Az egyszeri szerző nagyon könnyen dobálózik az olyan jelzőkkel, mint “az év eddigi legjobbja”, vagy az “utóbbi évek legerősebbe”, legyen szó akár vígjátékról, horrorról, vagy akár csak egy mezei platformjátékról.
Aztán pironkodva olvassa vissza a pár hónappal korábban megjelent cikkét, hisz azóta már látott, játszott, tapasztalt jobbat. Nos ugyanígy leszek most Ari Aster elsőfilmes író-rendező művével is, mert akárhogy csűröm-csavarom, az Örökségnél jobb horrort idén még nem láttam (de talán tavaly sem).
Ezzel biztos nem mondok újat, de jó horrort csinálni nem könnyű, olyannyira nem, hogy bátortalanul még azt is le merem írni, hogy ez a legnehezebb műfaj, ha az ember maradandót akar alkotni. Volt a hőskor, a hetvenes (-nyolcvanas) évek, amikor számtalan klasszikus látott napvilágot (Az ördögűző ’73-ban, Rosemary gyermeke ’68-ban, és így tovább), melyekben a borzongatás valahogy zsigerből ment. Nem a hirtelen ijesztgetés volt a kulcs, még csak nem is a hektoliter számra elhasznált művér – mert a valódi horrornak nem ez az esszenciája.
A valódi horror ugyanis szép lassan kúszik be a bőröd alá, épp csak észrevehetően. Komótosan, de elkerülhetetlenül. Tudod, hogy mi vár rád, de nem tudsz tenni ellene semmit.
Csak ez a fajta feszültségépítés képes arra a bizonyos iszonyat érzésre, ami a legjobb filmek kiváltsága.
Az utóbbi években mintha a szakma visszatalált volna erre az irányra (vagy csak nagyobb figyelmet kaptak ezek a filmek? Nehéz eldönteni). Egy biztos: 2010 óta azért évente becsorog legalább 1-2 olyan alkotás, ami után elégedetten csettinthet még a szőrösebb szívű horrorrajongó is.
Eddig nagyon úgy tűnik, hogy a 31 éves Ari Aster felelős az idei meglepetésért.
Az Örökség – szerencsére – ugyanezt a receptet követi elejétől a végéig, s olyan élményt ad, amire örömmel (?) fogunk visszaemlékezni még évek távlatából is. Pedig nem újít sokat, csupán megfelelően (mit megfelelően? zseniálisan) merít és használja azokat az eszközöket, amik a valódi rettegéshez szükségesek.
No de elég a szócséplésből, lássuk miről is van szó. A történetbe egy bizonyos ponton túl nem megyek bele, mert az Örökség esetében fokozottan igaz, hogy minél kevesebbet tudsz mielőtt beülsz rá, annál teljesebb lesz az élmény. (tényleg! ha a legteljesebb “élvezetre” vágysz, akkor nyugodtan hagyd abba az olvasást most, és less rá a végső pontszámra a cikk alján).
Akik maradtak, azok sem fognak eget rengető spoilerbe szaladni, ígérem. Szóval: főszereplőink egy teljes család. Az apa, Steve (Gabriel Byrne), felesége Annie (Toni Collette), valamint két gyermekük, Peter (Alex Wolff) és Charlie (Milly Shapiro). Az ő életüket bolygatja fel a nagymama halála, aki ugyan nem volt épp mintanagyi (és legfőképp mintaszülő), de a halála elsősorban Annie számára hoz megkönnyebbülést.
Persze csak egy ideig.
A mélyben pedig nagyon sötét titkok lappanganak. Ennél is félelmetesebb azonban az, ahogyan Aster a családot vászonra festette. A ki nem mondott ellentétek, a hétköznapi problémák, a gyász feldolgozása együttesen olyan elegyet alkotnak, amelyek belülről rohasztják ezt a szövetséget. Ez pedig nem csupán négy főszereplőnkre, de ránk, nézőkre is ólomsúllyal nehezedik – ahogy haladunk előre a történetben, úgy egyre inkább.
Az Örökség pedig tényleg egy zseniálisan felépített horror. Tökéletes íve van, aránylag lassan építkezik, de sosem használ olcsó eszközöket. Nem félelmet kelt, hanem iszonyatot, s mire a végefőcím pörög, addigra az összes létező szőrszálunk az égnek áll.
Erről pedig nem csak a történet és a fényképezés tehet, hanem a szereplőgárda is, külön ki kell emelnem a hölgyeket, mert mind az anyát alakító Toni Collette, mind a furcsa kislány szerepében brillírozó Milly Shapiro zseniális.
Összességében pedig csak ismételni tudom önmagam: az év legjobb horrorja, de talán a tavalyi versenyzőket is maga mögé utasítja. Mindenképpen ajánlom megtekintésre, ha tehetitek, akkor moziban, úgy lesz teljes az élmény.
Én pedig őszintén remélem, hogy sokat hallunk még Asterről és ez nem egy egyszeri csoda volt, hanem egy pompás karrier első állomása.
Nagyon jó kritikákat olvasva (szinte egymást licitálták felül a cikk-írók) fokozott várakozással gyorsan beültem a moziba. Bár ne tettem volna! Láttam sok-sok filmet, de ez az ötszázamban sincs benne. A színészek mindent megtettek, remek alakítással precízen formálták a karaktereket. Nekik el is hittem volna mindent. Sajnos a forgatókönyv erős kezdés után leült és az események tényleg ólomsúllyal követték egymást. Többször úgy nézett ki, na most talán belelendülnek és történik valami.De egyre zagyvább lett a film és izzadságszagú erőlködést éreztem az összefüggéstelen ” nem is tudom mit akarok”-tól. Iszonyatot, félelmet egyáltalán váltott ki. A kritikusok által említett egyedi látásmódból, új eszközökből… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>
Az elején majdnem elaludtam, olyan unalmas volt, aztán indult valami… de nem horror…. Inkább a TV-ből jól ismert “jósok” színvonala vált érzékelhetővé (zeusz és társaik)… A keletnémet nudistákra a végén mondjuk felébredtem, nem bírtam nevetés nélkül, és tényleg ütős volt, mert a mai napig kísértenek! Mindenesetre nagyon jól látszik merre tart a világ. Kis végterméket sok marketinggel el lehet adni, hogy a hozzám hasonló hülye megvegye a jegyet. Aztán a pénzt odaadják a kritikusoknak, hogy írjanak a következő kulára is jókat, hogy megint üljünk be… Ha olvasod ezeket a sorokat és azon gondolkozol, hogy megnézed-e a filmet: ESZEDBE NE JUSSON!!!… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>
Én rohadtul vártam ezt a filmet, és valaki felrakott youtubra egy jelenetet, ami kb a vége felé lehet gondolom, meg se kellett néznem a jelenetet, mert már a szöveg amit kiírt mellé már az egy brutális spoiler volt számomra, és teljesen elvette a kedvem… pedig annyira vártam 🙁
Ennél szánalmasabb, rosszabbul megírt, rosszab tempójú, fantáziátlan, színészeket rosszabbul instruált hulladékot nagyon régen nem láttam már.
Hát ez egy nagy nulla!Méghogy az év horrorja…
Ennék rosszabb filmet ritkán látok moziban. Soha többet nem hiszek a “kritikusoknak”. Ez egy rakás gőzölgő, unalmas, büdös és nagyon drága rakat…
Őszintén nem tudom, hogy ugyanazt a filmet néztük-e meg. Amit én láttam az egy rettentően lassan építkező, végül igazából sehová sem tartó próbálkozásért adtam ki pénzt ami annyi minden lehetett volna, annyi potenciál lehetett volna benne és végül egy komédiaként ért véget. Egy csepp borzongás nem volt. Nevetni viszont az egész terem nevetett az utolsó félórában. Nagyon sajnálom, hogy hittem az előzetesnek ami tényleg rendkívüli volt, de ugyanaz lett a vége, mint a Suicide Squadnak: a legjobb jelenetek lettek összevágva másfél percben a maradék másfél órában meg ott marat az unalom.
Kimaradt egy gondolat: először: Annabelle Creation (2017) másodszor: Nun (2018)
Szerintem az évszázad horror filmjei a démonos jelenségeket feldolgozó filmek mivel annak egy kis vallási beütései is vannak na meg persze nyomasztó is egy cseppet ez az alkotás inkabb egy szihikailag összeomlott családról szól de ehez nem kell moziba mennem ugyan is a környékemen is élnek a filmhez hasonló családok akiknek a munkanélküliség az örökség és emiatt borzalmasan élnek.
Nem tudom, hogy mi ugyanazt a filmet lattuk-e a cikk irojaval de szamomra az Orokseg maradando nyomot hagyott. Nem azert, mert annyira jo, hanem mert untam az egeszet, nem volt semmi felelmetes benne. Ugy mondom ezt, hogy utalom a horror filmeket mert mindig iszonyatosan felek, en vagyok az, aki meg egy postaladatol is megijed. Ez a film nem mozgatott meg bennem semmit.
A pozitivum, hogy osszehozta a mozi kozonseget, mert idegenek elkezdtek egymassal beszelgetni arrol, hogy mi volt ez a szar amire elvesztegettunk 2 orat.
én moziban néztem meg, szinte telt házzal, direkt feliratos verziót választottam, hátha sikerül taplómentes előadást kifogni, de tévedtem. ez a film nagyban épít a csendre, illetve a jól kidekázott hanghatásokra, zenére, amibe durván belerondított a zabáló, rágcsáló, zörgő (mentálisan fingó-böfögő stb.), úri közönség. teljesen szétbaszták az első fél órát, majd amikor nagyjából az utolsó szem rágcsálnivalóval is végeztek, kitunkolták a tortillaszószos műanyag tálból az utolsó csepp maradékot is, akkor már végre lehetett a filmre is figyelni. ha nem is egy “év horrorja” élmény, de mindenképp figyelemreméltó mű, nagyon jól építkezik, hanggal, képpel, mindenféle motívumokkal, teljesen jó érzékű rendezés, olyan mesélési… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>
Végre azt látom a kritika alján a vélemények rovatban, amire én is gondolok. Elmentünk a filmre! “Évtized horrorja!” “Zseniális!” “Fantasztikus!” stb. kritikák után, igen nagy várakozással. Ez a film egy nulla! nem a nagy várakozás miatt (nem csak), ez akkor is egy nulla lenne, ha pendrive-on adta volna oda egy kollégám. Rossz! Az a horror amiben minden benne van aminek egy rossz horrorban lennie kell. Vacak, zagyva történet, indokolatlan gusztustalankodás, béna befejezés. Nekem a Fiú című szösszenet jutott eszembe, ami elég jó kis horrornak indult, majd akkora baromság lett belőle, amiből egy büfés egy emberöltőig süthetne hamburgert. 2/10 (Jóindulattal)
TEGNAP RÁ SZÁNTAM MAGAM … 🙂 nem kellet volna …. rég láttam ennyire vontatott unalmas filmet … pláne úgy hogy kb ‘ 3x szunyáltam be a film alatt 10 percekre … 🙂