Apróláb (2018) – kritika

Apróláb – avagy szabad-e nem megkérdőjelezni egy rendszert?

Nos az a helyzet, hogy a gyerkőcökkel megtekintve az Apróláb sokkal inkább ad majd okot a fejvakarásra, mintsem az élvezetre, de mentségére szóljon: elsősorban nem is nekünk készült.

A történet sablonos alapokra épülve boncolgat meglehetősen komoly morális kérdéseket, sajnos azonban korántsem olyan mélységekben, ami a felnőttek számára akár egy picit is elgondolkodtatóvá tenné a filmet.

Még mielőtt félreértenétek, egyáltalán nem a fogást keresem, az Apróláb a kezdeti nyekergést követően meglepően jól irányba fejlődik és összességében egy teljességgel fogyasztható animációs filmmé kerekedik, mindössze bátortalanságára mutatok rá, de ha kizárólag gyerekfilmként boncolgatjuk, akkor ezért sem illeti negatív kritika.

Főhősünk Migo, aki történetesen egy jeti. Boldogan él fejlett civilizációjával a hegytetőn a felhők felett lebegve – gondolja ő, hisz ez a jetik elképzelése a világról. Mígnem aztán egy napon odapottyan egy ember, akit aztán jól elfúj a szél, hogy lehetőleg senki se higgyen Migonak. Hogy is hihetnének, hisz az aprólábak (emberek) csak legendás lények, valójában nem létezhetnek.

Migo útnak indul hát az ismeretlen mélybe, hogy bizonyítékot szerezzen, annak rendje és módja szerint össze is hozza a balsors Percy-vel, a kalandorral, aki…. nos… nem az a nagykönyvben megírt pozitív főhős, hisz semmi más nem hajtja, mint a siker és a YouTube lájkok. Igen, az egymásra találás tökéletes, így hát meg is indulnak a hegytetőre, hogy Migo bemutassa a törzsnek, Percy pedig elkészíthesse a világ legjobb videóját.

Aztán egy csapásra meginog a jetik addigi történelmükbe vetett hite (azért a törzsfőnök rejteget még titkokat), és persze ahogy annak egy jó mesében lennie kell, Percy is átmegy egy kellemesnek mondható jellemfejlődésen (hisz mindig kell pozitív üzenet a kölkök felé) és végül persze minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell, mi azonban valahogy hiányérzettel kelünk fel a moziszékből.

No nem csak azért, mert a Pixar animációkhoz szokott szemünknek az Apróláb némiképp baltával faragottnak hat – ez nagyon könnyedén megbocsátható, nem lehet minden Pixar minőségű.

Azzal sincs baj, hogy (némileg meglepetésre) az Apróláb bizony zenés animáció, elég sokszor dalra fakadnak hőseink (akit ez zavar, az jó ha ezt az infót tudja, mert ezt előzetesen nem verték nagy dobra).

A baj – már ha ez baj – azzal van, hogy a mese felüti a “szabad nem megkérdőjelezni a rendszert/hitet amiben élünk” kérdést, és végül nagyon bagatell módon ad választ.

Ez pedig a gyerkőcök felé nem feltétlen csapódik le jó módon – na erre mondtam, hogy a felnőtt kísérők lehet, hogy több fejvakarást eszközölnek majd a hazafele úton ha a csemete nekiáll agyalni és kérdéseket feltenni.

Összességében egy közepesen jó animációs mozi az Apróláb, se több, se kevesebb – a poénok és a humor kimondottan a kisebbeket célozza, intelligens kikacsintós gegekre ne nagyon számítsunk. Ez persze nem baj, és érthető is – tekintve hogy nagyon nehéz minden korosztály számára kielégítő poénokkal teletűzdelni egy mesét.

Egy esti családi mozinak megteszi, de sokkal többet ne várjatok tőle.