Itt a Halálos iramban: Hobbs és Shaw első trailere

2001-ben Rob Cohen egy szörnyet szabadított rá a világra. Egy szörnyet, ami azóta hatalmassá nőtt.




Persze ezt akkor még nem tudhatta, sem ő, sem más. Van ez így: néha pont abból a filmből lesz Hollywood egyik legjövedelmezőbb franchise-a, amiről eleinte kevesen gondolták volna. A Halálos iramban pedig egy remek példa erre.

A 2001-es első epizód Paul Walker és Vin Diesel párosával egy remek kis akciómozi volt, tartalmazott mindent, amit az ezredfordulót épp csak túllépve a nézők elvártak egy hasonszőrű produkciótól. 40 milliós büdzsére 200 milliós bevétellel válaszolt, ami nem egy rossz összeg (nem is kiugróan óriási), így hát a Universal a folytatás mellett tette le a voksát.

A következő két rész pedig követte az addig jól bevált sémát, közepesen jól teljesített a pénztáraknál, a nézők elégedettek voltak, a Universal pedig csak tovább ütötte a vasat, egész addig, amíg már nem sokan mentek volna el.

Ez a kitartás pedig meghozta a gyümölcsét: a bevételek exponenciális növekedni kezdtek. Az ötödik rész 600, a hatodik rész 800 milliót hozott, a hetedik rész pedig minden addigi várakozást felülmúlóan 1.5 milliárd dolláros bevételével most is a 7. legjobb eredményt tudhatja a magáénak.

Persze ehhez kellett Walker tragikus halála is, de időközben akkorává nőtt az egész franchise, hogy mostanra már nincs az a fék, amit behúzva megállást lehetne ennek parancsolni (lásd a nyolcadik epizódot, a maga szerény 1.2 milliárdos bevételével).

Noha a sztori már réges régen kifulladt – de talán még annál is régebben -, Vin Dieselt se faragták olyanból, aki eldob egy ekkora aranytojást tojó tyúkot, úgyhogy gyorsan be is jelentette hogy legalább két film még érkezik, sorban a negyedik és ötödik one last ride ha jól számolom.

De ez csak egy dolog. Közben a Universal fejeseinek beugrott, hogy rég lapoztak az S betűhöz a füzetükbe, s ha már így van, akkor rá is böktek a spin-offra: jön majd egy női főszereplős különálló film is, de előtte még a Szikla meg Statham akciózik egyet a Hobbs és Shaw-ban.

Nem is tudom mit mondhatnék. De majd megnézitek az előzetest na.

Szóval… Idris Elba lesz a rosszfiú, a Tökéletes katona, a két lókötő meg persze rühelli egymást, de azért együtt szétszednek mindenkit, elsőként a gravitációt meg a józan paraszti észt húzzák ki a listáról. Erre van igény, ráadásul Rockot is szereti mindenki (teljesen jogosan), Stathamet is csípi a nép. Miért ne.

De hogy ennek az ég világon már semmi köze a Halálos iramban szériához, az teljesen biztos. Hogy eredetiség is csak nagyítóval van benne, azt is bátran le merem írni.




Na de ez van, a maga nemében biztos jó lesz ez. Annak aki szereti. Bemutató: augusztus 1.
Végül – de nem utolsósorban – lessétek meg a trailert, szokásos módon a lenyíló részben megtaláljátok.

Halálos iramban: Hobbs és Shaw előzetes (katt ide és lenyílik a videó)

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..