Három fiú megcsípette magát egy Fekete Özveggyel, hogy Pókemberré válhassanak

A hét legelborultabb sztoriját a Mirror (forrás) hozta le, s bár elsőre amolyan vattafak az egész sztori, azért érdemes rajta elgondolkodni.

Szóval régóta az élet, az életünk része a film és a televíziózás, mára már bőven természetessé vált az, hogy a család együtt lehuppan a kanapéra (és ha most már jellemzően nem is a kereskedelmi tévék adói közt szörföznek, hanem valamelyik streaming szolgáltatónál találják meg az esti néznivalót, akkor is a képernyő a fő szórakoztató pont) és együtt néznek valamit nap, mint nap.

Ahogyan az is teljesen általános jelenség, hogy a kisgyerekes szülők miután némi időre van szükségük, a technikához fordulnak és a kiskölyök kezében ott virít a telefon, vagy a tablet (esetleg simán csak beültetik a tévé elé), hisz órákig elvan, anélkül, hogy foglalkozni kelljen vele.

Félre ne értsetek, ez egyáltalán nem ítélkezés, abszolút megértem ezeket a szituációkat, az ember néha ezerfelé szakad, de még így is többfelé kellene, a néznivalók pedig nagy segítségek, ha kell pár óra “szabadidő” a szülőknek.

Ám míg mi felnőttek – jó esetben – tudjuk, hogy amit látunk, az kitaláció és csupán a mi szórakoztatásunk kedvéért pattant ki valaki(k) agyából, addig a gyermekek agya egy picikét másképp működik. És persze ott vannak a korhatár besorolások, de őszintén: ki az, aki egy 12-es karikánál az előírásnak megfelelően mindig ott ül a 8 éves mellett? Na ugye.

És akkor jött ez a hír, amit Virgilio Pietro a koronavírus konferencián osztott meg a nagyérdeművel. Nevezetesen, hogy 3 bolíviai fiú (testvér) direkt megcsípette magát egy Fekete Özveggyel, annak reményében, hogy Peter Parkerhez hasonlóan majd ők is Pókemberré változnak.

Balgaság, igaz? Persze, hogy az. Nekünk, felnőtteknek. De ahogy Pietro is mondta: a gyerekek agya másképp működik. Számukra minden valódi. A filmek is valódiak. Az álmaik is valódiak.

Szerencsére a srácok már jól vannak, de azért nem volt könnyű menetük: végül a fővárosi kórházban kapták meg az ellenanyagot, mert az állapotuk odáig folyamatosan romlott. Na de minden jó ha a vége jó, azonban azt hiszem ezen egy picit érdemes elmélázni és levonni a következtetéseket.

Na nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek el kellene tiltani a gyerkőcöket a képernyőktől, hanem azt, hogy egy pillanatig se feledjük el: az, amiről mi tudjuk, hogy fikció, arról a kicsik egész másképp vélekednek. És talán érdemes néha megállni egy pillanatra és elbeszélgetni, na meg persze odafigyelni rájuk, bármilyen rohanó is az élet.

Bár a Fekete Özvegy csípése rendkívül fájdalmas, és némelyeknél igen veszélyes is lehet, szerencsére az esetek csak igen ritka százalékában halálos.
[fb_button]