Predator – A ragadozó (2018) – kritika

A Predator 31 éves történetében volt itt minden ami szem szájnak ingere. Sajnos, vagy szerencsére – na ez itt a nagyon jó kérdés.




1987-ben John McTiernan egy klasszikussal tette le a franchise alapkövét, amit három évvel később követett a jóval vérszegényebb folytatás, természetesen Arnold nélkül. Aztán egy nagyon hosszú, két évtizedes pihenőt követően jött Antal Nimród, aki egy korrektül összerakott mozit tett le az asztalra (tényleg, nem csak azért mondom, mert ő rendezte), végül pedig most a negyedik etap, ezúttal Shane Black vezényletével.

Menet közben persze nem kellett nélkülöznünk a ragadozókat, az Alien vs. Predator crossoverekben kétszer is megcsodálhattuk bámulatos vadásztudományukat, de az önálló filmre immáron nyolc éve vártunk.

Shane Black kezében pedig jó helyen van – tulajdonképpen bármi, hisz ha cool movie-ról van szó, akkor abban az ő keze valószínűsíthetően valamilyen formában tuti hogy benne van/volt, ő írta a Halálos fegyvert, Az utolsó cserkészt, Az utolsó akcióhőst, rendezte a Durr, durr és csókot, vagy épp a Rendes fickókat. Azt hiszem nem kell túlmagyaráznom, hogy mi a közös ezekben a filmekben (főleg az első háromban): a határtalan lazaság, a kikacsintások, a humor, a falak döntögetése.

Elsőre ugyan furán hangzik, hisz hé, oké, falakat döntöget a srác, meg nagyon érti a humort, oké… de ennek mi köze a Predatorhoz? Ugye nem csinált ebből is egy viccet?

Nos ha már felmerült ez kérdésként, akkor meg is válaszolom gyorsan: de.

De nem kell megijedni, ijesztően sokkal jobban áll a Ragadozónak ez, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. A baj nem innen származik, hanem onnan, hogy az az ember, aki a fent említett mozikat megírta, ezúttal nem igazán látott túl az aprításon és a röhögtetésen. Elfelejtett írni egy igazán okos forgatókönyvet ez alá a két összetevő alá.

A sztori alapvetően szót sem érdemel, de a rend kedvéért: a ragadozók egyik hajója lezuhan, amit észlel Quinn McKenna (Boyd Holbrook) mesterlövész. Emberből van ő is, úgyhogy magához vesz ezt-azt az idegen cumóból és cselesen elpostázza magának, ám a cókmók végül az asszonynál és a gyereknél köt ki. Ezt követően aztán mindenki bajba kerül, de tényleg…. mindenki.

Innen pedig egyenes az út a vérengzésig és a poénkodásig. Egyikkel sem spórolt Black (noha a humorból visszavehetett volna, mert sajnos csak a poénok egy része ül igazán, egy része nagyon nem) és mindkettő bőven kitart a stáblistáig. Azt gondolnátok, hogy túlzok, de erről szó sincs: a Predator nagyjából ezzel a kettővel operál, néha felváltva, néha párhuzamosan. Humor, gyilok…beszólás, vérengzés. Erre készüljetek.

Hogy ez baj? Sárba lett tiporva a Ragadozó?

Nem, erről szó sincs. Egyszerűen csak ez a Ragadozó nem az a Ragadozó és ezt a filmet csak akkor fogjátok szeretni, ha kellőképpen ki tudjátok kapcsolni az agyatokat. Nem figyeltek a logikai bakikra, nem kerestek összefüggő értelmet a képsorok között, nem kérdőjeleztek meg döntéseket, sem történéseket.

Ha ezt valahogy sikerül megjátszanotok, akkor egy nagyon jó kis guilty pleasure vár rátok, aminek túl sok köze nincs az eredeti Predators-hoz, viszont szórakoztat és azt hiszem ez a lényeg.

Hogy a tervekhez méltón készül-e majd folytatás, azt nem tudom megsaccolni sem, mert én értékelem Shane egyedi látásmódját, de abban azért kételkedek, hogy hatalmas siker lenne végül a film.




Ti viszont nyugodtan adjatok neki egy esélyt, ha úgy érzitek, hogy jólesne valami agyatlan szórakozás.

[fb_button]
Összegzés
Ha komoly Predator filmre vágysz, kerüld el messzire - viszont ha egy szórakoztató akciómozit keresel, amiben nincs szükség az agykapacitásodra, akkor jó helyen jársz.
Ezért szerettük
  • Agyatlan szórakozás Shane Black tollából
Ezért nem
  • Agyatlan szórakozás Shane Black tollából
6

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
MossgtGiggsy Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

sgtGiggsy
Vendég
sgtGiggsy

A Rendes fickók szerintem pont egy rakás szar volt Shane Blacktől. Ami jó volt benne, azt a trailer el is lőtte. Azon kívül egy totálisan középszerű film, ami meg sem közelíti Black régi nagy munkáinak színvonalát. Rémesen unalmas az egész, a karakterekből ugyan adódna a humor, de igazából humorosnak se mondanám a sztorit, szóval pont az hiányzik a dologból, amitől a Halálos fegyver, meg az Utolsó cserkész jó film lett. A stílus ugyan nyomokban ott van, de csak külsőségeiben, lelke az nincs a filmnek egyáltalán. Szóval éppen ezért engem nem annyira lepett meg, hogy a Ragadozó ilyen semmilyen lett. Nekem… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Mos
Vendég
Mos

nem tudom, de én azért jobban örültem volna egy rendes ragadozó filmnek, de lehet, hogy már ha azt látjuk, hogy predátor, akkor akármire számíthatunk. viccet másból is lehet csinálni, mint ahogy meg is tette, ezt szerintem nem kellett volna. én legalábbis nem erre számítottam és a végén kicsit csalódtam :(. de ha valaki ez a leírás alapján nézi meg nem fog ;).