Project Power: A por ereje (2020) – kritika

Ilyen ínséges időkben szinte a messiásként vártam a Netflix nagy nyári dobását.

Még akkor is, ha a lassan talán unalomig csépelt szuperhős témával készültek. Mert hát legyünk őszinték: nem ehhez vagyunk szokva. Hónapok óta nincs egy épkézláb új film, nincs mozi, nincsenek bemutatók. Valahol ott lebeg a szemünk előtt egy Tenet, de oly régóta nem kaptunk már rendes mozit, hogy néha már elvonási tüneteket produkálunk.

Ebbe az örökké tartónak ható aszályba érkezett meg a Henry Joost és Ariel Schulman páros által jegyzett Project Power, aminek az előzetese már hetekkel ezelőtt visszaadta a reményt: talán nem múlik le a nyár egy igazán jó film nélkül. Mert nem csak a koncepció ígéretes, hanem a Jamie Foxx – Joseph Gordon-Levitt páros is. Mert itt nem egy kis filmecskéről van szó, hanem valami nagyszabásúról.

Gondoltam én, azonban a Netflix rendesen keresztül húzta a számításom, mert a PP nem lett több egy biztonsági játéknál… emiatt pedig iszonyúan haragszom, jobban, mint általában. Hogy miért? Azonnal kifejtem.

Szóval a szuperhős téma sokszor már baromira uncsi. Egyetértek, hisz az elmúlt tizenpár évben kaptuk az áldást bőven, volt itt minden, dark, light, poénos, komoly, sorozat, mozi, DC, Marvel… tucatjával. Az ember időnként már azt képzelte, hogy úgy jár, mint Tyler Durden és minden az ismétlés ismétlésének az ismétlése. Azonban időről időre érkezik valami újszerű (khmmm….The Boys) és olyankor leesik a tantusz, hogy ebben a témában bőven van még kraft, csak a stúdiók általában a tutira mennek a kreatívkodás helyett.

Na ugyanez volt az érzésem a PP előzetese alatt. Lehet itt még újat mutatni, ráadásul nem is túl bonyolult a recept.

Adott egy kis kapszula, amit bevéve az alany valamiféle szuperképességre tesz szert. Igen, nem elírás: mindenkinél másképp hat. Valaki golyóálló lesz, valaki rugalmas, mások épp a testhőmérsékletüket tudják extrém módon szabályozni… a hatás pedig pontosan csak 5 percig tart, no és azt sem árt figyelembe venni, hogy van némi halálozási százalék is a pakliban, szóval előfordul, hogy valaki beveszi és… vége a történetnek.

Főhősünk Robin, a tinilány, aki az utcán teríti a kapszulát, és összedolgozik a jószándékú zsaruval, Frankkel (Gordon-Levitt). Mígnem a leányzó elég nagy kalamajkába kerül, hisz elrabolja a rendkívül veszélyes ember hírében álló Őrnagy (Foxx), aki amúgy persze jófiú és csak a lányát akarja visszaszerezni a gonoszoktól, akik nem mellesleg a kapszulákat gyártják.

A hármas páros pedig összefog és hát… teszik amit tenniük kell, hogy a végén…. áhh, de minek is spoilerezzek, tudjátok ti jól, hogy mi lesz a vége.

És ez a film egyik legnagyobb gyengesége: gyakorlatilag zéró meglepetéssel szolgál, nincs benne egy eredeti gondolat sem (a kapszulát leszámítva, bár annak is van némi Limitless áthallása). Van három karakter, akik mind jók, összefognak a gonoszok ellen, némi akció és végefőcím.

Kövezzetek meg, de még ezt is megemészteném, mert tényleg annyira nem jönnek filmek, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyire szőrszálhasogassak. Ugyanakkor ez a sztori magában rejt egy hatalmas lehetőséget: hogy boldog-boldogtalannal kapszulát zabáltassanak és megmutassák a különböző szupererőket… de nem. Erre hiába is fenitek a fogaitokat, a PP első kétharmada inkább egy drámai kínlódás, amit néha megszakít egy-egy akciójelenet. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért hagytak ki egy ekkora ziccert és miért választották inkább a sablonos “szép lassan összeszoknak a karakterek, bár eleinte nem kedvelték egymást” klisét helyette.

Illetve annyira nem is érthetetlen, merthogy az akciórészek és kapszulás jelenetek iszonyatosan jól néznek ki, mármint tényleg. Olyan CGI pillanatokat kapunk, amikbe nagyon nehéz belekötni és valószínűleg úgy voltak vele, hogy inkább legyen kevés, de az hibátlan látvánnyal, mintsem sok, de közepes megvalósítással.

Ez valahol dicséretes döntés, mert hát a minőség mindig fontosabb, mint a mennyiség, csak épp a filmet nem menti meg a teljes középszertől.

Mert hogy egyszerűen nincs miért, vagy kiért izgulni – egyetlen pillanatra sem. Emellett tényleg az az érzésünk végig, hogy ezt már láttuk valahol… meg ezt is…. meg ezt is…. nincs ebben semmi eredeti, ez egy újabb biztonsági játék, elejétől a végéig. És bár Foxx most is laza és menő, Joseph-et meg nem lehet nem szeretni, az ő párosuk is édeskevés az izgalomhoz, a megváltáshoz meg pláne.

Ha egy szóval kellene jellemeznem (bár szerencsére nem kell), akkor az a felejthető lenne. Az egyik szememen be, a másikon ki. Semmi maradandó, semmi emlékezetes, csak egy laza, nyári limonádé, pár perc gyönyörű akcióval és bő másfél óra klisével.

Hogy most akkor ajánlom-e megtekintésre? Hát persze, végül is mi mást néznél helyette? Meg hát simán nézhető… csak ez ezerszer jobb is lehetne.

Ezen a nyáron most már tényleg csak a Tenet segíthet, nincs mese. Minden teher Nolan vállát nyomja innentől.