Fura egy madár a két évvel ezelőtt megjelent Jumanji – Vár a dzsungel, több szempontból is.
Egyrészt egy igazi klasszikus előddel kellett versenyeznie, s eleinte úgy tűnt, hogy nagyjából akkora siker jósolható a filmnek, mintha a stúdió a Vissza a jövőben franchise-hoz nyúlna hozzá úgy, hogy Marty-t Adam Sandler alakítja az új verzióban. Szóval nagyjából semekkora.
Aztán szép sunyi módon bekúszott az ünnepi időszakban a mozikba, és persze sok csalódott SW fan ült be rá bosszúból, de az igazság az, hogy a film akkorát tarolt, hogy a fal adta a másikat. Ráadásul a Sony nem kockáztatott túl nagyot: 90 milliós büdzsével készült a produkció (ami tekintettel arra, hogy a Szikla mellett Kevin Hart és Jack Black a főszereplő, szinte aprópénz), és a jó nyitás után csak további erősödés következett, hogy végül egész kicsivel 1 milliárd alatt álljon meg a bevétel, amit szerintem még a stúdiónál se nagyon hittek el… azóta sem.
És valljuk be, SW ide, vagy oda, a Jumanji – Vár a dzsungel bizony jó lett. Nem eszméletlen, nem korszakalkotó, nem műfaj megújító, de jó. Könnyed szórakozás, remekül eltalált szereplőgárda, néha fárasztó poénok, de összességében egy rendkívül szerethető családi mozi, ami épp annyira lett modern, hogy ne hasonlítgassuk úton-útfélen a Robin Williams-es alapműhöz.
Ha pedig egy film 90 millióra hoz szűk egy milliárdot, akkor már csak egy dolog van hátra: a folytatás.
Nos nagyon sokat nem is kellett várnunk, két évvel később itt is a második újhullámos Jumanji, amivel már jóval könnyebb dolgunk van, mint a két évvel ezelőttivel.
A Következő szint ugyanis pontosan olyan lett, mint amilyennek azt várni lehetett. Egy kellemes folytatás, ami már jóval kevésbé volt képes meglepni, itt már érezhetően tudták a fejesek, hogy egy arany tojást tojó tyúk van a kezükben, úgyhogy sokkal inkább biztonsági játékot játszottak. Hisz ha az előzőben nevettek a nézők, akkor majd röhögnek most is.
Miután Spencer visszatér a játékba, a többiek megpróbálják kimenteni, azonban ezúttal – persze véletlenül – a srác nagyfaterja (Danny DeVito) és annak régi haverja Milo (Danny Glover) kerülnek be, ez pedig számtalan vicces szituációval jár, hisz a két zsémbes öregúr agya nagyon nehezen veszi be, hogy mit is keresnek egy hatalmas, illetve egy törpe testben, és hát tulajdonképpen mi is ez az egész.
Aztán örömmel konstatálhatjuk, hogy új pálya van, új avatar van, új képességek vannak, ráadásul még avatarcserére is van lehetőség, azonban ahogy peregnek a percek, úgy tudatosul bennünk, hogy szép-szép hogy ilyen ötletekkel készültek a második részre, de ezekkel az ötletekkel valamit kezdeni is kellett volna, mondjuk felépíteni velük egy korrekt forgatókönyvet. Ez azonban itt nem történt meg.
Nekem pedig olyan érzésem volt, hogy az írók egyszerűen ellustálkodták ezt: a lényeg a látvány volt, hogy a történet milyen logikai pilléreken áll, arra mindenki magasról tett.
Ez viszont azzal jár, hogy a lehetőségek egy jó részét nem aknázták ki, helyette maradtak a helyzetkomikumok, az önismétlődő poénok és az “ezt már láttuk egyszer” utóíz a szánkban.
Ez persze a szigorú énem őszinte véleménye. A helyzet az, hogy ha hibákat keresünk, a Következő szintben bőven találunk. De ha csak szórakozni szeretnénk, akkor a film nem hagy cserben minket. Kicsit kevésbé hat frissen, mint a két évvel ezelőtti előd, de a családi szórakozás kritériumait csont nélkül hozza. Ha nem agyaljuk túl (próbálok finoman fogalmazni), akkor a karakterek még mindig viccesek (hála a színészeknek), a két öreg behozatala remek ötlet volt (noha talán kicsit előbb kifullad a poénfaktora, mint kellene), a látvány abszolút rendben van (jóval többet kapunk, mint a Vár a dzsungel esetében), az akció pörgős… tulajdonképpen mi másra is lenne szükségünk?
Nos ahogy azt fentebb is írtam: egy igényesen megírt forgatókönyvre, és akkor valóban szintet léptünk volna, de így sem csalódás a film. Egy hajszálnyival azért gyengébb az elődnél…
…de nincs kétségem afelől, hogy így is hatalmas siker lesz a folytatás, és nemsokára trilógiává bővül az “új” Jumanji.
[fb_button]
Amikor megtudtam, hogy a két fő karakter átcserélték a két öregre, megállt bennem az ütő. Ebből nagy bukta lehet, gondoltam. Másrészről, meg ugyanazt nem lehet kétszer eladni, mert az is buktagyanús. Azonban a Szikla, Hart és Black nagyon jól lehozták a moddolt szerepeket, a poénok ültek, Karen meg szexibb, mint valaha. Így legnagyobb örömömre, jól jöttek ki a készítők ebből a szituból és egyetértve az elemzés nagy részével, remek lett ez a Jumanji is.
Már az előző is egy rakás szar volt, egyszer nézős maximum. Ennek elég volt megnézni az előzetesét, ugyanaz a rókabőr. Nézze az akinek van felesleges 2000 forintja.
Szerintem szükséges hozzátenni, hogy amikor a két öreg elveszítette a poénfaktorát, akkor szépen megmutatkozott egy érzelmi vonal, ami az előző részben egyáltalán nem volt benne, ezáltal nem kevesebb lett a film, csak szimplán más, mint az első rész. (Persze, ha az ember csak röhögni ül be a moziba, akkor kevesebb, de ha a teljes képet nézzük, akkor csak megváltozott a viszonya a filmnek.)
Nagyon korrekt ismertető. Az előző Jumanji szerintem remekül sikerült, ez a szokásos folytatás, kevés új ötlettel, biztonsági játékkal. Egyszer megnézhető, de az előző kreativitását meg se közelíti.