Fifa 19

Évről évre ugyanaz a móka. Noha focirajongóként minden esztendőben azt várom, hogy milyen újításokkal árasztanak el az EA fejlesztői, általában hoppon maradok.

Pedig tulajdonképpen nem várok sokat. Tudom, hogy a futballjáték nem az a stílus, amin évről-évre radikális változtatásokat lehet eszközölni, hisz ha nem kapunk új motort, akkor a készítők keze valamennyire meg van kötve. Mégis… már egy jó ideje nehezen tudom elhessegetni magamtól azt a gondolatot, hogy ez az Electronic Arts legjobban jövedelmező rókája, amiről annyi bőrt lehúznak, amennyit nem szégyellnek. És ők bizony aztán nem szégyenkezek.

Nem akarom előrángatni a PES szériát, mert amennyire lelkesedtem a Konami sorozatáért még 2004-2007 körül, annyira érzem ott is az egy helyben ácsorgást. Azonban a Pro Evolution Soccer egy meglehetősen más tészta: a szimulációra sokkal inkább hajazó játékmenet finomítgatása általában elég ahhoz, hogy kézzelfogható legyen a fejlődés (ami ettől függetlenül nem olyan ütem, mint amit elvárnék).

A Fifa azonban arcade játék. Mindig is az volt, de még így is: egyre inkább az. Ez pedig az idei részen csúcsosodott ki igazán.

Csapjunk a lecsóba (nem akarnék regényt írni, hisz aki fifás, úgyis játszani fog): a 19-es Fifa egyik legnagyobb újdonsága a Bajnokok Ligája (visszaszerzése). Noha a kupasorozat számtalan lehetőséget rejt magában, túlságosan nagy körítést nem kapott (nem úgy, mint eddig a konkurenciánál, ugyanakkor érthető, hisz a PES legnagyobb fegyvere épp a BL volt). A Bajnokok Ligáján kívül új játékmódot ezúttal nem kaptunk.

Folytatódik viszont a Journey, ami immáron háromfőssé bővült, Alex Hunter barátját Danny Williamset és a tesóját, Kim Huntert is irányíthatjuk, így ez a játékmód bővelkedik tartalomban, minijátékokban, egyszóval remek kikapcsolódást nyújt, számtalan mérkőzéssel. Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy a Journey az idei Fifa legnagyobb dobása.

Az Ultimate Team is új játékmód nélkül maradt, a jutalmazási rendszert azonban teljesen megváltoztatták. Nincs már 10 mérkőzéses kieséses vagy épp feljutásos rész, ehelyett az adott mérkőzések után kapunk pluszpontokat (győzelem, vagy döntetlen esetén), illetve pontlevonást (ha kikapnánk).

Tudom, hogy visszakanyarodok, de csak azért, mert fájó pont: kár, hogy semmilyen új játékmódot nem kaptunk idén. Pedig ha csak a Journey végén lejátszott 3 a 3 ellen meccsre gondolok, már összeszorul a szívem. Talán majd jövőre…

És akkor a legfontosabb: a játékmenet.

Mert bár a körítés fontos, de a legtöbb időt mégiscsak a virtuális gyepen töltjük majd.

A Fifa arcade jellege tovább erősödött. Emellett a gép ügyesebben játszik (értsd: kevésbé tűnik scripteltnek), valamivel jobban helyezkednek a játékosok, finomabbá (és ezáltal érzékenyebbé) vált az irányítás, főleg az irányok pontos megadása.

Ami viszont az arcade jelleg ellenére is rendkívül bosszantó, az az, hogy az egész játék jóval… játéktermibb mint az előd. Sokkal könnyebb könnyfakasztóan irreális megmozdulásokat, bombagólokat, ollózásokat végrehajtani, mint eddig, a Timed Finishing pedig egy óriási lapáttal tesz rá erre.

Értem én, hogy mi volt a cél, de ez nagyon nem az az eszköz, amivel ezt sikerül elérnie az EA-nek. Ettől csak bosszantóan cirkuszivá válnak a mérkőzések, a negyvenről megeresztett bombagólban ugyanis pont az az eufórikus, hogy száz meccsből csak egyszer sikerül.

Nagyjából ennyi. A Fifa arra még mindig tökéletes, hogy este lehuppanva a tévé elé kieresszük a gőzt, de a valódi futballhoz egyre kevesebb köze van. Ez kinek pozitívum, kinek elrettentő, ezt mindenki döntse el maga.