Egyben érkezik az Aranyélet utolsó évada

Nem tagadom, én talán átestem a ló túloldalára az Aranyélettel. Nem tagadom, de nem is szégyellem.




Mert néhanapján bizony az embert érik meglepetések és szembejön egy-egy tényleg jól sikerült magyar film. Az ezredforduló óta legalábbis sokszor távoztam már elégedetten a moziból ha hazánk fiainak egy-egy alkotását láttam. Taxidermia, Kojot, Kontroll, Liza a rókatündér, A nyomozó, Testről és lélekről…

Filmek terén – bár a közvélemény erről teljesen másképp vélekedik – egyáltalán nem állunk rosszul. Persze lehetne sokkal több nívós magyar alkotás, de azt hiszem némi javuló tendencia fedezhető fel az elmúlt években, aminek én személy szerint nagyon örülök.

Nos a sorozatok esetében még ennyire sem rózsás a helyzet sajnos. Időnként ugyan felbukkan egy-egy vállalhatóbb alkotás, de általában véve nem nagyon jött ki olyan széria az új évezredben, amit szívesen a nemzetközi piac elé vetnék.

Valami azonban – nem is olyan régen – megmozdult.

Jött az HBO és megunta a töketlenkedést. 2011-ben jött a Társas játék, 2012-ben a Terápia: mindkettő nívós, igényes, minőségi sorozat, amire büszkék lehetünk, de az igazi robbanásra 2015-ig kellett várni, amikor jött (látott és győzött) az Aranyélet.

A finn eredetitől gyorsan búcsút vettünk és az adaptációból egy ízig-vérig magyar szájíznek megfelelő mutyizós szuperprodukcióvá nőtte ki magát. A siker receptje pedig rém egyszerű volt: az erős alapokra (forgatókönyv) megfelelő büdzséből látványos szériát kell forgatni az ország legjobbjaival. Ennyi kellett ahhoz, hogy két év és tizenpár epizód az egekig repítse az Aranyéletet.

Pedig az első évad meglehetősen visszafogott volt – legalábbis a második tükrében -, de ettől függetlenül azonnal elismerte a szakma is és a nézők is. Aztán a második évad rendesen bekeményített, végén pedig meg mertek lépni egy olyan húzást, amit magyar sorozattól sosem vártam volna:

Spoiler! (katt és lenyílik)
megölték mindenki kedvenc karakterét, Endre bát.

Most pedig egyik szemem sír, a másik nevet: hosszú várakozás után végre lassan tényleg itt a harmadik évad, s már azt is tudjuk (nagyjából), hogy milyen irányban megyünk tovább. Hőseink még mélyebbre süllyednek a mocsokban, olyan mélyre, ahonnan már nagyon nehéz a visszatérés.

Noha az első évad után is izgultam, hogy mikor jön a folytatás, (a második után pedig még annál is jobban), én egy picit tényleg értetlenül állok azelőtt, hogy már jó ideje fixen úgy promózzák a harmadik évadot, mint befejező, utolsó felvonás.

Nyilvánvalóan nem vagyok híve annak, hogy mindent addig kell nyújtani, mint a rétestésztát, de szerintem az Aranyéletben azért még lenne 1-2 évnyi anyag.

Ráadásul tényleg az ország kedvence, minden szempontból rendkívül sikeres – a csúcson kell abbahagyni, értem én, de biztos elértünk már oda?

Az ürömben ott az öröm is, főleg a hozzám hasonló türelmetlen, sorozatdaráló rajongóknak: az HBO ugyanis vasárnap (október 14-én) egyben elérhetővé teszi az egész harmadik évadot az HBO Go-n, így promózva az online szolgáltatásukat.




Egy szó, mint száz: nagyon fáradt leszek jövő hétfőn, gondolom ezzel nem leszek egyedül. Már csak pár napot kell aludni és jövünk a befejező évad kritikájával. Ti mennyire várjátok a lezárást? És mit vártok a befejező évadtól?

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..