Halálos iramban 9 (2021) – kritika

User Rating: 5

A film közepén két gondolat villant be az agyamba: az első, hogy ebből még tényleg készül két epizód?




A második pedig az, hogy mire Toretto leteszi a kesztyűt (akarom mondani leveszi a trikót), addigra még Vin Diesel is bele fog őszülni ebbe.

Nem fogok nektek hazudni drága olvasóim: nem vagyok egy nagy F&F hater.

Én simán elnézegetem az újabb részeket is, főleg a hetedikig, és nosztalgiával gondolok az elsőkre, amik még tényleg arról szóltak, amiről egy Halálos iramban filmnek szólnia kellett.

Csibészekről, na meg bitang verdákról. És persze a sebességről. Meg a családról.

Elkalandoztam. Elnézést.

Szóval tényleg akárhány első részt megnéznék, mert hangulata volt, egy lábbal a földön állt, és imádnivalóak voltak az amúgy erősen kétdimenziós karakterei.

Egy ideje azonban úgy érzem – és ez most a kilencedik résszel maximálisan kiteljesedett -, hogy a Halálos Iramban széria teljes kicsúszott az irányítás alól.

Ez persze nyilván nem igaz, hisz ugyanúgy írók rakják össze a forgatókönyvet, ugyanúgy egy hatalmas rajongótábor várja az újabb agymenést, de a helyzet az, hogy ha egy széria kilenc részig jut, akkor egy idő után már nem megoldható, hogy minden egyes epizód rápakoljon az azt megelőzőre.

Több akció, látványosabb megoldások, egyre elborultabb jelenetek…. de ezt nem lehet a végtelenségig fokozni.

Ez a probléma pedig most csúcsosodott ki igazán. Olyannyira nem tudtak már mit kezdeni a caspattal és a “történettel”, hogy ez a két és fél óra inkább tűnik – néhol már teljesen – véletlenszerűen egymás mögé pakolt jelenetsornak, mintsem egy koherens forgatókönyvnek.

Kapunk egy kütyüt, amivel nagyon csúnya dolgokat lehet csinálni, ráadásul azt Dom tesója (Cena) kaparintja meg, így aztán megindul a hajsza, meg egy füst alatt ott a család kérdése is, de az eleje és a vége akció között egy nagyon hosszú két óra terül el, amit csak a visszaemlékezős részek tudnak valamennyire feldobni, a jelenben zajló történések már nagyon fájdalmasan semmilyenek.

És nem vagyok vaskalapos, de a poénok is nagyon gyatrák és izzadtságszagúak, akcióból sem jut elég, és végül de nem utolsósorban Vin Diesel láthatóan belefáradt ebbe a karakterbe, ami több szempontból (főképp az ő pályafutását és sikereit tekintve) is nagyon meglepő.

Az F9 egyszerűen nem működik – semmilyen szempontból -, mondom ezt úgy, hogy száz százalékig nyitott voltam végre valami ékszíjledobós moziélményre így másfél év kihagyás után, de ez inkább frusztráló volt, mintsem szórakoztató.

Nem tudom mit szeretnének még elmesélni a következő két részben, de ezt a koncepciót vagy nagyon át kellene gondolni, vagy el kellene engedni a folytatásokat, mert így csak porba tiporják a franchise-t, mire végeznek




Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én annak örülnék a legjobban, hogy ha visszakapcsolnának kettőt, és egy kicsit visszatérnének a Földre, oda, ahonnan ez az egész indult. Mert az volt az, amit a rajongók igazán szerettek ebben a szériában.
Összegzés
Ez már a kilencedik sebesség, csak az a baj, hogy hatsebességes a verda. Valamit kezdeni kell ezzel a koncepcióval, mert így a következő két rész sárba tiporja az egész franchise-t.
5
Közepes

24
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
17 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
24 Comment authors
GeezséBoboIdiotákGojira Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Péter
Vendég
Péter

Szerintem az első még kábé elment, ha nagyon unatkoztál, a többi meg már egyre inkább a mai, egyébként sem túl színvonalas popkultúra szennye. Szerintem a harmadiknál hagytam abba, ott már nagyon fájt, be se fejeztem a filmet. A többi részből a trailer is csak elvesztegetett idő az életemből.

Nobody
Vendég
Nobody

A következő rész(ek)..?

Péter
Vendég
Péter

Kb a 20 percben jöttem ki a moziból mikor Dom leugrat a sziklárol és a féltengellyel megakasztja a hid sodronykötelét! Gyerek most múlt 16, ezt kérte szülinapjára, véginézte, mikor kijött csak annyit mondott, hogy Apa, még egy ilyen szar filmet nem láttam! Ennyi!

BlueSnake
Vendég
BlueSnake

Teljesen jól látod, a 7. részig elég jól működött a dolog, persze már ott is tele volt agymenéssel de ezt nézzük el, mert a sztoriban mindent jól adagoltak, fenntartotta az ember érdeklődését folyamatosan, megvolt a wow faktor is. Viszont ennél a résznél nem volt teljes a felvezetés, a családi rész rendben volt, bár itt is a végére lehetett volna egy picit több cselekmény a kistesó átállásához, elég snassz volt. Han és Son megjelenése új színt vitt a filmbe, bár Son mint a 3 rész főszereplője, kicsit nagyobb szerepet érdemelt volna, én kedvelem a karakterét, bár a 3 rész jakuzás vége… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Krisz
Vendég
Krisz

Vártam,megnéztem. Őszintén ledöbbentem,amit láttam.

Karesz
Vendég
Karesz

Teljesen igazad van! Az első néhány részben éreztük a versenyzés izgalmát, lényeges kérdéseit, mivel jobb egy sofőr a másiktól, most megnézve ezt, egy marvel hajhász szuperhős filmet kapunk /a 8 is pl. ua./ ahol nem dárdát vagy pörölyt használnak a hősök, hanem kocsit… 😀

jack
Vendég
jack

igazából briannel fejeződött be

TOMI
Vendég
TOMI

Halálos unalom 9! Nem kellene már betiltani?

Diablo
Vendég
Diablo

Nekem pont az agymenéses részek tetszettek, 5-8. Talán a 7 a legjobb. Az első részek a maguk idejében jók voltak, de ma már lapos lenne. Ez a rész valahogy gyenge volt. Kevés szereplő, több karakter nagyon hiányzott. Lehet őszre újra nézem jó minőségben.

Topmaker
Vendég
Topmaker

Mindenki nézze meg! Elrettentésképpen.

Blacknoir
Vendég
Blacknoir

Én a Halálos iramban filmek közül összesen kettőt, ha láttam (egyikre sem emlékszem egyébként, annyira jelentéktelenek voltak számomra). Így, 2021-ben egyszerűen ép ésszel nem tudom felfogni, hogy erre még mindig van kereslet. Agykikapcsolós, dirty pleasure akciófilmeket is kell nézni (én is szoktam), de ez a “filmsorozat” szerintem egy olyan logikátlan, orbitális faszság, hogy arra nincs kifejezés. Ráadásul még a látvány is undorító benne. 1-2, a trailerből látott jelenet alapján pedig sokszor elgondolkozom, hogy ez tulajdonképpen ki a picsának készül? Mert nem hiszem el, hogy a kis tizen akárhány éves gyerekeken kívül ez bejön még valakinek. Véleményem szerint, ha egy kicsit… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Norbi
Vendég
Norbi

Sajnos egyet kell értsek. És én sem vagyok az a “régen minden jobb volt” ember. És persze azt sem szólom le ha valakinek az utóbbi évek inkább akcióra hajazó irányvonala tetszik. De az tény hogy maga a franchise alapja nem ez volt hanem ahogy az író is fogalmaz “csibészek” akik a kis városkájuk estélyét töltik meg gumifüsttel. És igen tudom sok embernek ez gagyi de én azt mondom hogy az első 2 rész volt az igazi ebben a stílusban és erről az eredetileg megálmodott világról. És egy könnyed esti szórakozásra pont jó is volt. A harmadik más kicsit más volt… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

joe
Vendég
joe

uncsi és lapos

Powerlvl
Vendég
Powerlvl

F5. Ezzel kellett volna abba hagyni.

Dávid
Vendég
Dávid

Szerintem meg az első pár rész volt katasztrófa (végig se néztem őket) és mióta agyatlan faszságokkal próbálják űberelni mindig az előző részeket, na azóta egész nézhetőek. 😀
Látványos vicces f@szság. (popcornmozi)

Idioták
Vendég
Idioták

Nézétek a Jobban rosszbant az nektek való LUZEREK

Bobo
Vendég
Bobo

Ez a film 1 rakás szar .. Addig még a versenyzésről szólt , izgalmas volt. A 4. résztől a filmnek már semmi köze nem volt az eredeti történethez. Szerintem Vin Diesen-nek ez nagy égés !! Én a helyében nem vállaltam volna el a szerepet .. Nagy idióta lehet a forgatókönyv írója ..