ugyanis a szülőket kivéve leginkább amatőr színészek alkotják a szereplőgárdát, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy legtöbbjük drámatagozatos gimnáziumba jár, így rendelkezik némi előképzettséggel.
A főszereplő Herr Szilvia tökéletes, egyszerre van meg benne valamiféle kislányos báj, és olyan titokzatosság, amely miatt el tudjuk képzelni, hogy egy felnőtt férfi figyelmét is felkeltheti.
A fiatalok közül még a Pétert alakító Vajda Kristóf kiemelendő.A felnőtt karakterek pedig egy-egy jellemző szülői archetípust jelenítenek meg, közülük talán Rezes Judit karaktere kapja a legtöbb teret a kibontakozásra, Mácsai Pál viszont például összesen egy jelenetben szerepel, de azt is sikerül emlékezetessé tennie, emellett a komikus pillanatok oroszlánrésze is a szülőkhöz kapcsolódik.
Fontos elmondani, hogy a film 4:3-as képarányban látható a mozikban, ennek pedig a bevezetőben kifejtett pénzügyi probléma volt az oka, azonban Schwetje azonban rendkívül okosan előnyt kovácsol a látszólagos hátrányból, és a film kiskaliberűséget kihasználva vizuálisan is szinte kizárólag a karakterekre, az arcokra koncentrál. A film, ahol a történet megkívánja, nem fél attól, hogy kellően explicit legyen, ez pedig rengeteget tesz hozzá bizonyos jelenetekhez.
A látványvilágban igen erős keleti impulzus figyelhető meg, a főszereplő Eszter ugyanis anime rajongó (a filmben látható anime jelenteket egyébként a stáb készítette el), ez a kultúrkör pedig remek kis fűszer a történethez, ugyanis ahogyan az a filmben is látható, ebben a műfajban igen erősen érvényesül a testiség megjelenítése.
Mindent összevetve ezt a filmet mindenkinek bátran ajánlom, szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak pedig különösképpen. Aktuális, hiteles, de emellett végig izgalmas és szórakoztató. Remélem, lesz néhány olyan tanár, aki osztályával megtekinti majd a filmet, mert például egy osztályfőnöki órára tökéletes vitaindító lehet ez a film.
Azt pedig már sokan elmondták, de én is kötelességemnek érzem leírni, hogy egész egyszerűen felháborító, hogy a filmalap nem támogatta ezt a filmet. Ha van téma, mely komolyan érinti társadalmunkat, mégsem beszélünk róla eleget (vagy ha igen, akkor olyan színvonalon, amelyről szót sem érdemes ejteni), az pont az online világ, illetve, hogy milyen nehéz életszakaszon megy keresztül egy kamasz. Az államnak, legalább is egy ideális világban, pedig pont az ilyen alkotásokat kellene támogatnia.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!