A Laika filmstúdió egy fényesen szárnyaló üstökös az animációs filmek Pixar, Disney, Dreamworks uralta egén. A stop-motion technológiával dolgozó srácok kezei közül olyan alkotások kerültek ki, mint amilyen a Coraline, a ParaNorman, vagy a 2014-es Doboztrollok. Magával ragadó, különleges mozik – és ez most sincs másképp.
A Kubo és a varázshúrok legnagyobb erénye ugyanis vitathatatlanul a különleges szemléletmódban rejlik, no és abban, ahogy ezt a néző fele közvetíteni tudja. A távol-keleti fantáziavilág keveredik az egyik legősibb mesealappal, valami olyan egyveleget alkotva, ami magával ragad és messzire repít minket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Eleinte ugyan furcsán hat majd a film, de ennek egyetlen oka, hogy agyunk túlságosan is hozzászokott a mainstream animációs filmekhez. Félre értés ne essék, szó sincs arról, hogy most leszóljam a Pixar remekeit, vagy épp a Disney alkotásait. Csupán az a helyzet, hogy a Laika meséje egy más osztályban játszik, magasabb szinteken. Nem is feltétlen technikailag, hanem érzelmileg.
A Kubo története ötvözi az emlékek, a szeretet, az élet és az elmúlás fontosságának tanulságait: a tartalom tehát szinte soha nem látott mélységekben jár, ehhez pedig remekül asszisztál a kiváló megvalósítás. Történetünk főhőse (lecsupaszítva, népmesei alapokon) egy tragikus sorsú királyfi, aki nekivág a nagyvilágnak, hogy a három próbatétel legyőzése után beteljesítse sorsát.
A sorsát, hogy megszerezve a sisakot, a kardot és a páncélt legyőzze ellenfelét, azaz a Holdkirályt, így fejezze be szülei feladatát. Az eredmény pedig egy minden várakozást felülmúló fantasy-eposz lett, amit majd örömmel fogok elindítani a gyerkőcnek, ha már megfelelő korban lesz ahhoz, hogy megértse a szerteágazó, mély, időtlen mondanivalót.
Igen, a Kubo tele van emberi tragédiákkal, felemelő pillanatok, tanulságos mondanivalókkal és ahogy jóságos, úgy gonosz karakterekkel is. A Laika azonban remekül belőtte azt az egyensúlyt, amivel a film még ahelyett, hogy ijesztő lenne a gyerekek számára, a humorral feloldja a feszültséget, és egyúttal tanít is: arra, hogy az elmúlás természetes része az életnek. S miközben elismerően csettintünk, hogy végre egy olyan alkotás, ami tényleg vaskos mondanivalóval bír a kisebbek számára, azt vesszük észre, hogy elmorzsoltunk egy-két könnycseppet, majd nevettünk és szórakoztunk, hisz számunkra éppoly magával ragadó az egész, hiába vagyunk már idősebbek.
Igen, direkt nem mentem bele jobban sem a cselekménybe, se a részletezésbe, megpróbáltam átadni inkább azt, hogy mennyire komplex és tökéletes élményt jelentett számomra (és a körülöttem lévőknek) a Kubo és a varázshúrok.
Ennél többre ugyanis nem hivatott ez az írás. A felfedezés örömét szeretném meghagyni nektek: higgyétek el, minden pillanatát élvezni és szeretni fogjátok, mert ilyen különleges animációs filmmel nem mindennap fut össze az ember. Kíváncsi vagyok, hogy a Laika képes lesz-e tovább emelni a tétet, mert pillanatnyilag nehéz elképzelni, hogy ennél jobbat alkossanak.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!