Nagyon sok sikeres színész érzi úgy egy bizonyos idő elteltével, hogy ki kell próbálnia magát a kamera másik oldalán – rendezőként. Van, amikor ez az ötlet csodálatos végeredményt szül, és kiderül, hogy direktorként még zseniálisabb a munkája (lásd pl. Mel Gibson, vagy Ben Affleck esetét), de az esetek többségében viharos gyorsasággal rohan egy zsákutcába, amit aztán az évek jótékony homálya majd eltakar és a pályafutás ezzel véget is ér (ezt nem kezdem el sorolni, ilyenből tucatszám találunk).
Kezdjük rögtön azzal, hogy én csípem Jason Bateman-t. Véleményem szerint egy remek komikus, aki mindig odafigyeléssel formálja meg az általa alakított karaktereket és az a sajátságos, könnyed lazaság, amit belecsempész a szerepekbe, nálam betalál.
Sőt, továbbmegyek, amikor kijött az első rendezése, a Szaftos szavak (ha esetleg nem volt meg, a legjobb betűzőversenyes sztori, szóval pótold nyugodtan, nem fogsz csalódni), akkor csak elismerően csettintettem, hogy lám, lerakott egy baromi jó komédiát az asztalra, elsőfilmesként. Így is lehet ezt csinálni.
Sajnos a The Family Fang esetében már nincs ennyi okom az örömködésre, és legfőképpen azért, mert minden adott volt egy kiemelkedő minőségű mozi elkészítéséhez, a végeredmény azonban ehhez mérten igencsak csalódást keltő lett.
Adott egy diszfunkcionális család, ahol a gyerekek Annie és Baxter a szülők eszközei: méghozzá részeseik nem mindennapi, figyelemfelkeltő és megdöbbentő előadásainak. Bár a szülők ezt nem igazán realizálják, a gyerkőcökben bizony nyomot hagy a nem teljesen hétköznapi gyermekkor, s így felnőttként -amikor a szülőknek nyoma vész-, a páros együtt próbál túllépni a régi problémákon és kideríteni, hogy mi történhetett apuékkal. Vajon tényleg bajuk esett, vagy ez megint csak egy előadás?
A legfőbb probléma a filmmel, hogy túlontúl sekély: annak ellenére, hogy az alapfelállás egy mély mondanivaló, érzelmi töltettel megáldott történetet sugall, amit kapunk, az ehhez mérten meglehetősen felszínes, és ez sajnos nem csak a történetre igaz, hanem a karakterekre is – és nem kellett volna túl sok fantázia ahhoz, hogy ezt sokkal izgalmasabbá varázsolják.
Ennek ellenére Bateman szerethetővé tette ezt filmet, rendezőként és főszereplőként is (mellette Kidman jól asszisztál), de sajnos egyszerűvé is egyben, amin azért a fordulat segít valamelyest, így viszont ez nem lesz olyan maradandó emlék, mint a Bad Words volt, amire évek távlatából is kellemes szájízzel gondolok vissza.
Ez persze még nem jelent semmit Jason rendezői karrierje szempontjából. Lévén ő a független filmek piacán maradt, könnyen lehet, hogy a következő rendezése rendesen betalál majd. (6/10)
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!