Egy streamer élő adásban törte össze a 70 milliós McLaren-jét

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az utakon egy pillanat alatt megvan a baj, erre pedig itt az újabb szomorú példa, méghozzá Jack Doherty esete, aki a minap meglehetősen felelőtlen módon vezetett az autópályán.




Persze bárkivel megeshet, hogy nem figyel oda eléggé, fáradt, elvonja valami a figyelmét egy pillanatra, ám egyáltalán nem mindegy, hogy ez egy rajtunk kívülálló ok, vagy saját magunknak keressük a bajt, szándékosan veszélyeztetve ezzel a többi közlekedő életét is.

Jack Doherty az utóbbi kategóriába tartozik, hiszen az alig 21 éves, átverős videókkal népszerűvé vált amerikai streamer a bő 70 millió forint értékű McLaren-jét törte rommá, mégpedig tanítani való módon. Nem megfelelően megválasztott sebesség – a vizes úton -, mellette a mobiltelefonját böngészte, és mindezt élő adásban – jó látszik tehát, hogy nem épp a legélesebb kés a fiókban a srác.

Sajnálatos módon annak rendje és módja szerint meg is csúszott, a rutintalanság pedig ilyenkor egy pillanat alatt utat tör magának és korrigálásra már esélye sem volt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy kizárólag az autó sérült meg komolyabban, bár az anyósülésen utazó haver feje azért erőteljesebben odakoccant az ütközés pillanatában.

Az eredmény pedig? Nos, a Kick eltiltotta Doherty-t, mégpedig örökre, hiszen így meglehetősen rossz példát mutatott a tartalomgyártás fontosságáról. Persze a srácnak így is van egymillió feliratkozója YouTube-on, úgyhogy nem kell attól tartanunk, hogy felkopik az álla, jó eséllyel nem sokára pótolni tudja a McLarent valamilyen másik, talán kevésbé csúszkálós sportkocsira.

Addig is, egy ámokfutóval kevesebb van az utakon.

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .