Itt az utolsó trailer a Szépség és a szörnyeteghez

Pár éve a Disney igencsak belelendül, hogy legnagyobb rajzolt sikereit élőszereplős mozik formájában újjáélessze. 2010-ben az Alice in Wonderland, 2014-ben a Maleficent, egy évvel később a Hamupipőke, tavaly pedig a Dzsungel könyve varázsolt el minket. A gépezet pedig olajozottan működik, nem csoda, hogy ütik a meleg vasat a stúdiónál.




Idén pedig bevetik a nagyágyút, hiszen A szépség és a szörnyeteg főszerepére megnyerték az internet királynőjét, Emma Watson-t, aki minden kétséget kizáróan kitűnő választás volt, biztos vagyok benne, hogy sok hímnemű nézőt nyertek ezzel a húzással. Aggódni azonban nem kell a lányoknak sem, Dan Stevens mellett a nosztalgiafaktor is erősen mozgósítva lett, hisz melyik hölgy ne szerette volna kiskorában ezt az elbűvölő szerelmes történetet?

Azt a történetet, ami szemmel láthatóan a nosztalgiafaktorra épít majd leginkább, rengeteg énekkel és zenével megspékelve, erről a bő két órás játékidő is árulkodik.

Noha hogy őszinte legyek nem igazán voltak kétségeim a filmet illetően eddig sem – a Disney élőszereplős adaptációi szerintem kivétel nélkül mind minőségi alkotások -, a végső trailerrel végképp meggyőztek arról, hogy annak ellenére, hogy én nem vagyok oda az éneklős mozikért, ezt látnom kell.

Itt tudod lenyitni a Szépség és a szörnyeteg trailert

Nem csak a látvány pazar, hanem nagyon úgy tűnik, hogy maradéktalanul sikerült elkapni az 1991-es eredeti hangulatát, úgy, hogy a mai fiataloknak is kedvezzenek, hiszen ezúttal már John Legend és Ariana kisasszony éneke varázsol el minket, és a CGI is az évtized elvárásainak megfelelő.

Hirdetés


A siker tehát nem kérdéses, mi pedig örülhetünk, hisze a Disney tervei messzire nyúlnak: nemsokára élőszereplős filmként köszön majd vissza Mulan, A kis hableány, a Hőfehérke és a hét törpe, de a Dumbó, a Micimackó és az Oroszlánkirály is tervben van (ez utóbbi különösen érdekes lehet, hisz ha minden igaz, akkor Jon Favreau rendezi majd, a Dzsungel könyve után pedig jobb választás nem is lehetne)
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .