Ha összeállítanánk egy listát a huszadik század legmeghatározóbb filmjeiből, akkor azt hiszem bármilyen irányból is látnánk neki a lista megírásának, lenne egypár olyan alkotás, ami semmilyen szempontrendszer esetén sem maradhatna ki a felsorolásból. Bátran le merem írni, hogy William Wyler 1959-es mesterműve, a Ben-Hur egyike lenne ezeknek a filmeknek. Ben-Hur, a júdeai herceg meghurcoltatása, felemelkedése és megbékélése egyike a legszebb eposzoknak, Charlton Heston alakítása több, mint felejthetetlen, akárcsak a fogatverseny emléke. A filmet pedig nem csak a nézőközönség fogadta elismeréssel, hanem a szakma is: 11 Oscar-díjjal jutalmazták, ezt azóta sem tudták megdönteni, csak megismételni (a Titanic és A király visszatér).
1959 azonban már régen volt, közel hatvan éve. Azóta már két generáció is felnőtt, főképp a másodikra (a most 25-30 évesekre) lehet az igaz, hogy számukra a Ben-Hur már nem nagyon jelent semmit.
Legalábbis valami ilyesmi járhatott az MGM és a Paramount vezetőinek fejében, amikor úgy döntöttek, hogy ez a filmtörténeti klasszikus megérett egy remake-re (igen, az 59-es is az volt). Fogtak 100 millió dollárt, szóltak Timur Bekmambetovnak (Nappali őrség, Wanted), aki épp ráért és összedobták a 21. századi Ben-Hurt. Pedig van, amit egyszerűen csak jobb békén hagyni.
Persze meglehetősen nehéz elvonatkoztatni Wyler filmjétől, de talán valamennyire igazságtalan is lenne, ha a mérce ezúttal a filmtörténelem egyik legjobb alkotása lenne. A probléma az, hogy ha az új Ben-Hurra egy teljesen különálló filmként tekintünk, akkor is számtalan problémával találjuk szembe magunkat. Bekmamentov ugyanis (tőle nem meglepő módon) egy ízig-vérig blockbusternek álmodta újra a történetet.
Az igazán nagy probléma, hogy a végeredmény egy nem működő blockbuster lett. Kapunk két, külön-külön nagyon jól kidolgozott és megkoreografált “akció” jelenetet, de ami amúgy történik, az jóindulattal is csak gyenge közepesnek nevezhető.
Sajnos nem csak azért, mert ez a történet nem nagyon működhet rajzolt szemöldökű hölgyekkel, hibátlan porcelánfogsoros férfiakkal, akciófilmként tálalva, hanem azért is, mert Timurék csapata nagyon rosszul építette fel a film szerkezetét – és itt most elsősorban a narrátoros, visszaemlékezős alapfelállásra gondolok. Nem ragozom, nem szépítem: egyszerűen nem működik, akadozik tőle az egész cselekmény, és akárcsak a készítők, mi is csak azt várjuk, hogy mikor érünk már el az akciójelenet(ek)hez.
Nyoma sincs annak a lelki mélységnek, azoknak a magvas gondolatoknak, vagy jellemfejlődés(ek)nek, amiket a történet megkövetelne, az egész rettentően felületes, és érdektelen. Ehhez pedig nagyon jól asszisztálnak a színészek is – fura, de ez volt az első alkalom, amikor még Morgan Freeman-nél is kilógott a lóláb.
A 2016-os Ben Hur elsősorban nem azért lett rossz film, mert nem ér fel az 59-es aposzhoz. Azért lett rossz film, mert önmagában, 21. századi akciófilmként működésképtelen. (4.5/10)
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!