Ütközés (2016) – kritika

Ha gyorsan, sok pénz jön könnyen, akkor az ember hajlamos szemet hunyni afelett, hogy amit tesz, az vajon erkölcsileg és törvényileg mennyire megkérdőjelezhető – főleg bohó fiatalként. Nincs ezzel másként Casey sem (Nicholas Hoult), aki egy maffiózónak terít, miközben Németországban tengeti napjait. A boldog és financiálisan kifizetődő életnek azonban egy csapásra vége szakad, amikor ifjú hősünket megérinti a szerelem: találkozik álmai nőjével, Juliette-tel (Felicity Jones, csak hogy könnyebben megjegyezzük a nevét, ő is amerikai), akinek a kedvéért szakít kétes múltjával és a kétkezi robotot választja, egy roncstelep ölelő karjaiban.

Azonban ahogy azt megszokhattuk, az élet mindig közbeszól, amikor jól alakulnak a dolgok (Deadpool fogalmazta ezt meg a legszebben azt hiszem) és kiderül, hogy a lány haldoklik: új vesékre lenne szüksége, méghozzá viharos gyorsasággal. Kitaláltátok, igaz? Bizony, a vese drága, nagyon drága, a nagyon drágához pedig nagyon sok pénz kell, a rongytelepen az nem fog összejönni. Ifjú hősünk fogja hát magát és elvállalja az a bizony nagyon jól fizető nagyon utolsó melót, ami eddig még mindig, mindenkinek, minden filmben nagyon jól szokott elsülni. Beáll Ben Kingsley bandájába, hogy megkopassza a még veszélyesebb Anthony Hopkins-t… hát normális ez a gyerek?

Nem az. Egyrészt azért, mert ezt a klisét már annyiszor láttuk, hogy álmunkból felébresztve is tudjuk: nem fog összejönni. Másrészt pedig azért, mert a Skins-ből kivakarózó Hoult ügyesen építgeti a karrierjét, az elmúlt években jó filmekben csípett meg jó szerepeket, nehezen felfogható, hogy erre mi szükség volt, és milyen indíttatásból bólintott rá az Ütközés főszerepére.

Talán Kingsley és Hopkins neve rántotta be? (ahogy sokakat a moziba). Ha igen, akkor ő is belesétált a csapdába: a két neves nagyágyú csak epizódszerepet kapott, fogalmazzunk úgy, hogy jutalomjátékot, de még így is a film egyetlen valóban értékelhető pozitívuma, hogy ők szerepelnek benne.

Az egész nem több ugyanis, mint egy menekülés a rosszul elsült meló után. Ezen még túltennénk magunkat, lehet egy ilyen film is jó móka, de biztos, hogy nem így. Kétdimenziós szereplőink hol végtelenül logikátlan módon cselekszenek, hol teljesen életidegen indítékból bonyolítják a saját életüket. Ami még ennél is nagyobb baj, hogy a film gerincét adó akció nemhogy túlságosan látványosnak nem nevezhető, de egy idő után rettenetesen egysíkú és bárgyú, ráadásul a szerelmi szál is túl van erőltetve (végig), így ahelyett, hogy legalább az egyik műfaji elemeit kidolgozták volna rendesen, mindkettőből kaptunk egy tévéfilm minőséget.

Így pedig nem meglepő módon a végeredmény is pontosan ilyen lett: B-filmeket megszégyenítő, lagymatag semmilyenség, ezen pedig semmi sem tudott segíteni, sem Hoult, sem a két öreg, a forgatókönyv pedig aztán pláne nem. (5/10)
[fb_button]