Hang nélkül 2 (2021) – kritika

2018-ban óriásit durrant John Krasinski horrorja, máig emlékszem a napra, amikor mentünk a moziba, hogy végre lássuk azt, amiről mindenki beszél….hogy a végén egy picit csalódottan távozzunk.

Igen, felvállalom, én nem voltam hanyattesve a Hang nélkül első részétől.

Jó volt az alapötlet, jók voltak a karakterek – és persze az azokat alakító színészek, hisz az mindig nagy szerencse, hogyha az ember fia filmet csinál, akkor a feleség egy A-listás szupersztár -, viszont a forgatókönyvben lévő hézagok (de kevésbé kedvesen úgy is fogalmazhatok, hogy blődségek) nálam egy picit hazavágták az élményt.

Ezzel együtt persze nem volt rossz, de azóta se néztem újra, ami azért sok mindent elmond.

Ennek tükrében keményen kellett hajtanom az agytekervényeket, hogy villámgyorsan felvegyem a fonalat és a második rész első pár perce össze is zavart hirtelen rendesen, hisz az első nap történéseit látjuk (ezt a trailerek jól ellőtték amúgy előre). No ez nem panasz, mert nagyon látványos, feszült és minőségi nyitány ez, aminek gyanítom az egyik célja az volt, hogy azért Krasinski még egy picit szerepeljen.

Spoiler, nem spoiler: ugye ott vesszük fel a fonalat, ahol leadtuk az előző végén: Lee feláldozta magát a családjáért, elméletileg megvan a csodafegyver a lények ellen, ám a világ még nagyon romokban, a “fegyver” ebben a formájában még meglehetősen hatástalan, Evelyn pedig valahogy túl kell éljen a három gyerkőccel, ami még nehezebb feladat, mint régen. Ezúttal nincs bújkálás, nincs lapítás, menni kell, mert ez a túlélés kulcsa.

Innentől pedig egy pattanásig feszült másfél óra következik, egy pillanatra sincs megállás (szó szerint), és újra bebizonyosodott, hogy az a film, amiben Cillian Murphy játszik, az rossz nem lehet.

Nem akarom elspoilerezni a sztorit, mert amúgy sem az óriási fordulatokban rejlik a film ereje, kár lenne azt a keveset ellőni előre. Evelyn és a gyerekek harca annyira jól van tálalva (és biztos itt is vannak logikai bukfencek, de ezúttal vagy nem vettem észre, vagy csak simán nem zavartak), és annyira nem vállalja túl magát a film, hogy túlzás nélkül minden pillanatát élveztem, egyedül a vége fájt egy picit, mert (és egy mikrospoiler jön, akit ez zavar, ugorja át a következő sort)

egyszer csak vége, majd jön a következő rész, folytatódik a sztori

De ezt leszámítva nagyon nem tudok belekötni semmibe és ennek egyrészt nagyon örülök, másrészt meglepett, hogy a folytatás – számomra legalábbis – minőségibb, mint az első rész. Ez azért meglehetősen ritkán történik meg.