Neverland elhagyása (2019) – kritika

Fél napja azon gondolkodok, hogy egy ilyen horderejű film vajon megkerülhető-e. Megengedhetem-e magamnak azt a luxust, hogy egyszerűen nem beszélek róla (tudom, csapjátok le nyugodtan a labdát). De miután tegnap este tíztől hajnali kettőig egyhuzamban lenyomtam a Leaving Neverland-et, valahol éreztem, hogy erről muszáj lesz beszélni.




Azt már most leszögezném, hogy én a Neverland elhagyásáról beszélek. Nem fogok -mégpedig azért nem, mert nem tudok és nem is akarok- ítélkezni. Számomra ugyanis ez a “dokumentumfilm” sokkal több Michael Jackson örökségénél, megítélésénél, vagy épp bűneinél.

Egy (pontosabban két) őszinte vallomással kezdem, mert az összkép szempontjából ezt nagyon fontosnak tartom.

Nem vagyok Jacko rajongó. Vannak számai, amiket szeretek, sokkal többet már jóval kevésbé. Néha egy-egy slágerét pörgetem, de semmilyen fan jellemzővel nem bírok és nem is bírtam soha. Ez a vallomásom első része. A második része pedig az, hogy nagyon hosszú ideje nem volt rám ilyen hatással egy film sem. Összezavarodottan, mérgesen és bosszúsan feküdtem le hajnalban és jó ideig pörgött az agyam, mire el tudtam aludni. Annyira a hatása alá kerültem, hogy fel kellett ébresztenem a csajom és kibeszélnem magamból, különben esélyem se lett volna elaludni.

Mielőtt még félreértenétek, ez a legkevésbé sem dicséret Dan Reed “dokuja” irányában.

A Neverland elhagyása egy grandiózus terápiás foglalkozás, két (három) központi szereplővel. Michael Jackson mellett a két főszereplő Wade Robson és James Safechuck, két, most már a harmincas-negyvenes éveikben járó férfi, akikben egy dolog a közös: mindketten Jackson “barátai” voltak a kilencvenes években, hosszú évekig. Együtt aludtak, szinte együtt éltek – együtt jelentek meg nyilvánosan.

És mindketten Michael Jackson molesztálásának áldozatai.

Erről pedig részletesen, az alapoktól indulva minden el is mondanak nekünk ebben a nagyon kellemetlen 4 órában. És higgyétek el, 4 órába nagyon nagyon sok minden belefér.

Ma már azon gondolkodtam amikor felkeltem, hogy az HBO-nál mégis mit gondoltak amikor rábólintottak erre a filmre. Valahogy nem jellemző rájuk, hogy hasonszőrű alkotásoknak zöld utat adjanak. Nem mondom, hogy ebbe majd beletörik a bicskájuk, de ez egy rendkívül kockázatos húzás volt részükről, annyi szent. Vágjunk is bele.

Szóval adott egy világsztár – és azt maximálsian aláírom, hogy Jackson akkora sztár volt a kilencvnes években, amekkora sztárok ma már nincsenek -, aki valahogy mindig is gyanús volt. Ez az állítás megkerülhetetlen, hiszem, hogy még a legnagyobb rajongók fejében is megfordult azért pár tucatszor, hogy ezzel a taggal azért valami nem okés.

Ezt pedig itt most még egyszer nyomatékosítanám: valami tutira nem volt oké Michael Jacksonnal. Hogy csak a szülői elnyomás hatására lélekben egy kisiskolás gyermek maradt, hogy valójában molesztálta a gruppiként feltűnő fiúkat, nem tudom. De valami nem volt rendben fejben, ez vitán felül áll.

Jackson ugye kétszer is bíróság előtt állt molesztálási ügyben, mindkétszer felmentették. És akkor innen válik a Leaving Neverland furává és istentelenül kényelmetlenné.

Felületesen nézve ugye kibontakozik előttünk egy jól megtervezett elnyomó képe, aki alaposan felépítette azokat a folyamatokat, amik segítségével behálózhatta ezeket a fiúkat. Pont. Négy órában meghallgathatjuk az egész idővonalat, szót kap nem csak a két főszereplő, de a családtagok is.

De hogy dokumentumfilként tekintsünk erre, ahhoz az amit kapunk, az bődületesen kevés és rendkívül amatőr. Tudom, menjek a ******-ba, de nekem akkor is ez a véleményem. 2019-ben, amikor a vádolt már tíz éve halott, színre lépett a két vádlója, hogy végre lehulljon a lepel a titkokról.

Mindezt úgy, hogy jobb, ha nem nézünk utána annak, hogy mi a helyzet mostanság Wade Robson-nal és James Safechuck-kal. Hogy hogy állnak anyagilag, hogy épp kit, hogyan és miért -illetve mit követően- perelnek. Mert ha egy picit ennek utánajárunk, akkor már egy picit meginog a hitünk szavahihetőség tekintetében.

Wade ráadásul – ez elhangzik a filmben is, ezt már nem lehetett kihagyni – koronatanú volt Jackson perében, ahol eskü alatt másodszor vallotta, hogy semmi sem történt köztük. Mindezt 22-23 évesen. Szintén hozzátartozik a sztorihoz, hogy anno egy 10 éves nyomozás folyt az FBI részéről Jacko ellen – a nyomozást ráadásul egy olyan nyomozó vezette, aki tiszta szívéből rühellte Jackson-t -, s az évtizedes nyomozás alatt sem sikerült bizonyítékot találniuk a bűnösségre.

Ezek az információk kimaradtak – noha a 4 órás játékidőbe bőven belefértek volna (kétszer). A Leaving Neverland ugyanis nem csak iszonyatosan egyoldalú “dokumentumfilm”, hanem indokolatlanul hosszú és túlnyújtott, komoly erőfeszítést igényel végignézni. Ráadásul nem nélkülözi a hatásvadász megoldásokat, értem ezalatt a túldrámázott zenei betéteket, az állandó drónfelvételeket, és a spontánnak (ezáltal őszintének) cseppet sem nevezhető sírós betéteket.

Robson és Safechuck pedig végül a történetük végére érnek – és ennyi. Nem kapunk egy morzsányi bizonyítékot, mindössze egy halottal szemben két ember szava áll. És itt egy olyan vallomásról beszélünk, amit olyan ember tett, aki a tanúk padján szemrebbenés nélkül hazudott, mint a vízfolyás. Egy olyan ember vallomása, akinek a pályája derékba tört és épp anyagi gondokkal küzd.

Nem, én nem ítélkezem Jackson felett. Simán lehet, hogy az utolsó szóig igaz, ami elhangzott. Én a film felett ítélkezem.




Mert ez így nem dokumentumfilm. Ment itt az előzetes duma, hogy ez romba dönti Jackson örökségét és rádióadók tiltják be a számait – ennek a filmnek a hatására. Hogy mekkora leleplezésnek leszünk a tanúi – kövezzetek meg, de nekem nem ez jött át. Ha szóról szóra igazak az elhangzottak, ha csak a könnyű pénzt látták meg Robson-ék.

Összegzés
A Leaving Neverland az utóbbi évek egyik legnehezebben megemészthető "dokumentumfilmje". De nem csak a témája miatt.
Ezért szerettük
  • nem volt ilyen
Ezért nem
  • jóindulattal sem nevezhető dokumentumfilmnek
  • iszonyatosan túlnyújtott
3
Rossz

34
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
19 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
30 Comment authors
Hápétesz-vesztesz-veszBelaViki Recent comment authors

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

SSSSSSS
Vendég
SSSSSSS

Sajnálatos, hogy az előzmények (vádak, perek) ismeretében ilyen kegyeltsértő megnyilvánulásnak teret engedtek. “mert ez is pénzt termel”

Kata
Vendég
Kata

Angolul értőknek egy hosszabb lélegzetvételű infó Michael Jackson “molesztálásairól” (erősen idézőjelben!):
http://www.damienshields.com/what-the-media-refuses-to-tell-you/

A fenti kritikával kapcsolatban pedig csak annyi: Jackson egyszer és nem kétszer, 2005-ben állt bíróság előtt. (Ekkor az összes vádpontban ártatlannak mondta ki az esküdtszék.)
1993-ban (az első molesztálási vádnál) nyomozás volt ellene, házkutatás, kihallgatások, stb. – de nem jutott el tárgyalásig az ügy, ugyanis nem találtak ellene semmiféle megalapozott bizonyítékot, amely az amerikai jogrendben továbbviszi a peres ügyeket a bírósági tárgyalásra. Tehát nem állt akkor bíróság előtt, bizonyítékok hiányában.
Mindez a belinkelt angol nyelvű bejegyzésben részletesebben is olvasható.

Bogi
Vendég
Bogi

Nagyon kíváncsi vagyok a filmre. Mikor lehet megnézni vagy le lehet tölteni egyáltalán?

AAA78
Vendég
AAA78

pocsék unalmas műsor

cccc
Vendég
cccc

Az HBO-nak erre e gatyája is rámehet… és menjen is rá. Valahogy engem 100 milló dollár se elégítene ki/nyugtatna meg ha megerőszakolt volna gyerekként egy buzi.

csokidani
Vendég
csokidani

Nem ez a lényeg, de Jacko nem csak a 90-es évek sztárja, hanem a hetvenes évek sztárja, a 80-as és 90-es évek szupersztárja, akihez csak Madonna volt mérhető.
Szerintem a legfontosabbat megállapítottad a filmmel kapcsolatban: ha egy film egyoldalú vádaskodás és nem objektív megközelítése mindkét oldalnak, az nem vehető komolyan.

Guardian
Vendég
Guardian

Végignéztem a filmet. Több nézőpontot is fel lehet venni a történettel kapcsolatban, de a lehető legrosszabb az, amikor valaki már eleve egy ítélettel a fejében nézi meg. Lehet, hogy megtörtént szexuális kontaktus, lehet, hogy nem, de már az a tény, amit azért senki nem cáfolt, hogy MJ az életének 50 évéből a legszebb férfikorának 20 évét azzal töltötte, hogy 7-14 éves fiúk (sosem lányok) barátjaként nappal és éjszaka, velük játszva, összebújva, együtt aludva múlatta a napjait, az egy rendkívül beteg és aberrált ember képét rajzolja ki. Az, hogy egy felnőtt férfi egyfajta élettársi viszonyban él kisfiúkkal pár évente lecserélve azokat… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

mariska
Vendég
mariska

Számomra a film a gyermekkori szexuális abúzus feldogozásának nehézségéről szól . A szereplők , túlélők küzdelmeiről . Én megértem belőle minden egyes döntésük valódiságát és hitelesen van keretbe foglalva a mondanivalója is . A végén ott a készítő szándéka is . Ha én lennék a ” film “, a bevételeket jótékonyságra fordítanám, elkerülve az efféle aggodalmakat .

CsD
Vendég
CsD

Én mindig is szerettem Jacksont, és mindig azt állítottam, hogy szereti a gyerekeket, és ennyi. Mindenki aki pereli az a pénzre hajt. Egy ekkora ikon nem lehet ilyen vadállat, aki gyerekeket molesztál… Akinek ilyen lelkivilága van, ilyen horderejű zenéket ír, aki ennyi gyereknek segít, az képtelenség hogy ilyet tegyen. Túl sokat látnak bele ebbe a történetbe. Ezt nem lehet nem észrevenni azoknak, akik mellette élnek (személyzet, gyerekek szülei… stb.). Megnyomorított gyermekkora volt, aki emiatt örök gyermek maradt, és a gyerekek a barátai. Együtt játszanak, táncolni tanulnak, koreografálnak… Nem is foglalkoztam vele soha túlzottan amíg meg nem halt, ekkor viszont sok… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Adam
Vendég
Adam

Annyira a hatása alá kerültem, hogy fel kellett ébresztenem a csajom és kibeszélnem magamból, különben esélyem se lett volna elaludni.

Légy szíves, ne moderáld ki sokadszor is ezt a hozzászólást. Komolyan érdekel, hogy szerinted ez miért elfogadható viselkedés, és hogy a barátnőd mit szólt ahhoz, hogy kb. hajnali 3-kor felébresztetted.

Maxi
Vendég
Maxi

A demokratikus és szabad igazságszolgáltatás egyik alapköve, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Elképesztő, hogy az HBO ezt simán semmibe veheti. Michael Jackson mindaddig ártatlan, míg ennek az ellenkezője be nem bizonyosodik. A halottat ugyanúgy megilleti a jóhírnév és az ártatlanság vélelme, mint az élőt. Sőt ! Hogy MJ csodabogár volt, az tény. Hogy örökre gyerek maradt – az is. Ha objektíven próbáljuk nézni az ügyet, maradjunk a klasszikus kérdésnél: “kinek az érdeke ?” Kinek az érdeke sok évvel a halála után előrukkolni és miért éppen most ? Azokra, akik eddig – a saját elmondásuk alapján – végig hazudoztak, vajon… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Maxi
Vendég
Maxi

Talán videőval méginkább érthető lesz:

https://www.youtube.com/watch?v=QNJL6nfu__Q

Kolompár Tarzan
Vendég
Kolompár Tarzan

MJ a világ legelbaszottabb embere volt, és a világ egyik legnagyobb sztárja. A film nem a gyerekmolesztálásról szól, hanem arról, hogy ha ekkora sztár vagy, akkor istenként kezelnek és megtehetsz bármit. Szó szerint. És ez ezzel nem MJ totális elmebaját hanem a nyugati társadalom teljes, totális elbaszottságát kell megemlíteni, mint a jelenség gyökér-okát.
Hiába lett volna MJ pedofil fasz, ha világ nem ad neki isteni rangot és tehet meg bármit…

Anonim
Vendég
Anonim

A mai világban az a legborzasztóbb, hogy az emberek rendkívül befolyásolhatóak és irányíthatóak.
Ezt kihasználva lehet bármit elhitetni vagy elítéltetni velünk, hiszen mindig lesznek és vannak érzelmileg labilis emberek. Na persze nem azt mondom hogy ebben a világban nincsenek bűnök, és nincsenek bűnösök, de egy biztos elhunytról nyilatkozni etikátlan. M.J akármilyen ember volt a magánéletében, egy dolog elvehetetlen tőle, a könnyűzenei ipar egyik meghatározó szereplője volt.

Leni
Vendég
Leni

Lehet megnézem,sok számát szerettem,de úgy vagyok vele,halottról jót vagy semmit

ulti72
Vendég
ulti72

Sosem voltam Michael Jackson rajongó,ennek ellenére állítom,hogy a két srác minden szava hazugság.Szerintem,pont ők szerettek bele betegesen Jacko-ba,és az egész story az ő fantáziálásuk.Összefoglalva:a két fickó pszichopata!!!

Viki
Vendég
Viki

Nem néztem meg, nem is fogom, nagy baromság az egész! 10 év után 40 fölött jut eszükbe könnyezni? Az meg amit itt írt az egyik kommentelő, hogy elégette az ereklyéket, szerinted eredetiek voltak? Mind másolat valószínűleg, a hatás kedvéért égette el! Meg felnőtté válásakor már megtette volna, nem egy ilyen filmben, vagy direkt erre várt, hogy egy ilyen műsorban végre elégethesse? Ugyan már! Ez a pénzről szól, semmi másról, azt mondanak amit akarnak. Ha volt is valami, azt a szülők észre veszik, ha érdekli őket egyáltalán. Ez a véleményem!

tesz-vesz
Vendég
tesz-vesz

felébresztetted a csajod? biztos örült neki, hogy egy ekkora balfék vagy