35 éve jelent meg Ridley Scott egyik leghíresebb és azóta kultfilmmé vált klasszikusa a Szárnyas Fejvadász. Ez a film rendelkezik az egyik leghíresebb rendezői változattal, mely teljesen más megvilágításba helyezi a filmet. Ám közeleg a második rész és ennek örömére újranéztem a három és fél évtizedes alkotást.
A film röviden arról szól, hogy a Tyrell nevezetű cég replikánsokat (emberi külsővel ellátott robotokat) gyárt, melyeknek – a tökéletesítés érdekében – emlékeket is adott, cserébe, csupán négy évet élnek. Ezeket rabszolgaként dolgoztatták szerte a világűrben, ahol új bolygók felkutatásában és gyarmatosításában segédkeztek, egészen addig, míg egy csapatnyi belőlük fel nem lázadt. A Földről ezután kitiltották az összes replikánst, amelyik pedig nem engedelmeskedett, azt halálra ítélték, vagy ahogy a filmben említik: nyugdíjazzák őket. Deckard (Harrison Ford) pedig egy a sok fejvadász (blade runner) közül, akik levadásszák ezeket a Földön ragadt replikánsokat. Jelen esetben ötöt, akik túlélték a lázadást és visszatértek teremtőjükhöz, annak érdekében, hogy hosszabb életet kapjanak.
A story része ennyi filmnek, ám ami nagyon megfogta az emberek többségét – a látvány mellett –, az a folyamatos kétely, hiszen nem tudjuk, hogy ki replikáns és ki nem. Tovább feszíti a húrt az is, hogy az emlékeik miatt, néhány robot sem tudja magáról, hogy hova tartozik. Úgy gondoljuk, hogy egy 35 éves filmnél megengedett a spoileres kibeszélő, ezért folytatnám is. Harrison Ford karakteréről egészen a sokáig zajlott a vita, hogy emberként született-e meg, vagy csupán egy nagyon jól sikerült robot.
Hosszan tartó marakodás után közzé tették a rendezői változatot, melyből egyértelműen kiderül Deckard mivolta. Szerény véleményem szerint azonban a mozikba került verzióból is rá lehet jönni, arra, hogy a fejvadász egy replikáns, viszont az tény, hogy nem nyomják úgy bele az arcunkba, ahogy teszik azt a rendezői változat utolsó jelenetében.
(Azonban fontos megjegyezni, hogy amennyiben valaki először látja a filmet és nem tudja, hogy mire megy ki a játék, nem biztos, hogy annyira odafigyel a részletekre, mint amennyire én tettem azt, ismerve a végkifejletet.)
Blade Runner 2049 – Gosling vs. Ford?
Az idén megjelenő folytatás a Blade Runner 2049 címe is árulkodik arról, hogy 30 évvel az első rész befejezése után veszi fel a fonalat. Mivel az első rész vége le van zárva, nem is igen számított senki arra, hogy folytatás készül ebből a filmből. Ám a folytatások korát éljük, melyek több-kevesebb sikerrel kerülnek moziba, várható volt, hogy ehhez is hozzá fognak nyúlni. A rendezői székben ezúttal nem Ridley Scott fog ülni – ő most csak producerként vesz részt a film készítésében -, hanem az a Denis Villeneuve, akinek többek közt az Érkezést, a Sicariot, vagy épp a Fogságban című filmet köszönhetjük.
A történetről nem sok derül ki, ám annyi bizonyos, hogy az elvárások hatalmasak lesznek a filmmel szemben. A főszerepben Ryan Gosling lesz, aki valószínűleg szintén egy fejvadászt fog alakítani a hírek szerint. És itt merül fel a legnagyobb kérdés a filmmel kapcsolatban: vajon az ő feladata az lesz, hogy felkutassa és megölje az első film főszereplőjét, Deckardot? A trailerben látható Harrison Ford, így az is borítékolva van, hogy a történetben ő is szerepet fog kapni, hogy milyen hangsúllyal, az már egy másik talány.
Mi magyarok annyiban még érdekeltek vagyunk a dologban, hogy a film nagy részét hazánkban forgatták, így néhány ismerős helyszín is feltűnhet majd. (Az előzetesben egyébként a Magyar Televízió volt székházának bejárata tűnik fel) Mindenesetre a trailer nagyon látványosra sikerült és, ha csak nem rontanak el valamit, akkor kasszát fog robbantani a mozikban.
-H.M.-
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!