Az átok háza (2020) – villámkritika

Létezik-e bármilyen körülmény, ami indokolttá teheti egy remake remake-ét? Eddig azt mondtam volna, hogy nem, most már azt mondom, hogy nagyon nem.

Az Átok franchise szép nagyra kinőtte magát, persze nem egy MCU, de azért ahhoz képest, hogy az eredettörténete egy szalvétára felírható, meglepően sok anyag készült, nem véletlenül. Mert bár túlbonyolítva nincs, Takashi Shimizu “univerzuma” azért elég jó táptalaj a libabőröztető horrorokhoz.

Viszont van az a fura gond Hollywooddal, hogy egyrészt imádják a pénzt, másrészt pedig valamiért úgy érzik a stúdiók fejei, hogy amikor felnő egy újabb generáció (azaz eltelik nagyjából 15 év), akkor újra le kell forgatni mindent, mert ezek a mai fiatalok képtelen arra, hogy megnézzenek valamit, ami 2 évnél öregebb. Vagy nem tudom, hogy mi a logika a gondolatsorok között, de 2020-ra tényleg elértünk oda, hogy a remake remake-jét kell néznünk.

De legalább jó lenne. Legalább mondhatnám azt, hogy oké, azért, meg azért, meg azért a jelenetért érdemes volt újra leforgatni. De erről szó sincs.

Pedig… pedig az a Nicolas Pesce ült a rendezői székbe, akinek az Anyám szeme című remeket köszönhetjük, ez pedig a baljós körülmények ellenére is bizakodásra adott okot. És őszinte leszek: nem is indít rosszul a direktor: némi nosztalgia után új főszereplőt kapunk, méghozzá olyat, aminek az alakítására nehéz lesz panaszkodni: a házat.

Az ígéretes nekilódulás után azonban elfogy a kreativitás és a film villámgyorsan lesüllyed egy gyenge középszer jumpscare mozivá, ahol a szereplők mindegyike maximum két dimenziós papírmasé, a feszültség percek alatt elillan a nézőből, hisz ha folyamatosan az arcunkba durrantanak valami “nagyon ijesztőt”, akkor a tizedik után maximum egy fáradt ásításra leszünk képesek, feltéve ha elmúltunk 13 évesek.

A bugyuta karakterek még bugyutább mozzanatairól Pesce az idősíkok kavarásával akarta elvonni a figyelmet, s tekintettel arra, hogy négy idősíkkal dolgozik, azt nem mondhatom, hogy nem tett meg mindent az ügy érdekében – ám szereplői annyira erőszakosan ostobák, hogy még ez is kevés volt ahhoz, hogy ne erre fókuszáljunk menet közben.

A film a franchise eddigi epizódjaihoz képest meglepően véres, hogy ez esetleg pozitívumként felhozható-e, azt döntse el mindenki maga, ami engem illet, nálam ez már nem osztott, nem szorzott.

Ahogy az sem dicséret, hogy a nézés közben újra 15-nek éreztem magam: mert ez a film úgy hozta vissza a fiatalságomat, hogy megidézte az ezredforduló B-horrojainak minden blődségét azt hiszem ennél pontosabban nem tudom kifejezni, hogy mennyire felesleges alkotás is lett Az átok háza.

Szóval ha egy jó horrora vágysz, akkor kerüld el messzire, de az Átok-franchise berkein belül is csak nívósabb alkotásokból választhatsz.

Az meg, hogy valaha belátják-e a stúdiók, hogy a remake-nek nem kell remake, sőt a legtöbb esetben már a remake sem kell…. nem tudom hogy mennyire reális. De remélem, hogy legalább a nézők elfordulnak majd idővel a hasonszőrű bőrlehúzásoktól.
[fb_button]