Itt a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei előzetese

Kétlem, hogy van a világon olyan ember, akinek be kellene mutatnom a Harry Potter szériát.




J. K. Rowling 1997 és 2007 között megjelent hétrészes könyvsorozata meghódította az egész világot, és azóta közel félmilliárd példányszámban értékesítették. A sikernek azonban a nyomtatott verzió csupán egy aprócska szeletét adta: a Warner egy évtized alatt (2001-2011) nyolc mozifilmben adaptálta a varázslótanonc történetét, összesen több, mint 7.7 milliárd dollár bevételt hozva.

Ezzel a Harry Potter márkanév mára már több, mint 15 milliárd dollárt ér. Eszméletlen összegről beszélünk és aki valamennyire is jártas a filmipar működésében, az jól tudja, hogy egy ilyen aranytojást tojó tyúkot sehol a világon nem vágnak le.

Így hát csak idő kérdése volt, hogy visszacsöppenjünk a varázslók és muglik világába, igazándiból csak az nem volt biztos, hogy melyik ponton kapcsolódhatunk majd be újra a kalandokba. 2016-ra azonban ez a kérdés is letisztázódott, hisz 5 év kihagyás után a mozikba került a Legendás állatok és megfigyelésük.

Ezzel pedig belecsöppentünk az 1926-os new york-i történésekbe, ahol Göthe Salmander (Eddie Redmayne), a mágikus lények szakértőjének kalandjait kísérhettük figyelemmel.

A film ugyan remekül hozta azt az atmoszférát, amit elvártunk, de túlságosan érződött rajta, hogy öt epizódban gondolkodnak a készítők, így hát a végeredményt a nézők nem véletlenül jellemezték úgy, hogy

egy rendkívül látványos semmi.

Noha ezzel valahol egyet kell értenem, én mégsem ítéltem meg ilyen szigorúan a 2016-os első epizódot. Egyrészt nagyon nagy volt rajta a nyomás, hisz a Harry Potter rajongók már nagyon ki voltak éhezve egy újabb kalandra, másrészt ez egy nagyon más történet, hiába ugyanaz az univerzum. Harmadrészt pedig, mint ahogy egy (előre betervezett) franchise első része, ez sem lőhette el az összes puskaport rögtön az elején, a cél a történet felvezetése volt, amit véleményem szerint sikerrel is vett Yates.

Aki (mármint David Yates) ezúttal is visszatér, mint gyakorlott Potter rendező, hisz ez már a hatodik direktori munkája Rowling műveiből.

A most befutott előzetes alapján pedig ezúttal sem fog csalódást okozni.

Az már ugyanis most is jól látszik, hogy a kezdeti szárnypróbálgatásoknak vége: a második epizódban már belevetjük magunkat a kőkemény kalandokba, mindezt olyan látványos körítéssel, hogy a legelvakultabb Rowling rajongók is megnyalják majd mind a tíz ujjukat.

A szereplőgárda ezúttal is rendkívül impozáns, hisz Eddie Redmayne mellett láthatjuk többek között Jude Lawt, Ezra Millert, Johnny Deppet is, úgyhogy a szórakozás garantált.




Szerencsére már túl sokat sem kell aludnunk, hisz a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei november 15-én érkezik a mozikba.
Lessétek meg a trailert, a szokásos módon, a lenyíló részre kattintva.

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei előzetes (katt ide és lenyílik a videó)
[fb_button]

1
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Mack Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Mack
Vendég
Mack

“A most befutott előzetes alapján pedig ezúttal sem fog csalódást okozni.”

Mint ha már letett volna valami nézhetőt is az asztalra.
Na jó, nem akarok igazságtalan lenni, mert a ‘State of Play’-t szerettem, de a Tarzanja gyenge volt, a HP filmjei pedig csapnivalóak…