Alita: A harc angyala (2019) – kritika

Nagyon régen fordult elő velem, hogy egy filmről csak jó két hónappal a megtekintése után írok. Az Alita esetében ez valahogy mégis magától értetődő volt.




Közvetlen azután, hogy láttam, nagyon nehéz lett volna róla írnom. Cameron forgatókönyve, Rodriguez rendezése… na és az a befejezés… leülepedésért kiáltott. Aztán ahogy az lenni szokott, most már áldom a sorsot, hogy végül is így történt, mert egy nagyon fontos információval vagyok gazdagabb így bő nyolc hét után.

A jövőben járunk, ahol a bolygó egy hatalmas háborún van túl. Az utolsó lebegő város alatt, Alita (Rosa Salazar), egy selejtes, működésképtelennek tűnő kiborg a szeméttelep közepén nyugszik, hosszú-hosszú idő óta. Mígnem rátalál a tudós feltaláló, Dr. Dyson Ido (Christoph Waltz), aki a kiborgok újjáépítője és doktora. A jó doki hazaviszi azt, ami Alitából megmaradt és újjáépíti: a lány emberi öntudata pedig feléled, s bár nem emlékszik a múltjára, teljes lelkesedéssel, veszélyt nem ismerve vág bele a jövőbe, amiről nem is gondolná, hogy mennyi mindent tartogat a számára.

Veszélyt, kalandokat, felismerést, no és persze szerelmet.

Noha a marketingkampány alatt elsősorban James Cameron forgatókönyvírói mivolta került az előtérbe – és persze Alita digitálisan újraalkotott arca -, ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell mondjam, hogy a film legnagyobb erőssége nem a forgatókönyve. Az Alita egy jól bevált sci-fi vonalon halad, végigkövethetjük a lány karakterfejlődését, felismerését, majd a régi recept legfontosabb hozzávalója, a jó és a rossz küzdelme következik. Azaz majd csak következne, de erről később.

A lényeg, avagy vágjunk is a közepébe: én imádtam ezt a filmet. Biztos játszik ebben némi szerepet, hogy rajongok Rodriguez munkáiért, de ha ezt kiveszem a képletből, az Alita akkor is egy iszonyatosan szerethető film, amiben nagy szerepe van a vizuális technikáért felelős gárdának, no és persze Rosa Salazar-nak. Alita újraalkotott arca ugyanis pár pillanattól eltekintve tökéletes, szemében mindig kifejező érzelem csillog. Továbbmegyek: nem csak a lány arca, hanem egész karaktere hibátlan.

Ő az új világra árgus szemekkel (nem úgy) rácsodálkozó vérbeli tini, aki soha nem akar rosszat, csak felfedezni mindent, ami felfedezhető, megérteni amit csak meg lehet és persze személyes drámaként rájönni, hogy ki is ő valójában és mi az ő igaz története.

Ehhez pedig háttérként kap egy kissé titokzatos, ámde rendkívül hangulatos poszt-apokaliptikus világot, ahol mindennek helye és funkciója van, minden épp eléggé durva, de nem annyira, hogy gyermeki rajongásunkat a sárba tiporja. Így aztán nem is csoda, ha az elsőre nem túl rövidnek tűnő két órás játékidő egy pillanat alatt elröppen, mi pedig azt kívánjuk, hogy bárcsak ez egy nagyszabású sorozat pilotja lenne csupán, és hetente újra találkozhatnánk a cserfes lánnyal.

Sajnos azonban ennek épp az ellenkezője igaz. Mint ahogy mondtam is, örülök, hogy ennyivel később írtam meg ezt a cikket, mert most már tisztán látszik, hogy az Alita – sajnos – nem lesz gazdaságilag sikeres. Talán nem lesz bukta, de annyira jó számokat most már biztosan nem fog hozni, hogy a folytatásnak egykönnyen zöld utat adjanak.

Márpedig ez a film végét látva különösen nagy probléma, abból ugyanis egy pillanatig sem csinálnak titkot a készítők, hogy ezt egy filmsorozat első epizódjának szánják. Nem tudom mennyire spoileres infó ez, így akit ez esetleg zavar, az MOST ugorjon a következő bekezdésre, de szóval… a helyzet az, hogy a filmnek gyakorlatilag nincs vége, a záró képsorokban Alita épp csak belekezd a nagy akcióba.

Úgyhogy én most mást már nem tehetek, csak drukkolok és remélek. Remélem, hogy valamilyen módon zöld utat kap a folytatás és a rajongók bebizonyíthatják, hogy igenis vevők erre a történetre. Ha ez nem történik meg, akkor ez a film csupán egy ígéretes mementó lesz, egy be nem fejezett történet, egy igazi “mi lett volna, ha”.




Ez azonban mit sem von le a film értékeiből. Mert az Alita önmagában is egy szerethető, rendkívül szórakoztató, óriási kaland, ami ugyan korántsem hibátlan, de annál inkább élettel teli.
[fb_button]

Összegzés
Animációval vegyített élőszereplős kaland James Cameron tollából Robert Rodriguez rendezésében. Naná, hogy imádtam.
Ezért szerettük
  • Alita karaktere egyszerűen imádnivaló
  • Az atmoszféra magával ragadó
  • Egyszerű, ámde kellemes sztori
Ezért nem
  • Sajnos mindez leginkább csak egy felvezetés
  • aminek egyáltalán nem biztos, hogy lesz folytatása
7.9
Nagyon Jó

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .