Befutott az új Shaft előzetese

Remek dumák, jól eltalált karakterek, kőkemény megoldások – ezek tették majdnem kultfilmmé a 2000-ben megjelent Shaft-et.




No meg némi szerencse is, ami valamiért kiemelte a hasonszőrű társai közül John Singleton filmjét. Mert az tagadhatatlan, hogy az akkor még tojáshéjjal a fenekén gonoszkodó Christian Bale hozzá tudott tenni Samuel L. Jackson zseniális és sokat idézett játékához, azért a Shaft nem váltotta meg a világot.

Ráadásul túlságosan eredetinek sem nevezhető, hisz már ez is egy feldolgozás (folytatás) volt, amiben az 1971-es alapfilm főszerepét elvállaló Richard Roundtree is szerepet kapott.

Közel két évtized elteltével pedig érkezik a folytatás, hova máshova, mint a Netflixre.

Ezúttal pedig a két nagy öreg mellé megérkezik az ifjabb Shaft is, így már három generáció veszi fel a harcot a rosszfiúkkal.

Noha nem jöttem különösebben lázba a hírtől, hogy érkezik a Shaft 2019, az előzetest meglesve a véleményem némileg megváltozott.

Noha az alaptézis szerint a főszerepben az ifjabb Shaft áll (akit az a Jessie T. Usher játszik, akit a Függetlenség napja: Feltámadásban már láthattunk), aki egy barátja halála miatti nyomozáshoz kér segítséget apjától (Sam Jackson), a duóba pedig becsatlakozik a nagy öreg is.

Noha a történet Shaft Jr. kalamajkája körül forog, az az előzetesből is jól átjön (és persze amúgy is sejthető volt), hogy Samuel L. Jackson itt teljes mértékben oda fogja magát tenni, eszében sincs másodhegedűsként a háttérbe vonulni, amíg a fiatalok átveszik a hatalmat.

Az egyetlen félelmem az, hogy a filmet az a Tim Story hozza tető alá, aki anno az Amerikai Taxit is, és a Ride Along első két részét (sőt, a harmadikat is ő csinálja majd), így kicsit félő, hogy túlságosan elmegy a bugyuta humor irányába a koncepció, pedig a Shaft-et nem ezért szerettük. De ez csak egy lábjegyzet, ami reméljük, hogy alaptalan félelem marad csupán.

Főképp, hogy az előzetes, ami most futott be igencsak jól sikerült.

Jó, persze egy kétperces anyagot bármelyik borzalmas filmből össze lehet vagdosni, de első ránézésre úgy tűnik, hogy maradt valami abból a tizennyolcas karikás megvalósításból, ami a 2000-es mozira olyan jó hatással volt – és ha nem lőtték el az összes poént a trailerben, akkor azt hiszem, hogy nyert ügyünk lesz.

Gyanítom a világot nem váltja majd meg, de egy keményvonalas akciókomédiának mindig örülünk.

Ahogy mondtam is, moziban nálunk nem mutatják be (csak Amerikában), a világ többi részén a Netflix szállítja majd a filmet.




S hogy mikor? Nos már nem sokat kell várni: a bemutató tervezett időpontja június közepe.
Végül – de nem utolsósorban – lessétek meg a trailert, szokásos módon a lenyíló részben megtaláljátok.

Shaft előzetes (katt ide és lenyílik a videó)
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .