Hogy is kezdjem, hol is kezdjem? Szóval az van, hogy egy picit szomorú vagyok, hogy Stephen Hopkins-ban nem volt több mersz, ráadásul akármennyit is agyalok a dolgon, nem nagyon értem, hogy miért is nem volt. Mert amerikai szemszögből, amerikai filmként, a Race lehetett volna ennél sokkal mélyrehatóbb, sokkal komolyabb, és legfőképp: sokkal emlékezetesebb, azáltal, hogy a témához sokkal bátrabban nyúl.
Jesse Owens személyét talán még a mai fiataloknak sem kell bemutatni. A világ egyik, ha nem a legjobb és legtehetségesebb atlétája volt, egy olyan született őstehetség, aki játszi könnyedséggel döntött világcsúcsot, akár csak egy fotó kedvéért az újságíróknak bohóckodva. Az 1936-os olimpián négy aranyérmet szerzett, s ha ez még önmagában nem lenne világszenzáció, azt is érdemes figyelembe venni, hogy nem csupán 100 és 200 méteres síkfutásban, de 4×100-as váltóban és távolugrásban (!) is ő lett a bajnok.
Feketeként, 1936-ban, az olimpián, Berlinben. Németországban, ahol már rég Hitler volt a vezér és ahol Owens-nek nem csupán a faji előítéletekkel, de az üldözöttséggel és a sporttársaival is meg kellett küzdeni. S amellett, hogy német versenyzőket, a felsőbbrendű faj tagjait utasította maga mögé, még Hitler szeme láttára kötött barátságot az egyik hazai versenyzővel.
Igazán gazdag alapanyag, nemde? És akkor még nagyon szolidan fogalmaztam: itt nem az a kérdés, hogy a rendelkezésre álló bő két órás játékidőt mivel töltsék ki, hanem hogy a számtalan személyes és emberiséget érintő küzdelmet, drámát, kérdéseket hogyan lehet ilyen kevés időbe belepréselni. Ez a kérdés. Legalábbis ennek kellett volna lennie.
Sajnos azonban egy korrekt iparosmunkára futotta csupán. Ez önmagában még nem lenne megbocsáthatatlan bűn, és a Race-re nem is mondanám azt, hogy rossz lett, vagy épp élvezhetetlen. Erről szó sincs. De egy ennyire “hálás” témát ennyire biztonsági játékkal filmre vinni, az bizony nagyon nagy hiba.
Semmilyen aspektusában nem mer mélyre merülni a film, nem tudunk meg többet, mint amit némi internetes keresgélés és Google használat után mi magunk is meg ne találhatnánk, ráadásul jócskán találkozhatunk üresjáratokkal, ami már csak azért is érthetetlen, mert ha egyszer nem mertek, vagy nem akartak belemerülni a történtekbe, akkor miért nem fogott jobban a vágó keze és vették 20-25 perccel rövidebbre.
Sajnos a “látványra” nem tudok dicsérő szavakat: a CGI segítségével megoldott sportjelenetek nagyon kilógnak; cserébe a színészi alakításokra nem igazán lehet panaszunk. Összességében egy kellemes sportfilm, némi drámával, ami hol működik, hol nem, de semmi emlékezetes momentumot nem tudnék felidézni, ez pedig mindent elárul a filmről.
Azt hiszem, hogy ezt sokkal érdekesebben, bátrabban, vagy épp drámaibban meg lehetett volna valósítani, ennek tükrében pedig hat pontnál többet nem érdemel.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!